RÁKÓCZI ISTVÁN, SZABÓ IBOLYA ANNA
Forgatókönyvek vallásüldözésre

Titokban készített magnófelvételek, bűnbánó másodpásztor, aki feljelentéssel felérő vallomásában bocsánatot kér a főnöke által elkövetett bűncselekményekért, korrupciós vádak politikusok megvásárlásáról és a választások befolyásolásáról, disszidens egyháztagok sokkolónak szánt botránykönyvei, rendőrségi vizsgálatok a felekezet pénzügyei körül - mindez mégsem az 1999-es magyarországi botránykrónika egyik epizódja, hanem a világ túlsó felén, Brazíliában működő, hárommillió tagot számláló karizmatikus Universal felekezet elleni kampány néhány mozaikja a kilencvenes évek elejéről. Az elmúlt évtized egyik legkülönösebb vallási-politikai botránysorozatáról készült összeállításunkhoz az információkat az Expresso című, tekintélyes portugál közéleti hetilap archívuma bocsátotta munkatársaink rendelkezésére.

Az IURD több városban csődbement mozitermeket alakított át imaházzá. Több ellenkampányt túléltek már    Fotó: Visao magazin

Szakemberek szerint az evangéliumi protestantizmus ma az egyik leggyorsabban fejlődő vallási mozgalom a világon. Különösen igaz ez Közép- és Dél-Amerikában, ahol az évszázadok óta újratermelődő szegénység is alapot nyújt a protestáns mozgalmak terjedésének. Guatemalában például az elmúlt húsz év során becslések szerint a lakosság mintegy húsz százaléka tért át a katolikus hitről a protestáns felekezetek valamelyikébe, de a latin-amerikai államokban ez a szám általában még magasabb. Mexikóban nem kevesebb mint 18 millió evangéliumi hívő van, a lakosság 15 százaléka. A katolikus többségű országokban politikai-vallási körök és az általuk befolyásolt média szisztematikus vádakkal igyekszik gátat vetni az evangéliumiak terjeszkedésének: a pápa 1996-os látogatását megelőzően például Guatemalában azt hányták a „protestáns szekták” szemére, hogy idegen hatalmak érdekeit szolgálják, és az anyagi javak megszerzését tekintik legfőbb céljuknak.

Növekedés és kriminalizáció

A húszéves múltra visszatekintő IURD (Igreja Universal do Reino de Deus - Isten Királyságának Egyetemes Egyháza) a dél-amerikai neoprotestáns ébredési hullám amúgy is meglepő statisztikáit túlszárnyalva ma több mint hárommillió tagot számlál a világ legnagyobb katolikus országában, Brazíliában. A magát az egyetemes és brazil evangéliumi ébredés részeként meghatározó IURD abban a két évtizedben fejlődött négyfős imacsoportból „megaegyházzá”, amikor a több mint 150 milliós országban végbement az áttörés, melynek következtében az Európa nagyságú országnak tíz százaléka evangéliumi hívővé, „evangélico”-vá vált. A dinamikusan fejlődő közösség az anyaországon kívül további hárommillió tagot tart nyilván 46 országban - elsősorban Portugáliában és a portugál hivatalos nyelvű afrikai országokban, de az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is, ahová szintén kiterjed miszsziós hálózata.
Az Edir Macedo püspök vezette IURD-t éppen akkor érte az első komoly támadás, amikor az immár elkerülhetetlen intézményesülés jegyei kívülállók előtt is nyilvánvaló módon jelentkeztek, és ellenfeleinek talán még módjában állhatott volna megállítani egy később már visszafordíthatatlan folyamatot. Szociológusok és egyháztörténeti szakemberek megfigyelései szerint e folyamatban van egy olyan pont, amelyen túllendülve az egyház (vagy szociológiai értelemben más szervezet is) már egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen kriminalizálható a társadalom szemében. Az első felvonást a felekezet vezetőjét ért közvetlen, ám sohasem bizonyított vádak jelentették: 1990-ben Macedót sarlatanizmussal, ingatlan- és pénzügyi manipulációval vádolták meg, le is tartóztatták, ám 12 nap múltán szabadon engedték, és ejtették az összes, ellene felhozott vádat.

