Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Barak bátor lépéseket ígér

Negyvenkét nappal az izraeli választások eredményhirdetését követően, de még a törvény szabta határidőn belül letette az esküt Ehud Barak, Izrael tizedik miniszterelnöke. A knesszetben elhangzott első beszédében a kormányfő megfogadta, hogy bátor lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy véget vessen az arab-izraeli konfliktusnak. Felszólította Háfez Aszszad szír elnököt, hogy működjön együtt vele a béke érdekében. Barak ígéretet tett arra is, hogy az izraeli hadsereg egy éven belül kivonul Libanonból.


Ehud Barak átveszi a hadügyi tárca vezetését elődjétől, Mose Arensz tábornoktól. Az ex-vezérkari főnök miniszterelnök nem adja ki kezéből a hadsereg irányítását     Fotó: MTI

Az új kormányban sok az ismerős név: Simon Peresz egykori miniszterelnök a közel-keleti térség együttműködéséért felel, míg az oslói megegyezés másik kulcsembere, Joszi Beilin az igazságügyi tárcát kapta. A külügyeket viszont a jobboldalról indult David Levy irányítja majd. Egy másik ex-Likud politikus, Jichák Mordeháj tábornok viszont kénytelen volt megelégedni a közlekedési tárcával. A vallási pártok, köztük az erős parlamenti képviselettel rendelkező Sasz nem jutottak „fajsúlyos” tárcákhoz, ellentétben Nátán Scsaranszkijjal, aki belügyminiszter lett. A hosszú alkusorozat után közel kétharmados többséggel megszavazott új kormány fő feladatának a térség stabilitásának megteremtését tekinti.
„Az a feladatunk, hogy befejezzük a munkát, és egy átfogó békét eszközöljünk ki a Közel-Keleten. Kötelességünk saját magunk és gyermekeink érdekében, hogy bátor lépéseket tegyünk az arab-izraeli konfliktus megszüntetése felé, hogy Izrael megerősödhessen. Az arab országoknak tudniuk kell azt, hogy csak egy erős és biztonságos Izrael tud békét teremteni. Felszólítom a térség politikai vezetőit arra, hogy ragadják meg kinyújtott kezünket, hogy megteremthessük a bátrak békéjét egy olyan térségben, amely olyan sok háborút, vért és szenvedést látott már” - mondta Ehud Barak.
Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy odahaza az oktatás erősítésén és az erőszak megakadályozásán fog fáradozni. Hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem továbbra is Izrael egy és oszthatatlan fővárosa marad, izraeli fennhatóság alatt.
Barak pénteken Kairóban találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, vasárnap pedig Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Az izraeli miniszterelnök szóvivője szerdán azt is elmondta, hogy Barak rövidesen a jordániai Abdullah királlyal is tárgyalni fog, és tíz napon belül elutazik az Egyesült Államokba, ahol Bill Clinton amerikai elnökkel és más amerikai tisztviselőkkel folytat majd megbeszéléseket.
Barak hangsúlyozta, hogy a béke csak négy pilléren tud megállni: az Egyiptommal, a Jordániával, a Szíriával és Libanonnal, valamint a palesztinokkal megkötött békén. Egyiptommal és Jordániával Izrael már aláírta a békeszerződést, így a maradandó béke megteremtéséhez már csak két lépésre van szükség, jegyezte meg Barak. „Készen állunk arra, hogy együttműködjünk, és megvalósítsuk a bátrak békéjét” - válaszolta Arafat, visszhangozva Barak szavait.