Hetek - III. évfolyam, 27. szám, 1999. július 10

Zwack Péter Budapesten született. Családja kiemelkedő szerepet játszott a magyar ipar fejlődésében. 1948-ban a gyárat „államosították” a kommunisták, és a család elmenekült. Az Egyesült Államokban nősült. Legidősebb fia, Péter a Pentagonban alezredes. Ő koordinálta a magyar, cseh és lengyel NATO-csatlakozást.
„Az első feleségem olyan vérbeli amerikainak számított, hogy képzelje, az ő nagyapja írta az amerikai himnuszt. Nekem meg Bobby Kenedy volt akkoriban a teniszpartnerem.”
Sikeres üzletemberként 20 éven át dolgozott az ottani szesziparban is. „1956-ban, amikor az első híreket hallottam a magyar forradalom leveréséről, szinte sírtam a tehetetlenségtől. Létrehoztunk egy Elsősegély Magyarországnak nevű szervezetet. Tiszteletbeli elnöknek felkértem a volt amerikai elnököt, Hoovert. Több mint 120 ezer dollárt gyűjtöttünk össze a magyar menekültek számára.”
1987-ben ő volt az első hagyományos magyar iparvállalat-tulajdonos, aki visszatért szülőhazájába. 1989-ben visszavásárolta a család gyárát. A Zwack Unicumból újra világmárkát csinált.
1990 júliusában kinevezték a Magyar Köztársaság első amerikai nagykövetévé, ezért lemondott amerikai állampolgárságáról!
1992 februárjában a Vállalkozók Pártja elnökévé választotta. Közvetlen, őszinte ember, ugyanakkor elég hiú is. Ez a személyiségének egy érdekes, egyéni bájt ad. Az irigységtől szenved a legjobban. Hét gyermek édesapja, öt nyelven beszél.

„A pénz nem más, mint az emberi élethez szükséges anyagi javak szimbóluma. A haszon meg a munkád gyümölcse” Fotó: Vörös Szilárd

