ÓNODY GYÖRGY
Visszaszámlálás Libanonban
Mindazok, akik Bibi Netanjahu hatalomra jutásakor gondolatban már temették a rendezési folyamatot a Közel-Keleten, Barak megválasztása után egyértelműen bizakodni kezdtek. Ebben több ok is közrejátszott. A legfontosabb az, hogy Barak nemcsak katonaként volt Rabin tanítványa, hanem politikusként is. Márpedig Rabin, aki eleinte csak a csatatéren volt hajlandó találkozni a palesztinokkal, élete végén politikája alapmotívumává emelte a politikai rendezés elsőbbségét, és ennek megvalósulása érdekében nem is keveset tett.
Ehud Barak és Bill Clinton Washingtonban. Tizenöt hónapos határidő Fotók: MTIAmennyire tanulságokat tartalmazott Barak számára Rabin életműve, ugyanúgy tanulságos volt a Netanjahu-korszak is. Látta és tapasztalta, hogy hova vezet az obstrukció. Nemcsak a közvélemény fordult el a rendezést akadályozó politikustól, mert az emberek többsége Izraelben is békét akar, hanem a Likud párti politikusnak azt is tapasztalnia kellett, hogy hűvössé vált a viszony a közel-keleti rendezés mellett elkötelezett amerikaiakkal is.
Barak természetesen azt is tudta, hogy politikai elképzeléseit csak abban az esetben valósíthatja meg, ha olyan hátországot épít maga mögé, amelynek segítségével ez lehetséges. Nem véletlen tehát, hogy hosszúra nyúltak a koalíciós tárgyalások. De a megbeszélések végén olyan kabinet sorakozott fel Barak mögött, amely az izraeli társadalom legkülönbözőbb rétegeit képviseli, beleértve az ortodoxokat, a hagyományos askenázi elitet, nem feledkezve meg ugyanakkor a szefárdokról, sőt az orosz bevándorlók tekintélyes tömegéről sem.
Barak, miután biztosítva látta elképzelései támogatását, pillanatnyi késlekedés nélkül látott hozzá annak a politikai programnak a megvalósításához, amelyet választási kampánya során ígért, és amit nem a korteshadjárat - később már nem kötelező - ígérgetésének tekintett.
Csak zárójelben essék szó arról, hogy Barak - beiktatását követően - különböző módokon kezdhetett volna hozzá programja megvalósításához. Izrael gazdasági helyzete valójában nem olyan szilárd, hogy ne lenne szükség átgondolt tervekre és ebből fakadó intézkedésekre a munkanélküliség csökkentése, az infláció letörése, a szociális intézmények fokozottabb támogatása és sok más probléma megoldása érdekében. Barak azonban elsőbbséget adott a közel-keleti válság rendezésével kapcsolatos problémáknak, teljesítve így választói elvárásait is.
Jasszer Arafat és Hoszni Mubarak kairói találkozójukon. Közös célok és érdekellentétekArafat a második vonalban
A megbeszéléssorozat, amelynek során tárgyalt az egyiptomi elnökkel, Jordánia királyával, a palesztin vezetővel, majd az amerikai elnökkel is, többé-kevésbé felvázolja a Barak által kitűzött célokat és a megvalósítás általa helyesnek vélt módozatait is.
Semmiképpen nem véletlen, hogy Barak először Egyiptomba utazott. Még ha az ország nem is játszik olyan fontos szerepet a térség politikai életében, mint akár Nasszer vagy Szadat idejében, ma is a vezető arab országok közé tartozik. Szava, támogatása fontos mind a rendezési folyamatban, mind az arab-izraeli kapcsolatok fejlődése, szélesedése szempontjából. Barak terveinek megvalósulásához ezért keresett támogatókat Kairóban. Az egyiptomi vezetőket erre egyébként az is feljogosítja, hogy Mubarak elnök elődje, Anvar Szadat tette meg a kezdő lépést a rendkívül bonyodalmas és nagyon hosszadalmas közel-keleti válság megoldása érdekében.
