Brazília története hatodik Copa America diadalát aratta, miután 100 százalékos
teljesítménnyel hódította el a 39. alkalommal megrendezett labdarúgó
kontinensviadalt. A Selecao Brasileira a paraguayi döntőben egyértelmű, 3-0-ás
diadalt aratott a mindössze egy győzelemmel a fináléba jutó Uruguayjal szemben. Brazília
ezzel megvédte két évvel ezelőtti elsőségét.

Az „arany” fiúk a Copa kupával Ronaldo. Újra a régi
Fotók: MTI
Az aranymezesek abszolút fölényét jelzi, hogy a góllövőlista első három
helyezettje is brazil. Rivaldo és az újra a régi formáját idéző Ronaldo 5-5 találattal
gólkirályi címet szerzett, a harmadik helyet pedig az a Marcio Amoroso szerezte meg,
aki a nyáron 22 millió fontért igazolt az Udineséből az AC Parmába. (Könynyen gólkirály
lehetett volna az argentin Martin Palermo is, de mivel Columbia ellen három tizenegyest
is kihagyott, csak három gólig jutott.) „Bárcsak klubcsapatom, az Inter is olyan stílusban
játszana, mint a brazil válogatott!” - fejezte ki óhaját Ronaldo, aki a
Franciaország ellen elvesztett vb-döntő óta először szerepelt hivatalos válogatott
mérkőzésen. Visszatérése sikeres volt, a döntőben bombagólt rúgott.
Nem csoda, hogy a hazatérő futballistákat hatalmas örömmel fogadták. Fernando
Henrique Cardoso államfő nagyszabású ünnepséget rendezett a válogatott tagjainak
tiszteletére. „Ha valami jó Brazíliában, akkor az a labdarúgás. Nagyon köszönöm
ezt a sikert” - mondta elnöki rezidenciáján a játékosoknak Cardoso. A brazil sajtó
egyszerűen csak Orient expressznek titulálta a négyszeres világbajnokot, utalva a
2002-ben megrendezendő vébére.
Ez a siker különösen fontos volt Wanderley Luxemburgónak, akinek ez volt első megmérettetése
a válogatott trénereként. Köszönhetően annak, hogy Luxemburgo sokkal támadóbb
szellemű csapatot alakított ki, mint elődei, a megnyert torna után az edző népszerűsége
az egekbe szökött.
Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke is elsősorban Wanderley
Luxemburgo szövetségi kapitányt méltányolta: „Példamutatóan viselkedett a kupán,
biztos vagyok benne, hogy mellé nem kell kineveznem szakmai segítőt, mint ahogy azt
Zagallónál tettem.”
Mellesleg a brazil szurkolók ugyanazt a csapatot szeretnék látni az ázsiai világbajnokságon
is, mint a mostani kupán. „A csapat gerince már megvan, csak a test többi részét
kell felépítenem. A keret továbbra is nyitva áll mindenki előtt, a Selecaoban a
legjobbaknak kell szerepelniük - így Luxemburgo. - Még rengeteg időnk van, egyelőre
arra összpontosítok, hogy aranyesélyes válogatottat küldhessek harcba a világbajnokságon.”
Luxemburgo hamarosan Romariót és Edmundót is ki szeretné próbálni a kezdő
csapatban.
Brazília rendkívül jó sorozatot tudhat maga mögött. A legutóbbi hat nagyszabású
torna mindegyikén döntőbe jutott, ebből a 94-es vébét, a 97-es és a 99-es Copa
Americát és a 97-es konföderációs kupát is megnyerte, míg a 95-ös Copa Americán
és a 98-as világbajnokságon ezüstérmet szerzett. A jó sorozat folytatódhat a
szombaton kezdődő konföderációs kupán, amelynek fő esélyesei szintén a brazilok.
Brazília-Uruguay 3-0 (2-0)
Asuncion, 50 ezer néző.
V: Oscar Ruiz (columbiai)
G: Rivaldo (21., 28.),
Ronaldo (48.)
BRAZÍLIA: Dida - Cafu, Antonio Carlos, Joao Carlos, Roberto Carlos -
Emerson, Flavio Conceicao, Rivaldo, Ze Roberto-Ronaldo Amoroso.
URUGUAY: Carini - Del Campo, Icun, Lembo, Bergara (Guigou, 74.) - Fleurqin, Coelho
(Alvez, 56.), Vespa (Pacheco 46.), Magallanes - Tallejas, Zalayeta.