Vissza a tartalomjegyzékhez

SCHMIDT BARNA
Berlin révületben

Közel másfél millió „őrült” technorajongó gyűlt össze az elmúlt hét végén Berlinben, az immár 11. alkalommal megrendezett Love Parade fesztiválon. Az Európa-főváros pozícióra törekvő Berlin a szórakoztatás terén igyekszik lekörözni a riói karnevált is. A késő éjszakába nyúló, féktelen tivornyába torkolló óriásfelvonulásra a világ minden részéről érkeztek a német fővárosba a modern gépzene fanatikusai, akik egymás lábán taposva, kiabálva, fütyülve táncoltak a több kilométer hosszú menetben. A német lapok által „millenium-gyerekeknek” keresztelt fiatalok életfilozófiája egyszerű: „az élet egy nagy parti, ezért legjobb, ha mindent kipróbálunk”.

A megfelelő hangulathoz szükséges zenét a több mint 50 teherautóra pakolt néhány száz darab hatalmas teljesítményű hangfal szolgáltatta, nemzetközi hírű lemezlovasok irányításával. A tömeget és a „kukkoló” berlini polgárokat több száz táncoslány erotikus produkciója gerjesztette a bömbölő járművekről. Természetesen nem hiányozhattak a különböző, jól bevált kedélyállapot-javító energiaitalok, diszkódrogok, valamint az alkohol sem, amelyek utóhatásai miatt több száz fiatalt kellett az egészségügyieknek keringési zavarok miatt ellátniuk.
Az eszeveszett extázis másnap hajnalig folytatódott a város technoklubjaiban, diszkóiban. Jóllehet a földkerekség legnagyobb szabadtéri diszkója komolyabb rendbontás nélkül zajlott le - „csupán” száz embert kellett letartóztatni -, mégis figyelmeztető lehet a jövőre nézve, hogy idén először halálos áldozat is akadt. Egy 27 éves fiatalembert agyonszúrt egyik társa, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített. Az eseményt néhány televíziós társaság élőben is közvetítette.
Ahogy azt számos tudósító megjegyzi, a gigantikus fesztivált már a közeljövő előképének is lehet tekinteni. Az itt fellépők már egy új generáció tagjai, és amiként az lenni szokott, minden nemzedék túltesz az előzőn. „A 99-esek saját énjük részvényeseinek érzik magukat, és ezt a tőkét hébe-hóba beleinvesztálják egy ártalmatlan szórakozás tömegfúziójába, és ezt a szórakozást ők Love Parade-nak nevezik” - jegyzi meg egyik cikkében a Die Welt című német napilap. Az újság kifejti továbbá, hogy a hatvanas-hetvenes évek hippikorszaka után most a piros-zöld hajú „Love Parade”-isták ideje következhet el. A „millennium-gyerekek” azonban nem egzisztencialisták, mint például korábbi elődeik, a hippik, hanem kihívóan hedonisták és experimentálisak. Ők olyan fiatalok, akik ragaszkodnak ahhoz a jogukhoz, hogy az életről alkotott saját elképzeléseiket egyénileg megvalósítsák. A Der Spiegel című hetilap megfogalmazása szerint feltűnőben van az ezredvég pragmatikus generációja, akik azt tartják, hogy az egész élet nem más, mint egy nagy „party”.
Amióta a Love Parade a korai kilencvenes évektől kezdve tömegmegmozdulás és kultúresemény lett, számos szociológus, szülő, médiakutató és újságíró teszi fel egyre gyakrabban a következő kérdéseket: Mi motiválja tulajdonképpen fiataljainkat, és merre tartanak? Hogy is lehetne egyáltalán nevezni a mai 15 és 25 év közötti nemzedéket? Szakértők szerint valószínűnek látszik, hogy az ezredváltáshoz igazodva a 99-es generáció a 20. század reményeinek és csalódásainak összegzését reprezentálja: a mindenből kiábrándultság és egy új valóság iránti vágy megismerésének keverékét mutatják be. Sokak egybehangzó véleménye szerint a csalódás oka többek között az, hogy a kommunizmus bukásával a baloldali generáció a nyolcvanas évek végén elvesztette a reálpolitikai talajt a lába alól.
„Van pénzünk, van szabad életterünk, egoisták vagyunk” - hangoztatta dacosan a parádé egy 20 esztendős lány résztvevője az újságíró kérdéseire válaszolva. „Mindent kipróbálunk, és keressük azt, ami számunkra a legjobb” - fejti ki véleményét egy 21 éves egyetemista rave-hívő. És a világ már nem is bírálja az új generációt, nem akarja azt megváltoztatni, hanem épp ellenkezőleg: egyre jobban profitálni szeretne annak sokoldalúságából.
Mindenesetre a berlini Love Parade mottója - „A zene a kulcs” - sokatmondó: talán kulcs az ezredvég fiatalságának megértéséhez. És aggódni nem kell, hogy nem értjük meg őket, hiszen a német főváros jelenlegi polgármestere kijelentette, hogy - a sok vita, probléma és a több tonna szeméthegy ellenére - fesztivál lesz jövőre is.