Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Pekingi zsebfegyverek

Az amerikai vádakra válaszként Kína leszögezte: a kínai tudósok már évekkel ezelőtt neutronbombát állítottak elő független kutatás eredményeként - jelentette a The Washington Post című amerikai napilap. A védekezésre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok kongresszusának különbizottsága, Christopher Cox képviselővel az élen, Kínát katonai kémkedéssel vádolta meg.

Zsao Kvizheng kínai kormányzati szóvivő minden korábbi tájékoztatásnál részletesebben beszélt Kína nukleáris programjáról, többek között miniatűr nukleáris fegyverek kifejlesztéséről, tengeralattjárókkal szemben felhasználható mikrohullám-technológia kifejlesztéséről, a viharokban történő rakétakilövési technikáról, valamint a neutronbomba kifejlesztéséről. Zsao leszögezte, hogy a kínai tudósok saját maguk fejlesztették ki a neutronbombát, az amerikai kutatásokkal párhuzamosan.
Kína tizenegy évvel ezelőtt robbantotta első neutronbombáját, ezt a nemzetközi közösség szorosan figyelemmel kísérte. A pekingi titkolózásnak megfelelően azonban hivatalos közleményekre nem került sor.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajlott nukleáris fegyverkezési versenyt látva „Kínának nem volt más választása, minthogy nukleáris fegyvereket fejlesszen ki, eljutva ilyen módon a neutronbomba előállításáig és a nukleáris fegyverek miniatürizálásáig” - mondta Zsao. A kínai jelentés cáfolta azt, hogy a kínai tudósok amerikai kormányzati laborokban tett látogatásaik során titkos információkat loptak volna el. Zsao a vádakat „teljesen abszurdnak” és „rasszistának” bélyegezte, mivel azok azt a látszatot keltik, mintha a kínaiak képtelenek lettek volna arra, hogy a fejlett haditechnikát lopás nélkül kifejlesszék: „A kínaiak nem lehetnek olyan okosak, mint az amerikaiak, így biztosan ellopták a haditechnikát.”
Válaszul arra a kérdésre, hogy a Cox-jelentés kapcsolatban állhat-e azzal, hogy május 7-én a NATO a jugoszláviai kínai nagykövetséget lebombázta, Zsao kijelentette, hogy a kettő között nincs kapcsolat. Ugyanakkor felkérte az amerikai felet arra, hogy adjon világos magyarázatot a bombázásra. Annak a valószínűsége, hogy a bombázás véletlenül történt, Zsao szerint szinte lehetetlen. A támadásnak három kínai újságíró esett áldozatul és több mint húsz diplomata megsérült, az amerikai-kínai kapcsolatok pedig évtizedek óta a legmélyebb pontra süllyedtek. Kína azóta is felfüggesztve tartja az Egyesült Államokkal a kereskedelmi, az emberi jogokkal és más témákkal kapcsolatos párbeszédet.


A neutronbomba

A neutronbomba egy kis (egy-tíz megatonnás) hidrogénbomba, melyről hiányzik a külső urániumborítás. Az átlagos hidrogénbombán található urániumborítás a kialakuló neutronokat megállítja, ezzel tovább növeli a bomba robbanóerejét. A neutronbombából azonban a neutronok kiáradnak, ezek több száz méteres körzetben minden élőlényt elpusztítanak. A neutronok, a robbanásnál termelődő röntgensugarakkal ellentétben vastag beton és fém védelmi falakon is áthatolnak. A legtöbb szakértő megegyezik abban, hogy a neutronbomba robbanásának következtében az épületek sértetlenek maradnak, csak az élőlények pusztulnak el a bomba hatókörében.