Pálfy Gyula
A Matrix és ami mögötte van
A Matrix című (film)turmix mindenből merít egy kicsit: vesz egy adag lepusztult nagyvárosi jövőt, melyben rendet vágni egyedül a hagyományos és az elektronikus erőszak képes. Ezt bőven fűszerezi a jelenkori borzasztó technozenével, és a fekete napszemüveg, fekete bőrkabát (alatta tűzerős fegyverek) dizájnnal. Mindezt köríti az egyre fenyegetőbb, mert öntörvényűbb számítógépes-virtuális technológia rémképével.
A főhős és ami mögötte vanÁtütő eredetiségre a történetben tehát ne számítsunk. Mégis megvan e tételnek is a maga dokumentum értékű helye a végidőt vázoló futurisztikus alkotások között - leginkább persze a korról tanúskodik, amelyben készült, az ezredvég előtti kaotikus napokról.
Tény, hogy ma már a valóság minden zegzugába betolakodó komputer-intelligencia veszélyes függőséggel cserkészi be (lásd: Y2K) az emberiséget - ráadásul iszonyúan izmosodik, fejlődik, mind gyorsaságban, mind az önálló „gondolkodás” (mert már ilyen is van) elsajátításában.
Ugyancsak jelen idejű megtapasztalás a valóságtól elfutás görcsös vágya. Például pillanatok alatt, egymás után burjánzottak a közintézmény szintjére (a Romana-Júlia füzetregényektől a szappanoperákig; korunk gépzenéjétől az internetig) azon eszközök és lehetőségek, amelyek készséggel szállítják messzire a fantáziát, s formálnak ízlést, életfelfogást…
Röviden a történet.
Egy Neo nevű hacker (aki nappal egy Microsoft-szerű szoftveróriásnál robotol) üzenetet kap, mely szerint az egész valóság, amelyben él - tehát New York, 1999 - valójában csak egy rafinált, valódinak álcázott komputerprogram, a Matrix egy darabkája. Virtuális illúzió, „ amivel elfedik a szem elől az igazságot ”, hisz a tényleges való - New York füstös romokban, AD 2199 - napi túlélésért vergődő patkányfészek. Ám azt - éppen igazisága miatt - egy mindenre elszánt, kissé Vörös Brigádok-szerű szabadcsapat tekinti szent ügyének. Ők ébresztik fel Neót is, s tépik ki a Matrix karmaiból. Szó szerint, hiszen születésétől eddig - ahogy sok millió társa - egy nyálkás műanyag burokban szendergett, miközben a Matrix testének bioáramát csapolta meg, s használta energiaforrásul.
Tartóselemmé lett hát az ember a gép szolgálatában, hogy cserébe az élet elektronikus illúzióját kapja. Igaz, „idekint” a valóságban minden siváran szegényes, az étel csak egyféle, viszont folytonos a menekülés a Matrix kémgépeitől, és az egyetlen reménysugár egy igazi, emberlakta város a föld mélyében: Zion(!), melynek pontos helyét a Hálózat ki akarja szedni a virtuális valóságba bomlasztás céljából vissza-visszalátogató ellenállóktól.
Viszont „odabent”… Jó kocsik, ízletes sültek, öltönyök, vagyis a mai (a filmben a múltbeli) amerikai létforma gazdag kelléktára - hacsak ingerület formájában is az agyban -, ami nem is megvetendő alternatíva, tekintve a csatornákban zajló lét kilátásait.
Akad tehát itt is áruló, aki inkább a virtualitást választja, s ezért lepaktál a Matrix fekete öltönyös, egyenarcú (talán Men in Black paródia?) ügynökeivel. Ők, mint kiderül, a rendszer kapuőr szoftverei, a behatoló vírusoktól védik a hálózatot. E szenvtelen, mégis ideologikus hajlamú fülhallgatósok kifejtése szerint a legkárosabb vírus maga az emberi faj; s ők a tökéletes vírusirtó program. Így hivatott végképp beteljesedni az evolúció folyamata.
A fináléban ember és gép egyként pusztítja a másikat. Már fárasztóan sok a lassítva aláhulló töltényhüvely, a lövések-ütések bontotta falburkolat. Viszont eredeti, ahogy az emberek virtuálisan belépve a hálózatba, ott mint CD-játék harcosok maguk is programelemként viselkednek, s fel lehet őket tölteni különféle képességekkel (közelharc, helikoptervezetés stb). Ez lehet akár üzenet is, a mai komputerkölykök harcolós vágyvilágának görbetükre.
