Vissza a tartalomjegyzékhez

GESZTI ZSUZSANNA
Rendőrkézen a vasúti gyilkos

Hosszas alkudozás után az Egyesült Államok és Mexikó határánál feladta magát a többek között legalább kilencszeres gyilkossággal gyanúsított, „vasúti gyilkosként” számon tartott Angel Maturino Resendez. A harmincnyolc éves férfit, akinek áldozatai kivétel nélkül vasúti sínek közelében laktak, hathetes keresés után találták meg. Resendez tehervonatokon utazta keresztül az Egyesült Államokat, s gyilkosságait „körutazásai” során követte el.

Hogy milyen indokkal, arra egyelőre nem derült fény a nyomozás, illetve az eddigi kihallgatások során. A hatóságok előtt az is kérdés, miért adta fel magát, hiszen Mexikóban nincs halálbüntetés, és az ország nem adja ki azokat a gyanúsítottakat sem, akikre halálbüntetés várna. A háttérben azonban Resendez nővére áll, akinél a gyilkos menedéket talált. Manuela a pásztorához, a Forsquare Gospel Egyház Reménység nevű gyülekezetének vezetőjéhez fordult, miután testvére ellen elindult a fejvadászat. A pásztor azt tanácsolta, hogy Resendez adja fel magát, amit a gyilkos, ha a bosszúállóktól való félelemből is, de végül megtett.
A hatóságok akkor fogtak gyanút, amikor több gyilkossági helyszínen ugyanazokra az ujjlenyomatokra bukkantak. Az egyik áldozat egy antik vasalóval agyonütött nyolcvanhét éves hölgy volt, akit a gyilkos - több más áldozatához hasonlóan - fehér lepedővel takart le. Egy másik esetnél a harminckilenc éves áldozat ellopott autóján találták meg ugyanazokat az ujjlenyomatokat. A hatóságok vérmintákból vett DNS-vizsgálatok alapján meg akarnak győződni arról, hogy a gyilkosságokat valóban Resendez követte el.
A vizsgálatok a jövő hét végén lezáródnak, és ha valóban pozitív lesz az eredmény, az ügyészek súlyosbíthatják az ellene felhozott vádakat. Resendeznek a kilenc rendbeli „vasúti” gyilkosság mellett tizennégy másik gyilkosságról is számot kell majd adnia, de a vádpontok itt még nem érnek véget: rablás, erőszakos közösülés és erőszakkal való fenyegetés is kiegészíti azokat. Resendezt, valódi nevén Angel Leoncio Reyes Recendist várhatóan halálra ítéli a texasi bíróság főbenjáró bűncselekményeiért. Texas egyébként a legszigorúbb állam az Egyesült Államokon belül a halálbüntetések tekintetében - 1976, a halálbüntetés ismételt bevezetése óta 180 embert végeztek itt ki.