Vissza a tartalomjegyzékhez


APRÓPÉNZ

Költségvetés 2000

Az államháztartás 2000. évre tervezett összes bruttó kiadása 7115,4 milliárd forint. Jövőre az államháztartás hiánya a bruttó hazai termék (GDP) arányában az ez évi 4 százalékról 3,5 százalékra mérséklődik. Az export 2000-ben 9-11 százalékkal bővül, ami megegyezik majd az import emelkedésével. A lakossági fogyasztás 3-3,5 százalékkal emelkedik. A GDP 4,5 százalékos növekedés eredményeként 12 530 milliárd forintra nő jövőre. (MTI)


Nem csökken az infláció

Az infláció közel négy éve tartó csökkenése a rendkívül alacsony tavaly nyári index miatt megtorpant. A júliusi árindex a korábban gondoltnál is magasabb, mindenekelőtt a gyógyszerek, az üzemanyagok és a szolgáltatások átlagon felüli áremelkedése miatt. A fogyasztói árak az év első hónapjában 9,4 százalékkal voltak magasabbak, mint 1998 azonos időszakában. Ez a szám a következő hónapokban emelkedni fog, és az 1999. évi fogyasztói árak mintegy 9,7 százalékkal lesznek az 1998. évi felett - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. és az ABN-AMRO Bank közös jelentésében. (GKI)


Olcsóbb az internet

A legnagyobb hazai internet szolgáltató, a MatávNet Kft. október elsejétől részben árcsökkentéssel, részben szolgáltatásainak bővítésével igyekszik még nagyobb piaci részesedésre szert tenni. A cégnek jelenleg mintegy 40 ezer előfizetője van, ám ez a szám, részben az árcsökkentés és szolgáltatás-bővítés hatására, az év végére 60 ezerre növekszik. A vállalat vezetői remélik, hogy más internet-szolgáltatóktól is átcsábítanak előfizetőket. (MTI)


Csúcson az olaj

Két éve nem látott magasságba emelkedett kedden Londonban az olajár, miután előzőleg három nagy termelő ország hitet tett a kínálat mérséklésének fenntartása mellett. Az északi-tengeri alaptípus, a Brent hordója 21,30 dollár volt a londoni piacon. Az év elején még történelmi mélységekben, rendre 10 dollár alatt járt a nyersolaj árszintje. (MTI)


Amerikai mea culpa

Az Egyesült Államok a múlt héten 4,5 millió dollárt utalt át kártérítésként a Kína belgrádi nagykövetségét ért májusi NATO-bombázás három halálos áldozata családjának, illetve a 27 sebesültnek. A kölcsönös kártérítési megállapodás megnyithatja az utat a Kereskedelmi Világszervezetbe való kínai belépésre irányuló tárgyalások újrafelvételéhez. Peking eddig kérette magát, nem találva „meggyőzőnek” azt az amerikai magyarázatot, hogy a légicsapás tévedésből történt, felderítési hiba következtében. (MTI)


Belgium - a dioxinválság ára

A legfrissebb felmérés szerint a nyár eleji belgiumi dioxinmérgezés 25-26 milliárd frankjába (0,75-0,8 milliárd dollárjába) kerül a belga költségvetésnek. A belga kormány csütörtöki ülésén készítette el a becslést, amely szerint 8 milliárd frankot a bevételkiesés, 17-18 milliárdot pedig a kiadások növekedése tesz a számlához. A fertőzött csirketápból kiindult, majd az állattenyésztés és élelmiszeripar más ágazataira is átterjedt válságnak még a jövő évi költségvetésre is hatása lesz. (MTI)