Vagyim Arisztov
Elmozdított határok

Lehet, hogy bizonyos történelmi körülmények összejátszása esetén lett volna lehetőség elkerülni a több mint ötvenmillió emberi életet követelő háborút. Ám Európa vezető országainak belpolitikai helyzete és a húszas-harmincas évek nemzetközi viszonyai nem a békés egymás mellett élést segítették elő. A második világháborúban részt vevő országok túl sok kielégítetlen ambíciót és történelmi sebet hordoztak - emellett igéző politikai tanokat és hamis geopolitikai elképzeléseket is.

Johannes Rau német és Aleksander Kwasniewsk lengyel elnök. Történelmi kézfogás az Odera-folyó hídján    Fotó: MTI

A XIX. század elején a napóleoni Franciaországnak sikerült rövid időre megszereznie az uralmat a világ akkori középpontja, Európa felett. Napóleont viszont legyőzte az Anglia vezette európai országok serege.
Negyven évvel később Anglia már Franciaországgal karöltve lépett fel Oroszország ellen, amelyet legyőztek a krími háborúban, és kiszorították az európai politikából.
Újabb tíz év elteltével pedig Németország jelentette be igényét a vezető szerepre Európában. A Bismarck hatalma és tehetsége által egyesített Németország 1871-ben legyőzte Franciaországot. Versailles-ban kihirdették a német impériumnak, a Második Birodalomnak a megalakítását, Franciaországra pedig megalázó békét kényszerítettek. Fél évszázad sem telt el, és Versailles-ban egy sokkal szégyenteljesebb békeszerződést diktáltak. Ez alkalommal azonban Németországnak.
Az európai békeszerződések mindig is újabb háborúk csíráját rejtették magukban. Minden országra, amely győzelmet aratva túlságosan megalázta legyőzött ellenfelét, előbb vagy utóbb bosszúállás várt.
1918 februárjában, kihasználva az orosz birodalomban lezajlott forradalmat, Németországnak sikerült megkötnie keleti ellenségével a breszti békét, melynek értelmében Oroszország hatalmas nyugati területeket adott át. Ugyanannak az évnek novemberében viszont Anglia, Franciaország és a nekik segítséget nyújtó Amerika révén maga a Második Birodalom is vereséget szenvedett. Németország elveszítette nagyhatalmi szerepét, csakúgy, mint Oroszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Törökország.
1940-ben Németország bosszút állhatott. Lerohanva Franciaországot, első világháborús fő ellenségüket, a németek elhatározták, hogy „kijavítják a történelmet”. Megkeresték azt a vasúti kocsit, amelyikben Foch francia marsall egykor elfogadta a németek kapitulációját. Ugyanebben vették át a németek a franciák kapitulációját.

Erőszakos világátrendezés

A második világháborúban fontos szerepet játszottak a világnézeti tanok is. A kapitalizmusra és a liberális demokráciára adott orosz válasz a kommunizmus volt. Ezekre a felelet a fasizmus lett, amely Olaszországban született, ám Németországban teljesedett ki. A nácizmus az emberiség emlékezetében mindörökre összefonódott emberek nemzetiség és rassz alapján történő tömeges és céltudatos megsemmisítésével.
Ha olyan világnézeteket keresünk, amelyek erőszakos eszközökkel „javítottak” volna a világ elrendezésén, az első hely - időrendben - Oroszországé. Az 1917-ben hatalomra került bolsevik párt osztályhoz tartozás alapján különböztette meg az embereket, és céljának tekintette a világforradalom megvalósulását, amelyben központi szerep jutott volna Németországnak is erős munkásosztálya miatt.
Az orosz bolsevikok a forradalmi háborúk elvét vallották. Feladatuk volt elősegíteni a forradalom kitörését más országokban és átalakítani világforradalommá. Ennek célja a tőke által kizsákmányolt munkások felszabadítása volt. Azonban a többi ország számára ez a cél úgy festett, mint egy új világbirodalom építése.
A világforradalomnak törvényszerűen egy új világháborúvá kellett volna válnia. Mindössze nem imperialista, hanem forradalmi és kommunista háborúvá. Ám a forradalmi harcok vezetésében az oroszok sikertelennek bizonyultak. 1920-ban a Vörös Hadseregnek nem sikerült elfoglalnia Lengyelországot. Igaz, ez egy Németország elleni hadjárat volt, Lengyelország csak átmeneti állomás lett volna a világforradalom centrumába vezető úton. Azonban a lengyelek nem osztályok szerint rendeződtek, hanem nemzetiségüknek megfelelően. Az orosz csapatok vereséget szenvedtek. A rigai békeszerződés értelmében Lengyelországhoz került Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia. 1939 őszén a Szovjetunió visszaszerezte ezeket a területeket Németország segítségével, és ezzel bosszút állt az 1920-as vereségért.