Médiabotrány

Az 1996-os frontális támadás alapját már belső, disszidens kritikusok által szolgáltatott leleplező tények képezték. A megfelelően időzített lejárató kampányra egy vallási természetű botrány után került sor, amit a felekezethez tartozó von Helder püspök tévés istentisztelete robbantott ki. Von Helder az istentisztelet során rúgásokkal illette a Brazília védőszentjének tartott Megjelent Szűzanya szobrát, illusztrálni kívánván, hogy az csak egy darab műanyag, nem isten, mivel nem is reagál a bántalmazásokra. A brazil katolikusok, akik azt tartják, hogy védőszentjük szobra valamikor a 18. század elején egyenesen a mennyből esett le egy folyóba az ország északi részén, természetesen mélységesen felháborodtak az eseten. Macedo azonnal bocsánatot kért a történtekért, ám az azóta vezető pozíciójából elmozdított von Helder esete az amúgy is hírszegény médiaidőszakban jó alapot szolgáltatott a keresztes háború elindítására. A botrányt kirobbantó médium amúgy a Globo tévéhálózat (a Magyarországon is tömegesen vetített brazil szappanoperák gyártója), amely az IURD által 1989-ben megvásárolt kereskedelmi tévécsatorna egyik konkurense a brazil elektronikus sajtó piacán.
A leleplező adatokat szolgáltató Carlos Magno Miranda lelkész 1990-ben hagyta el az IURD-t, amelynek második embere volt. Miranda ma jelenleg egy brazil kisváros, Fortaleza pár száz fős gyülekezetét vezeti. A sajtóhadjárattól azt várta, hogy sokan - elsősorban a pásztorok - kilépnek, és példáját követve újabb leleplezésekkel szolgálnak. Ő maga állítása szerint ezt már 1990-ben is megtette, s mint mondta, nem az ő hibája, hogy a sajtó csak most reagál: adatokat már előbb is kiadott. Ezúttal egy videofelvétellel rukkolt elő, amit titokban maga készíttetett egy egyesült államokbeli rendezvényük gyűjtése után. Ezen Edir Macedo pásztor a pénzgyűjtés technikáit sorolja pásztorainak, akik a felvételen széles mosollyal számlálják a bankjegykötegeket. A konkurens Globo tévéhálózaton - amely az IURD által megvásárolt TV-Record kereskedelmi csatornát maga is szerette volna megszerezni 1989 táján - ezután ez az amatőr videoszalag lett a sláger: naponta többször sulykolták a nézőkbe a „pénzéhes pásztorokról” készített képsort. A felvételről később kiderült, hogy az nemcsak tendenciózus, de manipulált is volt. A keresztény tévécsatorna bemutatta az eredeti felvételeket, immáron képi és hangalámondásos csúsztatások nélkül. Kinagyítva a korábban százdollárosnak állított bankjegyet, kiderült, hogy az sajna csak egy egydolláros zöldhasú, s a szövegről is, hogy tendenciózusan összevágott hangmontázs. Ennek ellenére elindult a kampány: a közösség agresszívnak bélyegzett adománygyűjtését kifigurázva újévkor egy revüben bankjegyekkel díszített hajón kapitánynak öltöztették Macedo hasonmását, aki természetesen itt is „feji a híveket”.

Egyházi piramisjáték?

Ennél komolyabb következménye is volt a kampánynak: Rio de Janeiro 25. Kerületi Bírósága elrendelte az IURD 1977-es alapítása óta felhalmozott pénzügyi dokumentáció lefoglalását. A brazil szövetségi rendőrség nyomozói szintén bekérték az összes egyházi ingatlannal, a pásztorok magánjövedelmeivel és a pénzgyűjtések jegyzőkönyveivel kapcsolatos iratot, és az Interpol segítségét kérték. Vádjaik szerint az IURD, amely valójában egy multinacionális hitbirodalom, elsősorban a szervezett bűnözésből, kábítószer-kereskedelemből származó pénzek mosásával, illegális deviza-tranzakciókkal és más kétes pénzügyi manőverekkel alapozta meg „egyházi piramisjátékát”. Most vettek elő olyan, már 1986-tól „jegelt” aktákat, amelyek úgymond a csalás, kábítószer-kereskedelem, üzérkedés és adócsalás bélyegét sütik Macedóra. A bűnbánó Miranda expásztor bevallotta: ő is ott volt 1989-ben Kolumbiában, amikor négy pásztor a feleségével vagy egymillió narkódollárt csempészett át a tévécsatorna megvásárlásához. Igaz, az ígért másik két felvételt, amelyek egyikén Macedo pornófilmek nézése közben aktív szexuális életre serkentgeti a hozzá közeli munkatársakat, illetve amely végérvényesen bizonyítaná a kábítószer-kereskedelem vádjait, nem mutatták be: vagy ellopták őket, vagy zsarolnak velük, vagy sohasem léteztek. Az ügy folytatása azonban fordulatot hozott: az IURD 70 doboznyi lefoglalt belső iratát vissza kellett szolgáltatni, mivel bírói döntés szerint a nyomozati szakaszban „indokolatlan sáskajárást” rendeztek a közösség irodáiban, s ezzel ellehetetlenítették a közösség „vélhetőleg törvényszerű működésének feltételeit”. (Visao, 1999. január 29.)

