Az iskola a második otthon - ideális esetben. Ahhoz viszont, hogy egyáltalán
megközelítse ezt a kívánatos állapotot, a tanároknak nemcsak az egyre növekvő
tananyagot kellene a fejekbe tölteni, hanem hiteles értékeket és eszméket is kellene
közvetíteniük, formálva ezáltal a diákok jellemét, személyiségét. Ezek a már-már
konzervatív célok azonban napjainkra egyre jobban kiszorulnak a közoktatásból, és
mindinkább a tudáshalmaz személytelen átadása zajlik. S bár lehet, hogy meglepő, ezért
a folyamatért a pedagógusok mellett a szülő, a család is jelentős mértékben felelős
- derült ki a 36. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem előadás-sorozatából, amelynek
idei témája a család és az iskola kapcsolata volt.
A gondot az érvényesüléshez vezető út jelenti - hangzott el az egyhetes
konferencián. Ahhoz ugyanis, hogy a nagybetűs életben valaki meg tudja állni a helyét,
célszerű lenne fiatalságának napi 20 óráját tanulással tölteni: az egyetemek légköre,
feszített tempója - a valósággal ellentétben - legalábbis nagymértékben ezt
sugallja. S mivel egy ilyen felsőoktatási intézménybe nem könnyű bejutni, nem árt,
ha már a középiskolában vagy az általánosban elkezdjük edzeni gyermekeinket - véli
a szülők többsége. Felmérések szerint olyan iskolába újabban nem szívesen adják
be csemetéiket a szülők, ahol nincs elsőben felvételi, mondván, valószínűleg az
nem is egy túl jó iskola, mint ahogyan az sem, ahol nincs speciális képzés.
Arra viszont, hogy az elvárásoknak és a kötelezettségeknek ezt a rendszerét a
gyermek hogyan éli meg, nem gondolnak az emberek. Egy felmérés kimutatta, hogy a szülők
csaknem 70 százaléka az iskola feladatainak fontossági sorrendjében első helyre tette
a tisztességre, erkölcsre nevelést, másodikra pedig a tudás biztosítását. Azt a kívánalmat
viszont, hogy az iskolában a kisdiák játszhasson is és kellemesen érezze magát - a
vallás előtt - az utolsó előtti, 19. helyre voksolták. „Arról azonban
megfeledkeztek, hogy a játék mennyire fontos szerepet tölt be ebben az időszakban. És
ha a gyermeknek szánt jövő alárendeli magának a gyerekkort, annak igen súlyos következményei
lehetnek” - mondta el lapunknak Lóránd Ferenc, az Országos Közoktatási Intézet főmunkatársa,
aki egyébként egyáltalán nem helyesli ezeket a szerinte presztízsokokból kialakult
iskoláztatási szokásokat. „Az elfojtott, játék nélküli gyerekkor rosszkedvűséget,
depreszsziót, súlyosabb esetben neurózist eredményezhet” - tette hozzá a
szakember.
A pedagógusnak az lenne a feladata, hogy biztosítsa a gyerek szabadságát a kötelező
iskolázáson belül, hogy megvalósítsa a játszva tanulás elvét, különösen alsó
tagozatban. Az idősebb korosztályt pedig tanulni kellene megtanítania, egy olyan típusú
tudást adva nekik, amely átültethető, fejleszthető, és amelynek segítségével különféle
helyzetekben is jól helyt tudnak majd állni felnőtt életükben. Azért viszont, hogy
manapság ez nem igazán így valósul meg, az iskola mellett a szülők és a társadalmi
változások is felelősek.
Régen az állam mondta meg, hogy mire kell nevelni a fiatalságot, jelenleg pedig a szülők
teszik gyakorlatilag ugyanezt. Statisztikai adatok igazolják, hogy ők harcolják ki a
legtöbb speciális képzést, sőt, jellemző, hogy egy iskola profilja az intézmény
legerősebb akaratú családjának igényeit sugározza. A tanárok pedig - félvén a
gyereklétszám csökkenésétől, az iskolák közötti versenyhelyzettől, illetve a bezárástól,
a munkahely elvesztésétől - túlzottan visszahúzódnak, mondván, elvégre a szülő
gyereke.
Természetesen ez nem jó, és nem tudni, hova vezet. A tanárok tudják, érzik is, hogy
nem erre hivatottak. A konferencián résztvevők éppen ezért tanácsot, megoldást vártak
erre a nehéz helyzetre. „Az embernek nem szabad kedvét vesztenie, feladnia -
javasolta Lóránd Ferenc, majd hozzátette: - nyilván nem lehet a szülőket kényszeríteni
a másfajta gondolkodásra, de mondani és mondani kell nekik, hogy nem minden esetben az
ő elgondolásuk a legjobb út. Persze ez egy hosszú folyamat, amiben kitartónak kell
lenni, és közben nem árt visszatalálni a hivatás igazi, pedagógusi céljához:
ahhoz, hogy arra fordítsák energiáikat, hogy észrevegyék, hol van a gyöngy a
gyermekben.”