Moszkva póráza

Szovjetoroszország Németországhoz való közeledése a huszas évek elején idult meg. Németország vált ki először a környező ellenséges és más ideológiai felépítésű kapitalista országok közül. A világháborús ellenfelei által legjobban megalázott államok közé került, másodrendű országgá vált. Oroszország érdekelt volt Németországnak mint forradalmi bázisnak megtartásában, mely alkalmas „póráz” lehet Franciaország és Anglia megerősödésének fékentartására. Moszkvának szüksége volt a német árukra és technikára is, Berlinnek viszont idő kellett a stratégiai levegővételre és partner a haditechnikai segítségre. A versailles-i békeszerződés értelmében tilos volt tankokat, ágyúkat, repülőgépeket gyártania, és a hadseregét erőteljesen le kellett építenie. Ellenben Oroszországban mindez megvolt. A huszas évek közepétől itt folyt a német pilóták, harckocsizók és más fegyvernemek specialistáinak oktatása. Senki nem feltételezte, hogy ezek a pilóták fogják bombázni az orosz városokat, a német páncélosok pedig kiválóan fogják alkalmazni a szovjetek által kidolgozott, átütő erejű tanktámadásokat. Ilyen támadások során 1941-ben és 1942-ben több százezer orosz katonát kerítettek be a németek.
A nácik hatalomra jutása után elhidegülés következett be Németország és Oroszország kapcsolatában. Németország veszélyessé vált, a szovjet vezetés az ellenséges ideológiájú liberáldemokrata táborban nézett szövetségesek után. Franciaország és Anglia bizalmatlanul fogadta Oroszország javaslatát a kollektív biztonság rendszerének kialakításáról (épp így a kisebb országok is). A kommunizmust a fasizmus édestestvéreként tekintették, és igyekeztek egymás ellen kijátszani a két ideológiát és a két totalitárius államhatalmat. A „megbékélés” politikája, amit Anglia és Franciaország folytatott Hitlerrel kapcsolatban, a müncheni egyezményt eredményezte. (Ennek következtében szállta meg Németország Csehszlovákiát.) Ezen politika legfőbb célja a német agresszió Szovjetoroszország felé fordítása volt.
A szovjet vezetés a maga részéről örömmel fogadta Németország összeütközését Angliával és Franciaországgal, és az európai háborút is. A világforradalom eszméje még élt. Az első világháború tapasztalataiból kiindulva a szovjet vezetés feltételezte, hogy a fő hadszíntér ismét a Nyugat lesz. Amikor a szembenálló felek legyengítik egymást, a Vörös Hadsereg számára megnyílik az út, és akkor a forradalom győz Európában. Ez az elképzelés lehetett az egyik oka a Németországhoz való újabb közeledésnek. 1939. augusztus 23-án Moszkvában Ribbentropp és Molotov aláírták a két ország közötti meg nem támadási szerződést.

