A 85 kilogrammosok között versenyző egyiptomi Ahmed Szaber elveszítette látását
a Johannesburgban zajló 7. Afrika Játékok birkózóversenyei során.
Az egyiptomi sportoló a kameruni Mpia Isaac elleni mérkőzésének tizedik percében
kezdett kiabálni, hogy megvakult.
„Az orvosok és mások is azonnal odarohantak Szaberhez, aki rövidesen összeesett”
- mondta Steve Lawrence, aki fotósként dolgozott a birkózószőnyeg mellett.
Az első orvosi vizsgálatok még nem tudták megállapítani, hogy az egyiptomi birkózó
látáskárosodását mi okozta, és mennyire súlyos. (AP)