Az ember és az általa megcsinált gép, a komputer ellentmondásos viszonyát illusztrálták már korábban is, többek között a Komputerkémek és a Hálózat csapdájában (Net) című filmek. Itt azonban a rendszer már nem eszköz a rosszak kezében, hanem olyan lény, „aki” alkotója ellen fordul.
És ez a figyelmeztetés érvényes valamiképp az egész ezredvégi civilizációra is. Ennek ellenére, a sokféle ismerős elemet (az alapötlet például A leghosszabb éjszaka című régi novelláskötet egyik darabjára üt), valamint a banális befejezést is beleszámítva: a mozijegynél ezúttal jobb befektetésként ajánlhatjuk a nyáresti sétán elfogyasztott fagylaltot, kukoricát, esetleg dinnyét…
Amikor William Gibson Neuromancer című regénye 1984-ben megjelent, kevesen sejtették, hogy a fiatal író műfajt teremt. A Neuromancer elnyerte a tudományos-fantasztikus irodalom két legrangosabb díját, az Hugót és a Nebulát.
A sikeres regény, majd folytatásai egy olyan, a közeljövőre feltételezett világot mutatnak be, amelyben nem a nemzeti kormányok, hanem a nemzetközi főként japán csúcstechnológiát gyártó cégek határozzák meg az emberek mindennapjait. A rendszer számkivetettjei, magányos ellenségei a hackerek, azok, akik hatalmas adatbázisokba betörve veszélyeztetik ezt a multikulturális hegemóniát.
Gibson tehát korát megelőzve írta le az internetet, a számítógépek generálta világhálót, amely egyben virtuális valóságot is létrehozva jelent meg az oda behatolók tudatában. Ezekben az írásokban amelyek a cyberpunk nevet kapták a jövő sivár, lepusztult, csak a hálózathoz igazán értőknek és a gyorsaknak van esélyük a túlélésre, a gyarapodásra.
A Matrix ezekre az elemekre épít. Közvetlen (filmes) előzménye a Johnny Mnemonic című, néhány évvel korábbi alkotás, amelyben ugyancsak Keenu Reeves játszotta a lázadó hőst.
A múlt héten itthon is bemutatott Matrix sokkoló, agresszív film. Sikerét annak is köszönheti, hogy az internet terjedésével a modern technika eme vívmánya mindinkább beépül (!) az emberek életébe és gondolkodásába.
Azt már a Candide óta tudjuk, hogy ez a világ nem a létező világok legjobbika. Aki ebben még mindig kételkedne, annak elég csak gondolatban végiglapoznia a XX. század krónikáját. A Matrix azzal szembesít minket, hogy amelyet érzékelünk, az nem a valóság, és a mögötte lévő dolgok ennél sokkal borzalmasabbak.
A film tulajdonképpen egy hihetetlen precizitású, rendkívül magas színvonalon kidolgozott látványvilág és a különféle vallásokból kölcsönvett elképzelések egyvelege.
Megtudhatjuk, hogy a maroknyi „felébredt” ember egyetlen megmaradt városa Zion, és valamiféle Messiást várnak, akit a főhősben vélnek megtalálni, őt magát azonban öntudatra kell ébreszteni (érdekes egybeesés, hogy egy Buddha életéről szóló filmben szintén Keenu Reeves játszotta a címszerepet). A vallások keveredése a nevekből is látható: a főhőst Neónak (Új), az emberiséget elárulót Cyphernek (Lucifer), a nőt Trinity-nek (Háromság), a nagy tanítót, vezért Morpheus-nak (Orfeusz) hívják.
Igazi cyberpunk film a Matrix. A negatív utópia pozitív hősei koszosak, rongyosak, elszigeteltek. Lételemük a menekülés, a rejtőzködés. A film látványos főként harci jelenetei az új típusú videojátékokra emlékeztetnek. Mindez egy nagy adag miszticizmussal megfejelve: a végeredmény egy olyan film, amely még sokáig beszéd tárgya lesz.
Íme, a Truman show után ismét egy olyan alkotást láthat a magyar közönség, amelyben a látható világ igaziságát kérdőjelezik meg készítőik.
Mégis, a Matrixból felkínált menekülési útvonal - elég csak a tömött moziból kiáramló emberek arcát figyelni - csak kevesek számára tűnhet valódi megoldásnak. (Kánai András)
