ERDEI L. TAMÁS
Látogatás Eszterházán

A nagy múltú Esterházy-család patinás fertődi rezidenciájának megtekintése kíváncsi izgalommal töltheti el az először odalátogató turistát. A XVIII. században épült kastély, amely két évtizedig a korszak egyik legnépszerűbb zeneszerzője, Joseph Haydn számára is otthont adott, a magyar barokk építészet egyik nevezetes alkotása hírében áll, így minden kultúr- és művészettörténeti érdeklődésű utazó figyelmére bízvást igényt tarthat.

A fertődi kastély

Az első meglepetés a közismerten jellegzetes kovácsoltvas kapu átlépésekor éri a látogatót. A híres patkó alakú épület homlokzatán a hervadozó stukkók között málló sötétsárga vakolat egy - vélhetően szebb napokat látott - előkert szomorú hátterét adja. A szökőkút mindent csinál, csak éppen nem szökik, a hajdani több méteres vízsugár vidám csobogásához méltatlanul néha enerváltan fölbugyog, medencéjében aranyhalak helyett ebihalak és békaporontyok ficánkolnak.
A jelenlegi állapotához képest tíz éve fénykorát mutató kastély belső terei sem nyújtanak szívderítő látványt. Az inkább csak a múzeumi rituálé kedvéért, mintsem valós műemlékvédelmi okokból fölkötözött órmótlan mamuszokban csoszogva, avatottnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető idegenvezetésben van szerencsétlensége részt venni a gyanútlan idelátogatónak. A folytonosan (egyébként láthatatlan) felújítási munkálatokra hivatkozó személyzet jó modort sohasem tanult, vagy valamikor nagyon régen otthon felejtette. Az épület termeinek körülbelül tíz százaléka tekinthető meg, az is többnyire lehangoló állapotban. A néhai falfestmények nagy része restaurálás híján rondabarna leplekkel letakarva, ami látható belőlük, az a furcsa, XVIII. századi divatot idéző kínai freskók tucatja, amelyeknek az a nevezetességük, hogy olyan harmadrangú korabeli alkotók munkái, akik nemhogy Kínában nem jártak, de soha életükben nem találkoztak kelet-ázsiai emberekkel sem. Ennek következtében az alkotói szándék szerint szemmel láthatóan a hétköznapi élet apró örömeit bemutatni igyekvő életképek nagyjából a középkori japán sógunátus és XIV. Lajos francia udvarának sajátosan sejtelmes, szürrealista keverékének atmoszféráját nyújtják. A legnagyobb esztétikai csemege, a variabilitás mesteri tetőfoka, amire iskolás korú idegenvezetőnk felhívja a figyelmet az, hogy minden teremben más és más az egyébként fantáziátlanul szabványméretű, színű és formátumú cserépkályhák levélmintázatának formája. Hm, az Esterházyak mint kályhagyűjtők, nem rossz.
A műemlékek jelenlegi állapotától eltekintve a kastély stílusára leginkább a kiáltó stílustalanság a jellemző. A korabeli divatot önállótlanul követve az Esterházyak összevásároltak és kastélyukba hordtak mindent, ami akkoriban drága és divatos volt. Velencei tükör, meisseni porcelán, holland kézművesmunkák, párizsi óra. Talán az egyetlen figyelemreméltó és valóban elegáns ülőgarnitúra a Lónyay-család ajándéka. Az inkább diplomáciai ügyeskedéseikről és Habsburg-hűségükről, semmint kifinomult művészi ízlésükről híres Esterházyak a XVII. századig protestáns köznemesi család voltak. A hatalmas családi vagyon alapjait az érdekből rekatolizált Esterházy Miklós teremtette meg birtokszerző házasságaival. Innentől kezdve úgy tűnik, az Esterházyak az ausztriai háztól nem csupán a császárhűséget tanulták meg, hanem a hatalmi terjeszkedés legkényelmesebb módját is, mely az állandó anyagi gondokkal küzdő Habsburg-dinasztia jelmondata lett: „Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria!” Ügyes helyezkedése révén Miklós előbb bárói, majd grófi rangot kapott. Birtokait fia, Pál a már bevált módszerekkel tovább gyarapította, és protestáns főurak elkobzott vagyonát, valamint a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes összeesküvés leleplezése után sógora, Nádasdy Ferenc birtokait is ő kapta meg.
Ő tetőzte be a család hatalmát is azzal, hogy 1681-ben gyakorlatilag átjátszotta a magyar trónt az osztrák uralkodói ház kezére, amikor a pozsonyi országgyűléssel elfogadtatta a Habsburg-ház trónörökösödési jogát, és egyúttal lemondatta a rendeket az Aranybulla által biztosított ellenállási jogról. Ezért a tettéért a császár római szent birodalmi hercegi rangot adományozott Pálnak és örököseinek. A szenvedélyesen harácsoló herceg hűségének bizonyítékaként szembefordult mind a Thököly-, mind a Rákóczi-szabadságharccal, oly mértékű magyarellenességről adva számot, amelyet már a Habsburgok is túlzónak tartottak.
Az ő fia, Pál Antal, majd öccse, Pompakedvelő Miklós szerződtették a kor egyik divatos zeneszerzőjét, Joseph Haydnt, aki fertődi operaüzemükben megrendelésre írta az operákat, szimfóniákat és vonósnégyeseket. A szegény sorból származó Haydn innentől kezdve öregkoráig kisebb megszakításokkal udvari szolgálatban élte le életét a hercegek elsőszámú szórakoztató iparosaként, mint az „Esterházy család udvari karmestere”. Zsenialitását bárgyú születésnapokra és keresztelőkre kellett pazarolnia, és gyakorlatilag csak Miklós halála, 1790 után élhetett szabadabb alkotó életet. Ez utóbbi korszakában írta többek között a Teremtés című nagyszerű és monumentális oratóriumot és a híres Londoni szimfóniát is.
A kastély talán egyetlen valóban ízléses és elegáns terme a Díszterem, ahol a mai napig - elsősorban nyári - komolyzenei koncertsorozatokat és zenei fesztiválokat rendeznek többek között Haydn tiszteletére.