A szomszédos Jordániában kétségtelenül a bemutatkozás lehetett a tulajdonképpeni cél. Másrészt Barak - Abdallah királlyal tárgyalva - nyilván meg akart ismerkedni a fiatal uralkodó elképzeléseivel a palesztin kérdés végleges megoldását illetően. Mint ismeretes, Jordániában ma is több százezer palesztin menekült él, részben még mindig sátortáborokban. A palesztinok sorsa, jövője tehát nemcsak Gázában és a palesztin autonóm területen vár rendezésre, hanem Jordániában is. És máig gyakran lehet hallani arról - s ezt az elképzelést Izrael mindig is támogatta -, hogy a palesztin menekültek egy részét Jordániában kell letelepíteni.
Sokan azt várták, hogy Barak, aki láthatóan elszánta magát a rendezésre, elsőként a válság gordiuszi csomóját, a palesztin problémát kívánja megoldani. Ezt várta észrevehetően Arafat is, aki Barak megválasztását követően azonnal sietett üdvözölni az új miniszterelnököt, és nem is titkolta, hogy a megbeszélések azonnali elkezdését várja.
Arafatnak erre kétségtelenül szüksége van. Még ha őt is tartják a legtárgyalóképesebb palesztin vezetőnek, mint annyi más politikusnak, Arafatnak is nagyobb a tekintélye külföldön, mint odahaza. Az „ifjútörökök” öregnek és könnyen „leszerelhetőnek” tartják. A szélsőségesek pedig megalkuvónak bélyegzik, és azt vetik a szemére, hogy mindent felad, cserébe pedig alig tud valamit kialkudni.
Arafat - kritikusai és ellenfelei szorításában - nemegyszer merevebbnek mutatkozik, mint ahogy talán jószántából cselekedne. Ez a magatartás károsan hatott a rendezésre, Netanjahunak pedig kapóra jött. Barak, a stratéga mindebből azt a következtetést vonta le - figyelembe véve azt is, hogy a palesztinokat övező nimbusz eltűnőben van -, hogy a palesztin ügy egyfajta háttérbe szorítása talán reálisabbá teszi palesztin tárgyalópartnereit, még ha ezzel bizonyos fokig veszélyezteti is Arafat pozícióit.
Bár a palesztin ügy fontossága a szírekkel való sikeres tárgyalás reményében másodlagossá vált, Barak valójában nem akarja megkerülni sem Jeruzsálem kérdését, sem az önálló palesztin állam létrejöttének lehetőségét. Jeruzsálemmel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy tárgyalások szükségesek a város jövőjéről. Palesztinával kapcsolatban pedig kijelentette, hogy szerinte a palesztin állam gyakorlatilag már létezik. Ugyanakkor nem válaszolt egyértelmű igennel a független Palesztina kikiáltásával kapcsolatos kérdésre, viszont diplomatikusan nem is utasította el azt.
Nyitás Damaszkusz felé
Barak a nehezebben megoldható problémákat láthatóan szeretné addig késleltetni, amíg más területen remény van az előrelépésre. S a remény ezúttal Szíriával kapcsolatos.
Mint emlékezetes, többször is kezdődtek tárgyalások Damaszkusz és Jeruzsálem között, hol a nyilvánosság tudtával, hol pedig titokban. De a megbeszélések az álláspontok öszszeegyeztethetetlensége miatt újra és újra megszakadtak. Szíria ugyanis a Golán-fennsík egészének visszaadását követelte, az izraeliek pedig biztonsági okokra hivatkozva annektálták a területet.
Amikor Rabin és Peresz hajlékonyabb álláspontot alakított ki, nem utasítva el egyértelműen a Golánnal kapcsolatos egyezkedést, a remény felcsillant a közeledésre. Netanjahu korszaka és politikája ennek vetett véget. Barak a rabini koncepciót tette magáévá, s nemcsak azért, hogy a palesztinokat kényszerhelyzetbe hozza. Még csak azért sem, mivel tudja, hogy a szír-izraeli viszony rendezése a szír-libanoni viszony normalizálását is maga után vonja. Barak hajlandó volt tudomásul venni azokat a változásokat, amelyek Szíria álláspontjának egyfajta módosulását eredményezték.
Asszad nyilvánvalóan felmérte, hogy Szíria katonai erővel nem képes visszaszerezni a Golánt. Az öregedő és beteg szír elnök azonban úgy szeretné átadni utódjának a hatalmat, hogy lemosta már az elvesztett háború okozta szégyent, s ha ez sikerül, mindenképpen beírhatja nevét a történelembe. Netanjahu időszakában Asszad csak reménykedhetett és álmodozhatott. Felmérte viszont, hogy Barak hatalomra jutásával elérkezett a történelmi pillanat.
