Vissza a tartalomjegyzékhez

PÁTKAI MIHÁLY
Benjamin helyett Augustus

„A mi népünk, a Fehér Faj szolgája egy csalárd, idegen kormánynak, amely a média és egy öngyilkos vallás irányítása alatt áll” - állította az a fiatalember, aki múlt vasárnap két amerikai államban feketékre, zsidókra és ázsiaiakra lövöldözve két embert meggyilkolt, nyolcat pedig megsebesített, majd három lövéssel megölte magát - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna.

A hatóságok szerint Benjamin Nathaniel Smith egyedül hajtotta végre gyilkos hadjáratát. „A vizsgálat folytatódik - jelentette ki Michael Ruth rendőr őrnagy. - Szeretnénk kideríteni azt, hogy miért és hogyan kerülhetett sor erre.”
Bár a rendőrség konkrét motívumot egyelőre még nem talált, az tény, hogy Smith már tavaly július negyedikén javában osztogatta rasszista szórólapjait az amerikai Indiana állam Bloomington nevű városában.
A Washington Post című amerikai újság állítása szerint a szomszédok tudták a családról, hogy magukba zárkózóak, Smithről pedig azt, hogy a Dungeons & Dragons nevű szerepjátékok nagy kedvelője. Smith a Benjamin nevet „túl zsidónak” tartotta, ezért átkeresztelte magát Augustusra. Amikor egyszer letartóztatták, azt követelte, hogy „Erwin Rommel” második világháborús német fasiszta tábornok nevén szólítsák.
A Bloomingtoni Egyetemen úgy ismerték, mint a Teremtő Világegyháza elnevezésű, a fehér ember felsőbbrendűségét hirdető szélsőséges vallási szekta lelkes követőjét. Az egyetem újságában rendszeresen arról panaszkodott, hogy az Egyesült Államok kormánya elfordult a fehér emberektől és a kisebbségek érdekeivel foglalkozik. Követelte, hogy minden fajnak saját országa legyen, az amerikai kormány pedig tiltsa be a bevándorlást.
Az egyik áldozat a Northwestern Egyetem egykori kosárlabdaedzője, Ricky Byrdsong volt, aki Skokie településen éppen két gyermekével sétált, amikor Smith agyonlőtte. Smith ezután hat ortodox zsidót sebesített meg, majd az amerikai Illinois államban koreai és más ázsiai emberekre nyitott tüzet, egy koreai-amerikait pedig halálosan megsebesített, amikor az vasárnap reggel éppen egy istentiszteletről jött ki. John Fernandez, Bloomington polgármestere elítélte azt, hogy az Egyesült Államokban „elképesztően könnyű tömegpusztító fegyverekhez hozzájutni”.
Tavaly novemberben történt meg először, hogy a bloomingtoni polgárok megelégelték Smith ténykedését, és tömegesen felvonultak a rasszista irodalom terjesztése ellen. Nyíltan felvállalva azt, hogy ő az iratok terjesztője, Smith a tömeggel szemben egyedül megállt egy táblával a nyakában, melyen a következő felirat szerepelt: „A gyűlölködő irodalom betiltása a szólásszabadság betiltása.”