Vissza a tartalomjegyzékhez

BOR GABRIELLA, AZ IE-NEW YORK BRÓKER ELEMZŐJE
Pezsgő nyár a tőzsdén

Van egy olyan általános vélekedés, mely szerint a nyár jellemzően a pangás jegyében telik el a részvénypiacokon. Erre az elmúlt nyár és ez idáig az idei is alapvetően rácáfolt a Budapesti Értéktőzsdén. Tavaly augusztusban az orosz válság kirobbanása keltett pánikot a befektetők körében, akik elfelejtvén, hogy ők tulajdonképpen jól megérdemelt szabadságukat töltik, sietve hívták fel brókereiket eladási megbízásaikkal.

Az idei nyár a már sokszor látott forgatókönyv szerint kezdődött: a BUX index gyakorlatilag nem mozdult ki a 6300-6600 pontos, meglehetősen szűk sávjából, a forgalom pedig rég nem látott alacsony szintre süllyedt. Júliusban napok alatt felpezsdült az egész piac, a forgalom emelkedése jól jelezte, hogy itt valami készül. Kezdetben a befektetők szinte kizárólag a hazai gyógyszeripari óriás, a Richter részvényeit vásárolták, majd pár nap késéssel bekapcsolódott az emelkedésbe a többi blue chip, azaz a legnagyobb forgalmú és legjelentősebb tőkét képviselő részvények is, újabb pár nap elteltével pedig szinte válogatás nélkül az öszszes papírt vették a befektetők. Magyarázatot rendkívül nehéz találni a hirtelen bekövetkező, 1000 pontos emelkedésre. Mindenesetre biztosra vehető, hogy a hazánkkal kapcsolatban megjelent kedvező makrogazdasági mutatószámok és a Moody’s hitelminősítő intézet jó megítélése kedvezően hatott, valamint a feltörekvő piacokkal kapcsolatban általában is nőtt a bizalom az utóbbi időszakban.
A befektetők döntéseit a közeljövőben bizonyára az augusztus első felében közzétételre kerülő negyedéves vállalati gyorsjelentések határozzák majd meg, illetve a hazánk egyensúlyi helyzetére utaló mutatószámok. Véleményünk szerint nagyobb vásárlásokkal a befektetők egyelőre csak a nagyobb kapitalizációjú cégek piacán jelennek meg. Így átlag feletti teljesítményt várunk az OTP Banktól, amely profitálhat a makrogazdasági helyzet stabilizálódásából. Ugyancsak ígéretes a Mol, amely az októberi gázárrendezés miatt kisebb kockázatot hordoz majd magában, rövid távon pedig a közelgő rendkívüli közgyűlés határozataitól várunk felélénkülő érdeklődést az olajpapír iránt. A gyógyszeripari társaságok a július 15-étől érvényben levő ártámogatási rendszer nyertesei lehetnek, azonban mind a Richter, mind pedig az Egis árfolyam-emelkedésébe a pozitívumok jó része már beépült.