A Samsung vadonatúj klímaberendezését népszerűsítő villamosreklámon a magát
nagyítóüveggel mustráló ádámkosztümös fiatalember, a Rádió 1 kizárólag felnőtteknek
szóló reklámján egymásba kapaszkodó - intimitásukat „messzemenőkig” védelmező
fekete csíkkal itt-ott eltakart - teljesen meztelen pár, a közel nyolc négyzetméteres,
a hölgyet térdtől hasig (fürdőruhában) ábrázoló ingatlanreklám, vagy a Pepsi
Cola új, pedofil beütésű reklámfilmje mind arról árulkodnak, hogy Magyarországon a
reklámozás kultúrája még igencsak gyerekcipőben jár. A reklámok kiagyalói még
csak nem is akarnak erkölcsösnek tűnni, a magyar reklámtörvényben rögzített ifjúságvédelmi
passzus pedig láthatóan abszolút hidegen hagyja őket.
Dr. Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Reklámfelügyeleti Osztályának
vezetője a Hetek kérdésére elmondta, hogy a reklámtörvény 5. paragrafus 2. bekezdésének
értelmében a „gyermekek és fiatalkorúak egészséges erkölcsi fejlődését károsító”
reklámok közterületi megjelenítése és közzététele törvénybe ütköző
cselekedet, amelyet a hatóságok pénzbírsággal szankcionálhatnak. Mint mondta,
elegendő a fogyasztóvédelem számára egy felháborodott bejelentő, azonnal kivizsgálást
kezdeményeznek, hogy jogos-e a panasz. Ennek részeként kikérik a Magyar Reklámszövetség
Etikai Bizottságának szakértői véleményét is, majd ezt a határozat meghozatala és
a pénzbírság megállapítása követi. A néhány éve létező magyar reklámtörvény
azonban nem tér ki a kiszabható pénzbírság összegére - tudtuk meg a szakembertől.
A Magyar Reklámszövetség Etikai Bizottságának tagja, Takácsné dr. Kása Jolán úgy
nyilatkozott lapunknak, hogy a szövetség éppen a közelmúltban véleményezte a Rádió
1 vitatható erkölcsiségű plakátját, és azt közízlést sértőnek találta. Mivel
azonban - tudtuk meg a jogásznőtől - a Magyar Reklámszövetségnek nincs hatósági
jogköre, hiszen érdekvédelmi szervezet, ezért a hatósági eljárás lefolytatása már
a fogyasztóvédelemre hárul.
Akarva-akaratlan a Teleizé ifjúságvédelmi, felvilágosító és szórakoztató
telefonvonal reklámjának kiötlői megtalálták az egyik joghézagot a hatályos reklámtörvények
„rengetegében”. Dr. Kathy Attila tájékoztatása szerint ugyanis a társadalmi célzatú
reklámok szabályozására nincs egyelőre jogszabály. A leginkább metrószerelvényekben
látható hirdetési felületen két, egyenként hároméves gyermek látható, akik közül
a kisfiú (az ő haja négy színben pompázva tör az ég felé) egy WC-csészén ül, a
háttérben pedig élénkpiros hajú kislány áll. A felirat önmagáért beszél: „Ne
a mamád hívd!”
A Pierot Ifjúságvédelmi Alapítvány képviselője, Deli Gábor a Hetek kérdésére
elmondta, hogy nem volt céljuk a gyerekek szüleik ellen való hangolása, csak „poénnak”
szánták a figyelemfelkeltést. A hívás díjával az alapítványt támogató érdeklődő
telefonáló egyébként csupa hasonlóan „poénos” ötlettel találkozik a reklámozott
szám feltárcsázásakor. Mindjárt az elején kiderül, hogy már „alig várták hívásunkat”,
és ezután már semmi más dolgunk nem lesz „csak nyomni, nyomni, és nyomni”, hogy jól
érezhessük magunkat. A választható menüpontokról a képviselő úgy nyilatkozott:
azok célja az unaloműzés, szórakoztatás, miközben akiket érdekel, szexuális felvilágosításban
vesznek részt.
Ilyen lehetőségek például a 2-es gomb lenyomásával választható jós-horoszkóp
blokk, ahol a képviselő bevallása szerint semmi csalás nem folyik. Mint mondta: „Megtanultuk,
hogyan kell jósolni, és minden hívónak kiterítjük a kártyát, sőt szakkönyvet
használunk segítségképpen.” A következő nyári unaloműző szabadon választható
menüpont a szerepjáték kezdeti formáját képviselő „kalandjáték, kockázat”,
ahol mindenki tetszése szerint alakítja sorsát. Van még Play Station börze, party-ajánló,
MSat blokk, és végül, de nem utolsó sorban a létező valamennyi fogamzásgátló módszerről
szóló előre felmondott tájékoztató. Ha tinilányként megfordulnánk a nőgyógyásznál
fogamzásgátló tabletta receptjének ügyében, a Pierot Alapítvány ott található
segítségkérő lapját kitöltve és visszaküldve az ifjúságvédelmi szervezet megtéríti
ártatlanságunk zálogát is.
Deli Gábor tájékoztatása szerint május hónapban - ekkor indultak - 1500, júniusban
3500, július közepéig pedig 4300 telefon érkezett, s köztük most már törzstelefonálók
is akadtak.