Vissza a tartalomjegyzékhez

SZOBOTA ISTVÁN
Elpárolgott a Whiskys

A lassacskán kalandfilmszerű „sikertörténetté” gömbölyödő rablássorozat 1993 januárjában kezdődött és idén év elején ért véget. A whiskys rabló néven elhíresült Ambrus Attila minden akció előtt „bedobott” egy pohárkával a legközelebbi krimóban. A különböző pénzintézetekben zsákmányolt javakból fényűző módon lébecoló egykori jégkorongkapus egészen addig tűrte a börtönkosztot, míg emberölési kísérlettel is megvádolták. Ekkor azonban csomagolni kezdett, és július 9-én távozott az előzetesből, a Gyorskocsi utcai ideiglenes szállásáról - az ablakon át. A 31 éves fiatalember azóta már nem csak a rabtársak körében népszerű: egy ország drukkol neki.


Ambrus Attila, a whiskys   Fotó: MTI

Ambrus nagyjából tíz éve érkezett Erdélyből Magyarországra egy tehervonat aljába kapaszkodva. Itt aztán azonnal munkát keresett, és az UTE jégkorongcsapatába is beállt játszani. Négy éven át próbálkozott fizetését becsületes úton az álmaihoz igazítani, de - ahogy erről később vallott - ez nem sikerült: az álmok túl magasnak bizonyultak. Ekkoriban játszott el először a bankrablás gondolatával. Dr. Magyar György, Ambrus ügyvédje szerint azért vágott bele, mert „volt hozzá elég bátorsága és vagabundsága: egy jéghokikapus - gondoljuk csak végig -, aki állandó veszélyben él”. A baj csak az volt, hogy elfelejtette abbahagyni. Hat év 26 „sikerre vitt” akciója során összesen 83 millió forinttal lett gazdagabb. Egyre több pénz állt a házhoz, kezdett jól menni a „szekér”: új kocsi, új lakás, új kapcsolatok. Ezt látva bukkantak fel az első üzleti partnerül kínálkozók. Mivel a stressz-tehervállalás így megoszlott, Attila belement a társulásokba. Aztán elérkezett az utolsó alkalom idén januárban. Neki még sikerült kereket oldania, de akkori társát, Orbánt elkapták. Egyezség kötötte őket: bármelyikük kerül rendőrkézre, három órán belül nem adják ki egymást. Így is lett. Attila azonban hazaugrott Donért, a Berni pásztorebért és ez a negyed óra mínusz elég volt ahhoz, hogy Ártándnál a román határőrök félreállítsák. Aznap már a Gyorskocsi utcai fogházban aludt.
Azóta, hogy megszökött az előzetes letartóztatásból, szinte mindenki a szívébe zárta
az újdonsült Rózsa Sándort. Dr. Magyar György szerint: „Nagyon kevesen gondolnak arra, hogy Ambrus gonosztevő és bűnöző, holott az - ezt ne felejtsük el -, hiszen bűncselekményt követett el. Ugyanakkor az sem igaz, hogy bandita volna, akivel szemben a legnagyobb hatalmat kell felvonultatni.” Az ismert jogász kifejtette, hogy védence sosem bántott senkit, nem lőtt rá senkire, és rablási módszerét tekintve is nyilvánvaló, hogy a társadalomra az erőszak szempontjából veszélytelen.
Technikája a következő volt: gondos előkészületek után (ide sorolható egy pohár whisky felhajtása) bement a kiszemelt színhelyre, megkereste a „csellengő” biztonsági őrt, akit megkért, hogy adja át a fegyverét és feküdjön a földre. Ezt követően a levegőbe lőtt, és az átvett pénzzel angolosan távozott. A Whiskys népszerűségét kommentálva a jog embere annyit mondott: „Csinált froclikat, hát csoda, hogy az emberek szeretik?” Ambrus ugyanis gyakorta az őt üldöző őrnagynak álcázva magát indult a kiszemelt pénzintézet „megfejésére”. Alkalmasint virágcsokorral vonult be a bejáraton, máskor pedig kis ajándéktárgyat hátrahagyva fedte fel kilétét a nyomát bottal ütők előtt.
A romániai nincstelenségből Magyarországra menekült jóvágású jéghokis nem túl szerencsésen megválasztott kitörési kisérletei azért sem esnek súlyosabb ítélet alá a magyar közvélemény szemében, mert - ahogy Ambrus jogi képviselője mondta - az emberek azt gondolják, hogy a bankrablás az állam és nem a polgárok meglopása, hiszen ők maguk nem sérülnek személyesen. Szociológusok szerint is közelebb áll a lakossághoz egy olyan fiatalember, aki „alulról jön”, úgymond „közülünk való”, ráadásul még vagány is, olyan, amilyen a szíve mélyén mindenki szeretne lenni. „Ő tipikusan a szimpatikus bűnöző kategória” - foglalta össze Dr. Magyar.
Ambrus ázsiója folyamatosan emelkedik a sajtóban is. Egyes információk szerint némely rajongók már gyűjtést szerveznek számára, hogy a pénzből elkezdhesse visszafizetni az okozott kárt. A teljes kár megtérítése esetén ugyanis jelentősen csökkenne a letöltendő szabadságvesztés időtartama. Az amerikai DIS International magyarországi producerirodája is felkereste Dr. Magyar György ügyvédet a Whiskys életéről, rablásairól és szökéséről készítendő film jogainak megvásárlása ügyében. Az ajánlat a teljes kárértéknek megfelelő jogdíj kifizetése volt.
Az elektronikus sajtó is kiveszi részét a whiskys-kampányból: megszavaztatja az internetezőket, ki kinek szurkol. Az Index című netlap eredménye szerint 1500-zal többen szeretnék, hogy a rendőrség ne tudja elkapni Ambrust, mint akik már az ítéletet várják. Július 12-ével pedig Viszkis International Fan Club néven új honlap tűnt fel a világhálón. A weblap látogatottsága néhány nap leforgása alatt túllépte a 13 ezret. A szerzők exkluzív nyaralási ajánlata: utazás a Whiskyssel Mallorcára. Több Ambrust népszerűsítő (Free Viszkis, I Love Viszkis, Viszkis-BM 28:0) pólóterv készült, sőt hasonmássági fotópályázatot is kiírtak.