Paktum után ellenkoalíció

A megállapodás alapdokumentumához titkos jegyzőkönyveket csatoltak, melyek értelmében Németország és a Szovjetunió befolyási övezetekre osztotta fel Európát. Szovjet ellenőrzés alá került a baltikumi köztársaságok és Finnország területe. Így lett Észtország, Lettország és Litvánia szovjet tagköztársaság. 1939 őszén a szovjet Oroszország háborúba lépett Finnország ellen az egykori területei visszaszerzése érdekében, melyeket a forradalom alatt veszített el. Ennek következtében az ország második városának számító Leningrádtól, az ország egykori fővárosától a határ 150 kilométerrel északabbra került. A Szovjetuniót viszont kizárták a Népek Ligájából mint agresszort. Akkorra már megkezdődött a második világháború. Szeptember elsején Németországnak Lengyelország elleni támadásával indult meg a nagy világégés. Két napra rá Anglia és Franciaország hadat üzent Németországnak. Szeptember 17-én a Vörös Hadsereg átlépte Lengyelország keleti határait és elfoglalta Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia 1920-ban elvesztett területeit.
Úgy látszott: Lengyelország sorsa megpecsételődött, a nagyhatalmak újból felosztották. Érdemes megjegyezni, hogy egy évvel a történtek előtt maga Lengyelország is részt vett Csehszlovákia feldarabolásában - gyakorlatilag Németország szövetségesének bizonyult. Most a felosztott Lengyelország területén találkozott a német és a szovjet hadsereg. Breszt városában közös katonai felvonulást tartottak. Kevesebb mint két év múltán a breszti erőd a német támadással szembeni szovjet védelem egyik fő központja lesz… Így vált az egykori szövetségesekből ellenség, s a másik ország elleni agresszióban résztvevők maguk is erőszak áldozatai lettek.
1939-ben Sztálin úgy látta: sikerült túljárnia Hitlernek és az egész „burzsuj” Európának az eszén. Lengyelországnak a Szovjetunió és Németország közötti felosztását követően kötötte meg a két agresszor a barátságról és határokról szóló szerződését. 1941. június 22-én pedig Németország hadi erejét Szovjetunióra zúdította.
Ezt követően alakult meg a Hitler-ellenes koalíció, amelyben a közös veszély láttán az ideológiai ellenségek szövetkeztek: a Szovjetunió és a liberális demokráciák. Azonban a barátság csak időleges lett, addig tartott, amíg megvolt a közös ellenség. E barátság csúcsát az jelentette, amikor az Elbánál találkozott a szovjet és az amerikai hadsereg, valamint a Szovjetunió Japánnak szóló hadüzenete, melyet annak érdekében intéztek az ázsiai országnak, hogy az USA győzelmet arathasson a Csendes-óceán térségében. Ez a segítség hamarosan a feledés homályába merült. S habár történelmi sérelmek nem nehezítették az USA és a Szovjetunió kapcsolatát, az ideológiai szembenállás és a geopolitikai versengés egymás elleni harchoz vezettek. Amerika oldalán foglalt helyet Anglia és más nyugati államok is. Ez egy másmilyen háború volt: hidegháború. Lényegét tekintve viszont a „forró” második világháború folytatásának tekinthető.
A Szovjetunió elveszítette a hidegháborút, és megszűnt létezni egységes államként. A hidegháborúnak és gyakorlatilag minden olyan megelőző háborúnak, melyet Európa vezető hatalmai vívtak egymással, fő győztese Amerika lett. Jelenleg ő a világ egyetlen szuperhatalma. S amint azt Zbigniew Brzezinski befolyásos politológus állítja, az USA „történelmileg hasznos nagyhatalom”. Ma egyedül senki nem képes szembeszegülni vele. Az amerikai elemző szerint az Egyesült Államoknak különleges lehetősége nyílt arra, hogy megalakítsa „a nemzetközi geopolitikai együttműködést” annak érdekében, hogy háború nélkül uralhassa a világot. Amerikának nem sok ideje van viszont arra, hogy ezt a lehetőséget kihasználja. A világban ma is jelen vannak a történelmi sérelmek, a különböző ideológiák és azok az országok, népek is, amelyeknek megvannak a maguk tervei a világ átalakítására.
(A szerző Budapesten élő orosz újságíró)