Vissza a tartalomjegyzékhez

HECHS LÁSZLÓ, JERUZSÁLEM
A róka és a holló meséje

A nehéz és fáradságos kormányalakítási manővereket követően Ehud Barak nagy lendülettel látott munkához: a múlt héten Alexandriában Mubarak egyiptomi elnökkel, vasárnap a gázai Erez-átkelőhelyen Jasszer Arafattal, a Palesztin Autonómia Hatóság elnökével, kedden Akabában Abdallah jordán királlyal tanácskozott. Szerdán Szulejman Demirel török államfő látogatott Izraelbe, csütörtökön pedig Barak és kísérete Clinton meghívására több napra az Egyesült Államokba utazott. A találkozók célja, hogy felmérjék Barak partnereinek álláspontját az arab-izraeli békefolyamat továbbvitelét illetően. Barak az Amerikából való visszatérést követően ül össze minisztereivel és tanácsadóival, hogy eldöntse, melyik fronton és milyen lépéseket tesz majd az új izraeli kormány.


Ehud Barak és Jasszer Arafat. Osló óta a negyedik kéz

Benjamin Netanjahu vereségét és Ehud Barak győzelmét nagy ovációval fogadta az arab és a nyugati világ. A várakozások és elvárások kielégíthetetlenül magasaknak tűnnek az arab országok és az Egyesült Államok részéről. Barak megítélése arab és amerikai részről kedvező, dicshimnuszokat zengenek bátorságáról és a béke iránti szeretetéről - egyesek értelmezése szerint La Fontaine rókájához hasonlóan, amely a holló énekhangját magasztalta, hogy a csőrében tartott zsíros sajtot megszerezze.
A szírek azt várják tőle, hogy már a megbeszélések megkezdése előtt lemond a Golán-fennsíkról Asszad javára, és feltétel nélkül kivonja az izraeli hadsereget a dél-libanoni biztonsági övezetből. Ez utóbbira Barak utalt is választási kampányában, azt az ígéretet téve, hogy egy éven belül kivonja csapatait, és visszavonul a nemzetközi határra. A kivonulásról még a Netanjahu-kormány döntött, de végrehajtására ez idáig Libanon szír ösztönzésre való ellenkezése miatt nem kerülhetett sor. Szíriával Barak hajlandó felújítani a tárgyalásokat azon a ponton, ahol azokat a Peresz-kormány félbeszakította. Ő a politikai megoldás híve, tudja, hogy Aszszad engedélye nélkül nem lehetséges a Libanonból való szabadulás. Álláspontja szerint azonban a Golánról való visszavonulás mélységének meg kell felelnie a Szíria által nyújtandó béke mértékének. Idáig viszont, bár Asszad megkövetelte a hatnapos háború előtti határokra való visszatérést, ennek fejében Rabinnak csak részletes normalizációt ígért. Most úgy tűnik, álláspontja megváltozóban van. Ezt jelzi a londoni arab nyelvű napilapban Patrick Seale, Asszad életrajzírója által készített párhuzamos interjúk hangneme, amelyekben Asszad és Barak kölcsönös nagyrabecsülésükről biztosították egymást. Asszad bátor politikusként írta le Barakot, aki - szerinte - kész a sorsdöntő lépések megtételére. Barak pedig olyan államférfinak minősítette Asszadot, aki vállalt kötelezettségeit minden körülmények között teljesíti.
Az izraeli-szír közeledés esélye nyugtalanítja Törökországot, amely Izraellel gyümölcsöző katonai és gazdasági szövetségben áll már jó ideje. Állandó izraeli repülőgépraj tartózkodik török területen, s török harci gépek gyakorolnak az izraeli Negev-sivatagban. Ezért nem véletlen a török- izraeli szövetség lazulásától tartó Demirel izraeli látogatása, amelyen minden bizonnyal megnyugtató választ kapott Barakéktól. Asszad számára a tárgyalások sietős újraindítása azért is fontos, mert attól tart, ha megkezdődnek a palesztinokkal a végső rendezésről szóló megbeszélések, a Golán ügye lekerül a napirendről. Ezért is nem mutatott hajlandóságot, hogy részt vegyen az Egyiptomba tervezett regionális arabközi csúcstalálkozón: attól tartott, hogy annak határozata a szír ügyet hátrányosan befolyásolta volna. A béke lehetőségétől annak valósága még igen messze áll, és Baraknak is emlékeznie kell azokra az időkre, amikor a szírek még a Golánon, az izraliek pedig az óvóhelyeken ültek, mert Asszad katonái céltáblának használták őket.
A palesztinok elvárása Barakkal szemben, hogy a Wye-egyezményt, amelynek végrehajtását - a palesztin fél mulasztásai miatt - a Netanjahu-kabinet felfüggesztette, teljesítse, és azonnali hatállyal kezdje meg a végső rendezésről szóló tárgyalásokat, amelyek - Arafaték reményei szerint - egy önálló palesztin állam létrejöttéhez vezetnek majd, Jeruzsálem fővárossal. Barak, aki ellenzékben a megállapodás feltétlen végrehajtását hirdette, most - úgy tűnik - szívesebben venné, ha azt ad acta tennék, és közvetlenül a végső megállapodásra térnének rá. Jeruzsálem ügyében Barak hajthatatlannak tűnik, s a palesztin államiságról is eltérő elképzelései vannak. A kormányfő jól tudja, hogy ha végrehajtja a Wye-egyezményt, azt csak egyoldalúan teheti. Az újabb feltétel nélküli csapatkivonások jelentősen megnehezítenék alkuhelyzetét a végső tárgyalások kimenetelét illetően. A palesztinok természetesen hallani sem akarnak arról, hogy megkerüljék Wye-t, és követelik, hogy Izrael feltétel nélkül ürítsen ki újabb területeket az Autonómia Hatóság számára.
Az Egyesült Államok elvárja, hogy Izrael teljesítse mind a szírek, mind pedig a palesztinok igényeit. Vonuljon le a Golanról a szírekkel kötendő béke fejében, és újabb területeket adjon át Arafatnak. Kezdje meg a végső státuszról szóló tárgyalásokat, és lehetőleg egy éven belül fejezze is be. A palesztinoknak szabad népként kell élniük saját földjükön, a palesztin menekültek pedig éljenek ott, ahol élni akarnak - fogalmazta meg elvárásait az amerikai elnök.
E Barakkal szembeni várakozások sokak szerint túlzottak és teljesíthetetlenek, lényegük, hogy szírek, palesztinok, libanoniak, amerikaiak és európaiak egyaránt azt szeretnék, hogy az újonnan megválasztott izraeli kormányfő - Izrael létérdekeire való tekintet nélkül - teljesítse követeléseiket. E nézet képviselői szerint ennek érdekében magasztalják fel Barakot, mint a róka a hollót, hogy kiénekeltesse a sajtot a szájából.