Az evangéliumi keresztények előretörésének visszaszorítására és saját bevételeik
növelésre a katolikusok rehabilitálják a tizedet - közli a legnagyobb példányszámban
megjelenő brazil napilap, a Sao Paulo-i Veja magazin néhány hete megjelent írása.
„Emeljétek fel kezeteket, és adjatok hálát az Úrnak!” - egy sor Marcelo
Rossi atya, a Karizmatikus Megújulás katolikus mozgalom fő alakjának egyik legnagyobb
sikerdalából. Azután, hogy csatlakozott a nyüzsgő miseformához, amelyben helye van
az éneknek és a táncnak, a gyógyító összejöveteleknek és a démonűzésnek, no
meg futballstadionokat betöltő mega-istentiszteleteknek is, a katolikus egyház most hívei
tizedének behajtásába fogott. Ezt az evangéliumi keresztények között bevett
gyakorlatot az önmagukat „haladónak” nevező katolikusok mindig is rossz szemmel nézték,
visszataszító gyakorlatnak tartván. Ez nem más, mint közönséges „áruba bocsátása”
a hitnek. A karizmatikusok éppenséggel máshogyan gondolják, és kitaposott ösvényükre
egyre többen lépnek. „Egyre jobban levetkőzzük magunkról a szégyent, és egyre többet
beszélünk a biblikus adomány fontosságáról” - mondja a Sao Paulo állambeli
Campinasban José Arlindo de Nadai atya.
Az evangéliumi keresztények - úgy pénzügyi, mint létszámgyarapodásban elért -
sikere arról tanúskodik, hogy maga a tizedfizetés nemhogy eltávolítaná a híveket,
hanem még közelebb hozza őket az egyházhoz. Hasonló kapcsolat alakul ki közöttük,
mint egy vásárló és boltja között. Áldást vesznek, és elvárják az isteni
kiszolgálást. Abszurd ez? Nem is annyira. Maga a Szentírás vezeti be a tized behajtását.
„Hozzátok be a tizedet az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és
ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az
egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen” - ez olvasható
Malakiás próféta könyvében. Működik is. Míg az evangéliumi keresztény egyházak
híveik adományaiból médiabirodalmakat építenek, néhány parókia harminc év után
először most lép ki a pénzügyi mínuszból.
Braziliában 1889-ig az állam feladata volt behajtani és kiközvetíteni a pénzt a klérusnak.
Utóbb a császárság bukása ezen a területen nehéz helyzetet okozott, és a megoldást
csak a rítus-adók jelenthették, az olyan szolgáltatások, mint az esketés, keresztelés
vagy az utolsó kenet közvetlen megadóztatása. Mindezen pénzekkel még csak könnyű
is volna az egyházfenntartás, csakhogy a hívek eltávolodása, és ebből fakadóan a
ceremóniák háttérbe szorulása a brazil katolicizmust jócskán elszegényítette. Ráadásul
a helyzetet tovább rontja az, hogy 1994 óta a külföldi adományok összege a felére
esett vissza - állítja Antoninho Tatto, aki Sao Paulo állam fővárosának Santo
Amaro egyházközségében működő missziós központ elnöke. A kiútnak a tized feltámasztása
bizonyult, egy olyan szokásé, amit eleddig a brazil katolikus egyház sohasem becsült
meg különösképpen.
A tized szó mai értelmezésében nem igazán az, amit „tized rész” jelentése
sugall. A katolikus hívek befizetései átlagosan havi jövedelmük 1 és 3 százaléka között
mozognak. A tized jelentősége az egyház számára állandó jellegéből fakad. Hónapról
hónapra folyamatosan folynak ugyanis be ezek az összegek a hívőktől a parókiák
perselyeibe. Az eredmény máris biztató. A Fájdalmas Miasszonyunk plébánián
Campinasban Antonio Bush számítógépes programot használ a parókia pénzügyeinek
vezetésére, így a tizedbevételekről is van kimutatása. Itt az utolsó három esztendőben
a bevételek az új befizetésekkel együtt 20 százalékról 35 százalékra ugrottak.
Egy másik példa a Recife állam fővárosi körzetében található parókia, a
Kegyelmes Miasszonyunk: a múlt év novemberéig 6000 reál bevételt szerzett úgy, hogy
ebből a tized részesedése szinte a nullával volt egyenlő. Nem úgy, mint most: a parókia
20 ezer reált inkasszál, aminek a fele tizedbefizetésből ered. Az ilyen esetek ma már
1500 brazil plébániatemplomot győztek meg arról, hogy útjuk követendő példa.
(Fordította: Rákóczi István)