Ambrus nyomravezetőjének a rendőrség 1 millió forintot ajánlott fel. Mint megtudtuk, a díjkitűzés ezen formája a rendőrség kezében egy olyan eszköz, amivel a nyomozás elősegítése, a nyomozati idő lerövidítése végett élhet. Ezen felajánlásokat a rendőrségi költségvetésből külön erre a célra elkülönített összegből finanszírozzák, de országos szinten ezek számáról és összegéről (gazdasági elszámolásáról) összesítés nincsen. Ennek okát Szomor Sándor, az ORFK nyomozó osztályvezetője abban látja, hogy ez csak egy eszköz a rendőrség kezében, ami egyébként sem nagy hatásfokú, gyakoribb az információ vásárlása külsőstől vagy a vádalku, amikor is a bűncselekményben érintett „kisebb hal” információt szolgáltat a nagyobbról annak fejében, hogy ejtik ellene a vádat, vagy enyhítik az ítéletet.
Belső szabályzat határozza meg, hogy ki mekkora összegű kiírást tehet. Az 1 millió forint feletti felajánlások az országos rendőr-főkapitány hatáskörébe tartoznak. Az esetek többségében a nyomravezetési díj felvevője a bűnelkövető kapcsolati köréből kerül ki. Ugyanakkor volt már rá eset, hogy a bűncselekmény nyilvánosságra kerülése révén újabb áldozatok kilétére derült fény, mivel azok nyomravezetőként jelentkeztek a rendőrségen.
A nyomravezetési díj kifizetésére legutóbb a miniszterelnök felesége által használt terepjáró elrablása kapcsán került sor. A díjat a rendőrség illetékesei általában készpénzben fizetik ki. Ezen összegeket 20 százalékos adó terheli, amit a rendőrség von le kifizetés előtt. Tehát a csökkentett összeg üti a nyomravezető markát - ami a wishkys rabló esetében az 1 millió forint 20 százalékkal csökkentett része, azaz 800 ezer forint.
A felajánlások volumene esetfüggő. Általában nagyobb eredménnyel járnak a díjfelajánlások az életellenes bűncselekmények esetében, mint a vagyonelleni bűncselekményeknél - tudtuk meg Szomor úrtól. ( Orosz Eszter )