Barak magától értetődően nemcsak adni akar, hanem kapni is. A Golánról történő izraeli kivonulást meg kell előznie többek közt a határ megnyitásának, ahogy ez Egyiptommal és Jordániával is történt. Szükségesnek tartja a nagykövetek cseréjét. Erre is példa az említett két ország. Továbbá több más fontos lépéssel együtt Barak megítélése szerint a politikai rendezéssel együtt járna a gazdasági együttműködés megindulása is. A feltételek tehát nem elfogadhatatlanok.
Tizenöt hónap
A szír-izraeli viszony rendezése, s ez is fontos prioritás Barak számára, maga után vonná a szír-libanoni kapcsolatok normalizálását is. Amennyiben ugyanis megegyezés jön létre Jeruzsálem és Damaszkusz között, a Libanonban állomásozó szír katonaság nem jelenthetne többé veszélyt Izrael számára.
A libanoni rendezés másik fontos eleme az irániak támogatta Hezbollah leszerelése, megfékezése. A Londonban megjelenő arab nyelvű Al Majaalla című lap szerint az iráni kormány megbízottja világossá tette Nasrallah sejk, a Hezbollah vallási vezetője számára, hogy „szervezetének leszereléséhez elkezdődött a visszaszámlálás”. A bécsi Die Presse is arról írt, hogy Barak a legmélyebb titokban a színfalak mögött közeledni igyekszik Teheránhoz.
Baraknak a közel-keleti válság rendezésével kapcsolatos politikájának megvalósítására az a tárgyalássorozat teszi fel a koronát, amelyet az izraeli kormányfő a legutóbb Clinton elnökkel folytatott. Az amerikai elnök arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy Izrael, szövetségben az Egyesült Államokkal, komoly engedményeket tehet. Másrészt - és ez volt talán Barak számára belpolitikai szempontból a legfontosabb - Clinton ígéretet tett arra is, hogy tetemes összeggel járul hozzá a biztonsággal kapcsolatos izraeli kiadásokhoz.
Barak azt ígérte, hogy tizenöt hónap alatt igyekszik áttörést elérni a rendezés terén. Hosszú idő után először tűnik úgy, hogy van realitása annak a programnak, amelyet Izrael nagy többséggel megválasztott miniszterelnöke, aki az ország jelentős pártjainak támogatását is élvezi, kormányra jutásakor megfogalmazott.
Lezárták a jeruzsálemi Templom-hegyet
Feldühödött iszlám rendfenntartók zárták le a látogatók elől a jeruzsálemi Templom-hegyet, azt követően, hogy radikális zsidó szervezetek felhívást tettek közzé az ősi szentély helyszínének a visszavételére - jelentette csütörtökön a CNN hírtelevízió. A feszültség kiváltó oka az volt, hogy a szélsőségesen arabellenes, korábban már betiltott Kach-mozgalom tagjai röplapokon szólítottak fel az „idegenek kiűzésére a Templom-hegyről”. A mozgalom hívei szerint elkerülhetetlen az iszlám szent helyek, a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset lerombolása ahhoz, hogy az eredeti helyén újra felépülhessen a rómaiak által i. sz. 70-ben lerombolt templom. A zsidó hagyomány szerint minden nyáron megemlékeznek a Szentély pusztulásáról, azonban a vallásos hívek nagy többsége is elítéli a jelenlegi állapot erőszakos megváltoztatásának gondolatát. Az arabul Haram-al-Sarifnak nevezett hely az elmúlt évtizedben kétszer, 1990-ben és 1996-ban is véres összecsapások helyszíne volt az izraeliek és a palesztinok között - emlékeztet a CNN hírösszeállítása. Idén a rendőrség békés eszközökkel tartotta távol a Templom-hegytől a Kach-mozgalom mintegy 30 tüntetőjét, akikhez néhány amerikai evangéliumi keresztény is csatlakozott. Szerintük a jeruzsálemi Templom újjáépítése siettetni fogja Krisztus második eljövetelét.
