Vissza a tartalomjegyzékhez

Tudósítónktól
Demonstráció helyett médiatalálkozó

Az úgynevezett szekták által „elragadott” gyerekek szülei is részt vettek annak a 33 éves veszprémi fiatalembernek a szerdai temetésén, aki eddig tisztázatlan körülmények között zuhant ki budapesti lakásának ablakából.

A nemrég tragikus körülmények között elhunyt R. A. haláláért ugyanis a hozzátartozói egy jó ideig tiltott vallási szektát is okolnak. A katolikus szertartást komoly médiaérdeklődés kísérte, tévések, fotósok, újságírók lepték el a temetőt. A 33 éves veszprémi fiatalember eddig tisztázatlan körülmények között zuhant ki budapesti lakásának ablakából. A Budapesti Rendőr Kapitányság (BRFK) sajtóügyeletétől kapott tájékoztatás szerint valószínűsíthető, hogy halálában idegenkezűség nem játszott közre. A bulvárlapok információi szerint a fiú egy vallási közösség tagja volt, a sajtóügyeletes elmondta: a rendőrség nem adhat felvilágosítást ilyen személyes adatok kapcsán.
A Mai Nap információja szerint több évig volt tagja a Rózsakeresztesek néven ismert, bejegyzett közösségnek, ám fél éve kilépett. (A Magyarországi Arany Rózsakereszt Vallásközösség néven működő felekezet történelmi gyökerei a kora középkori, katolikus lovagrendekhez nyúlnak vissza - a szerk.) Szülei felvették a kapcsolatot a fővárosi Segítő Barát Munkaközösséggel.
„Egyesületünk megpróbál mindenkinek segíteni, akiknek a szektákkal problémájuk van. Azoknak a szülőknek, akiknek gyermekei bekerültek különböző destruktív közösségekbe, jogi és lelki tanácsadásokat, valamint utógondozást szervezünk - mondta Baló Gyöngyi, az egyesületnek a temetésen megjelent egyik képviselője. - Nagyon komoly veszélyről van szó, ezért is jöttek el az ország különböző részeiről a témában érintett családok képviselői. (mintegy tizen voltak - a szerk.) Részvétnyilvánításunk mellett fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy a szektásodással ilyen tragédiák is bekövetkezhetnek. Az elhunyt fiatalember édesanyjával jó kapcsolatban vagyunk, hiszen ő is kért tanácsot, hogyan tudná fiát visszavezetni a rendes, hétköznapi életbe. Úgy nézett ki, ez meg is valósul, hiszen a közösségtől való elszakadás után rendeződött viszonya a családjával.”
A Segítő Barát Munkaközösség szerette volna, ha a gyászoló veszprémi anya - segélykiáltásként - a miniszterelnöki nyílt nap alkalmával fekete ruhában jelenik meg Orbán Viktor kormányfőnél. Ez Baló Gyöngyi szerint azért hiúsult meg, mert az egyik bulvárlap idő előtt „felfújta” a találkozót, s a Miniszterelnöki Hivatal politikai okokból elállt a fogadástól.
Felreppent a hír, hogy a temetésen demonstrációt tartanak azok a szülők, akiknek fiatal gyermekei valamilyen szektának bélyegzett közösséghez tartoznak. Ők néma jelenlétükkel a mostani tragédiához hasonló veszélyekre szerették volna felhívni a figyelmet. Ez több média érdeklődését is felkeltette: így TV-kamerák, fotósok, újságírók jelenlétében zajlott a temetés. A tollforgatók és a riporterek viszont tanácstalannak látszottak, mert a gyászoló tömegben nem tudták kiválasztani, kik azok a szülők, akik valóban demonstrálnak. Ezért a szertartás végén igyekezett mindenki információkat felcsipegetni, ami nem volt könynyű. Végül kiderült, hogy az egyik bulvárlapban félreérthető módon jelent meg a demonstrálásról szóló hír. Néhány, a témában érintett szülő valóban eljött a temetésre, de ők csak jelenlétükkel akartak tiltakozni a szektáknak tartott vallási közösségek ellen. Némán és nem szervezett módon búcsúztak el R.A.-tól.