Amellett, hogy folyamatosan nő a bankok ügyfélköre és ismertsége, a Postabanktól
egyre többen pártolnak el, és egyre kevésbé marad meg az emberek emlékezetében a
bank jelenléte. A GfK Piackutató Intézet felmérése szerint a legismertebb és leginkább
szimpatikus bank továbbra is az OTP, előnyét az elmúlt három év során folyamatosan
megtartotta, sőt növelte is. A Postabank - az emlékezetes botrányig - lendületesen
követte a „nagy hazai bankot” olyannyira, hogy 1996-ban egy év alatt 24 százalékkal
növekedett az ismertsége. Ez azonban az 1997. évi februári események nyomán 5 százalékot
zuhant, s a bank a kellemetlen rohamot a jelek szerint máig nem tudta kiheverni. Ez év
első negyedévében ugyanis az ismertségi mutató csupán az 1996. év szintjén
mozgott, a szimpátiaindexe viszont ez év második félévére az 1997. évi felére
esett vissza. Az elpártolás folyamatos: az idén a megkérdezettek 20 százaléka
szimpatizál csupán a bankkal, szemben a tavalyi közel 50 százalékkal. A legtöbb
rokonszenvezőt a 15-19 évesek, a magas státusú alkalmazottak, és a havi 100 ezer
forintnál magasabb jövedelmű háztartásban élők körében veszített a bank. (K.
K.)
A pénzintézetek névismertsége a válaszadók százalékában
| Bank |
1996.II.n.év |
1997.II.n.év |
1998.II.n.év |
1999.II.n.év |
| OTP |
81 |
85 |
89 |
90 |
| Postabank |
42 |
66 |
61 |
57 |
| Takarékszövetkezet |
19 |
21 |
28 |
27 |
| K&H Bank |
16 |
13 |
17 |
20 |
| Budapest Bank |
19 |
18 |
23 |
19 |
Forrás: GfK Piackutató Intézet