Politika és az elnökválasztás

A sajtó a hecckampánytól azt várta, hogy az IURD a nyomások súlya alatt megszabadul pásztorától. (Visao, 1996. január 4.) A keresztény körökben jártas világi szociológusok óva intenek ettől az illúziótól: Maria das Dores Machado szerint a hívek „már régen be vannak oltva a sajtó ellen”, és „az üldözés csak még nagyobb belső egységet épít ki a pásztor és az egyház védelmében”. A Diário de Noticias 1996. január 8-i száma beszámolt erről is: Sao Paulóban 70 ezer, Rio de Janeiróban 20 ezer, Brazíliavárosban 10 ezer hívő vonult fel az utcákon. A Globo televízió sajátos megvilágításban közölte a tényeket, amikor pár lézengő fiatalról közölt képeket, miközben az evangéliumi csatornák légi felvételein a hömpölygő tömeg vallási toleranciát követelt. A sajtó arra is felhívta a figyelmet, hogy az IURD a politikába takarózik, s nemcsak a parlament mindkét házába „bejuttatott” képviselőin keresztül, hanem Collor de Mello volt elnök „megvásárlása” révén jutott olyan médiapozíciókhoz, amik aztán robbanásszerű növekedését eredményezték.
Az ellenfél emellett könyvújdonsággal is szolgált: egy másik távozó pásztor megjelentette „Az IURD kulisszái mögött” című könyvét. A benne foglalt állítások hitelén utóbb sokat rontott annak a ténynek napvilágra kerülése, hogy szerzője AIDS-fertőzöttsége miatt hullott ki az egyházi szolgálatból. A botránysorozatról beszámolt a nemzetközi sajtó is, az ügy hullámai Magyarországra is eljutottak. A HVG lisszaboni tudósítója szerint a felekezet szertartásain a vallási elöljárók „harsány prédikációval, növekvő hangerővel nógatják távozásra minden baj okát, az ördögöt. A hisztérikussá fokozott hangulatban a hívők sokszor elájulnak vagy extázisba esnek.” Ezt követi az adakozásra szóló felhívás. (HVG, 1996. március 16.)
A leleplező kedv áthullámzott az óceán túlpartjára is: a portugál IURD rádióállomásának vezetője és a közösség 1989-es itteni megjelenésének egy ingatlanközvetítéssel foglalkozó tanúja szintén könyvíráshoz folyamodott. A szerzők elszántak: „ha ez a könyv nem volna elegendő, hogy a hatóságok fellépjenek, már készül a végső döfés. Várom Joao Luiz Urbaneja pásztor letartóztatását” - nyilatkozták az „Egyetemes kísértések - Szörnyű csápok nyúlnak a hatalomért” című iromány sajtóbemutatóján. (Visao, 1996. január 8.) Reményeikben azonban csalódniuk kellett; bár megindult a társadalombiztosítási és adórendőrségi nyomozás, nem járt eredménnyel. A kampány hatására viszont Portugália nagyobb városaiban tolerancia-fesztiválokat rendeztek, és a közösség elkezdett a társadalommal - s ezen belül is a sajtónyilvánossággal - új módon, magát ki- és feltárva érintkezni. Erre már csak azért is szüksége volt, mert gyülekezeti termeit vandál skinheadek és feldühödött szomszédok közös erővel dúlták fel több vidéki kisvárosban, és sok helyütt felmondták bérleményeik használatát. Bár Portóban a közösség elesett a legnagyobb helyi fedett csarnok megvásárlásának lehetőségétől, az egyik legnagyobb európai karizmatikus közösségnek tekintett liszaboni Manna Gyülekezet, amelyet ugyancsak ekkortájt inkrimináltak hasonló motívumokkal, kiállt az IURD mellett. Brazíliában ugyanez volt a helyzet: nemhogy megosztást hozott volna a hecckampány - annak egyenes következményeként az addiginál nagyobb egységben léptek fel a különböző felekezetekhez tartozó evangéliumi hívők.
A kampány azóta enyhült, miközben a karizmatikus közösségek ellen felhozott gazdasági vádak némelyikét maga az élet cáfolta: a brazil pénzügyi összeomlást követő válságot például csak azok tudták sikerrel átvészelni, akik előrelátóan devizában tartották értékeiket. A korrupciós összefonódások pedig, mint kiderült, nem a felekezetek és a hatalom, hanem az állami óriáscégek és egyes politikusok között lepleződtek le Brazíliában.