Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Nehezen alakul az északír kormány


Az protestáns Orániai Rend menete Belfastban. Külön vonulnak    Fotó: MTI

Továbbra is nehezen halad előre az észak-írországi kiegyezés. Az előző hét folyamán a brit és az ír kormány előterjesztette a Nagypénteki Egyezmény megvalósítására, az északír kormány megalakítására és a paramilitáris csoportok lefegyverzésére vonatkozó javaslattervezetét. Miután az Ulsteri Unionista Párt ellenzi a javaslatot, Tony Blair brit kormányfő széles körű kampányba kezdett, hogy rábírja őket véleményük megváltoztatására. Eközben David Trimble,
az északírek unionista kormányfőjelöltje váratlan lépésre szánta el magát: Bill Clintonhoz folyamodott segítségért, s arra kérte az amerikai elnököt, kérjen biztosítékot Gerry Adamstől, a Sinn Fein vezetőjétől az IRA lefegyverzéséhez, valamint győzze meg a John Hume vezette katolikus Szociáldemokrata és Munkáspártot: vállaljon kötelezettséget, hogy részt vesz a kormány kialakításában akkor is, ha a Sinn Fein ebben az IRA miatt nem vállalhat szerepet.
Bertie Ahern ír kormányfő elvetette Tony Blair javaslatát, mely szerint az észak-írországi kormányt a Sinn Fein jelenléte nélkül is meg lehet alakítani. Érvelésében a Nagypénteki Egyezményre hivatkozva rámutatott: akkor a hangsúlyt arra helyezték, hogy a kormányban részt vehessen mindkét fél, és ne alkalmazzák a kizárás módszerét. Ez a kérdés különösen az unionisták számára bizonyult fontosnak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a Sinn Fein mint az IRA politikai szárnya ne kerüljön be a végrehajtó szervbe, ha az IRA nem tesz eleget leszerelési kötelezettségének. A kormány megalakításának határidejét július 15-re tűzték ki, a szociáldemokraták vezetője viszont azzal érvelt, hogy a Nagypénteki Egyezmény a leszerelés határidejeként 2000 májusát jelölte meg, ezért nehéz előre meghatározni, hogy tíz hónap múlva mi fog történni.