- Ön egy arisztokrata zsidó családba született bele. Beszéljen a szüleiről, gyermekkoráról, meghatározó fiatalkori élményeiről!
- Volt egy hallatlan szigorú apám. Vele is és az anyámmal is végig magázódtunk. És képzelje el, soha, egyetlenegyszer sem mondtam nekik nemet. Egyszerűen nem ismertem és nem használtam ezt a szót. Apám egy olyan tartást, precízséget, pontosságot, őszinteséget nevelt belém, amit az üzleti életben még ma is kamatoztatok. Nekem apám egy sziget volt, egy szikla, aki a biztonságot jelentette az életemben. 1958-ban halt meg. Nem telik el nap még ma sem, hogy ne gondolnék rá hálával. Sokszor még álmodom is róla.
Rettentően rossz tanuló voltam, utáltam tanulni, csak a sportnak éltem. A fociban kapusként kezdtem, majd balösszekötőként folytattam. Gyerekkorom legboldogabb időszakai azok a nyarak voltak, amiket Derekegyházán, a Weiss Manfréd birtokon töltöttem. Derekegyháza mintagazdaságnak számított. Az egész birtokot - magyarországi viszonylatban egyedülálló módon - csatornázták. Weiss Manfrédék - és sok más gyáros is - szociálisan gondolkozó emberek voltak. A parasztok, a munkások családtagjaival is törődtek. Megbecsülték őket. Iskolákat, lakásokat építettek nekik. A kapitalisták nem mind dagadt, szivarozó emberek, akik munkásokat reggeliznek.
Apám nagyon közeli kapcsolatba került Raoul Wallenberggel. Esténként bridzseltek, így én is jól megismerhettem őt. Wallenberg is, akár egy kistisztviselő, reggel elment a „munkába”, és este hazajött. Akkoriban ezekről a bátor „embermentéseiről” már sokan tudtak Budapesten. Esténként gyakran mesélt részleteket. A kártyaparti mindig vacsora után kezdődött a svéd követségen. Egyik este aztán belépett az inas, és bejelentette: „Nagyságos úr, megjöttek az oroszok.” Erre apám azt mondta: „Négy pikk” Akkor jöttem rá, hogy itt most vége egy világnak, amit addig ismertem. Anyámat úgy mentettük meg attól, hogy az orosz katonák megerőszakolják, hogy bedugtuk az ágyba, és ráültünk, mintha egy nagy párna volna.
- Az emigráció évei alatt mit tudott Magyarországról, mi volt a kapcsolata a hazájával és a volt gyárával?
- Egész idő alatt összesen kétszer jártam Magyarországon. A hetvenes években kértem és kaptam vízumot Magyarországra, ami kétnapos átutazásra jogosított. Először elmentem Derekegyházára, ahol a kastély volt. Szeretetotthon lett belőle. Aztán fölutaztam Pestre a gyárhoz. Hatalmas vörös csillagot raktak a homlokzatára, akkor tovább hajtottam a Várba, az Uri utcai házunkhoz. Török követség lett belőle. A gimnáziumot is megnéztem, azon is hatalmas vörös csillag „fénylett”. A két napot le sem töltöttem, azonnal elmenekültem. Még egyszer jöttem haza később az amerikai gyermekeimmel, hogy megmutassam nekik - és hogy értékeljék azt -, amit megúsztak. A nyolcvanas évek legvégéig eszembe se jutott, hogy hazatérjek.
- És akkor miért, hiszen ekkorra már Amerikában is és Olaszországban is újra sikeres szeszgyárossá, elismert üzletemberré vált. Nem félt, hogy itthon még egyszer „lenullázzák”? Miért vagy kiért jött vissza mégis?
- Egy magyarországi látogatás alkalmával vasárnap elmentünk a Mátyás templomba egy zenés misére. Nagyon megrázott és felkavart annak a rengeteg-rengeteg ősz, szegényen öltözött öregembernek a látványa. Egyetlen mosolygós arcot sem láttam. A szemükből fénytelen, boldogtalan beletörődés áradt. Mikor a végén eljátszották a Himnuszt - bár ritkán mutatom ki az érzéseimet -, elkezdtem sírni. Akkor határoztam el, hogy hazajövök, hogy tegyek valamit az itteni emberekért. Úgy gondoltam, hogy ennek érdekében esetleg még közéleti szerepet is vállalok.
1987 nyarán felhívott engem egyik legjobb barátom, Munk Péter, és elmondta, hogy nemrég tárgyalt Magyarországon Demján Sándorral. Demján egy nyugati stílusú szocialista üzletember, bankvezér volt. Unicummal kínálta őt beszélgetés közben, ám Munk azt mondta, délelőtt tizenegykor nem iszik unicumot. De ha mégis, akkor az eredetit, és nem azt, amit a jó kommunisták elloptak a legjobb barátjától. Erre Demján megkérdezte, ki az ő legjobb barátja, és nagyon megdöbbentette, amikor a Zwack nevet hallotta. Nem is gondolta, hogy él még valaki a családból. Demján úgy vélte, bűn volt a mi családunkat elkergetni, és megkérte Munkot, hogy szervezzen meg velem egy találkozót. Demján meghívására a feleségemmel Budapestre utaztunk. A reptéren két hatalmas fekete Mercedes várt, és felvittek minket a Hiltonba. Demján az irodájában várt ránk. Nekem ő rögtön szimpatikus lett, úgy éreztem, én is neki.
- Miről beszélgettek?
- Arról, hogy ha visszajönnék Magyarországra, csinálhatnánk egy vegyes vállalatot, és a Zwack cég a zászlóvivője lehetne újra a magyar élelmiszeripar luxustermékeinek. Engem ez az ajánlat nagyon érdekelt. Odahaza elmeséltem olasz partnereimnek, de ők ellenezték. Én azonban ennek ellenére 1988 szeptemberében az egész családot beültettem a kocsiba, és Budapestre jöttünk. 1989 júliusában társammal, Emil Underberggel megalapítottuk a vegyes vállalatot.
- Hogyan lett egyszer csak amerikai nagykövet?
- Ez Jeszenszky Géza, akkori külügyminiszter ötlete volt: itt egy ember, aki magyar volt, de amerikai lett, aki képes arra, hogy az ország érdekeit a saját érdekei fölé emelje. Csináljunk belőle nagykövetet. Később csak azért fordult ellenem, mert százával kapta a feljelentő telefonokat, leveleket Bollobás Enikőtől, aki egy megszállott nő, egy „pártapáca” volt. Úgy érezte, hogy én a kormány ellen dolgozom. Ez hazugság volt. A kormányt én mindig a leghűségesebben szolgáltam és a leglojálisabban képviseltem.
Mikor Reagan elnökkel találkoztunk először, mindenki dermedt csendben ült. Akkor fogtam magam, és megkérdeztem tőle, hogyan lett ő kemény jobboldali „héjából” egy viszonylag mérsékelt politikus. Ő imádta ezt a kérdést, és boldogan, örömmel válaszolt, így teljesen föllazult köztünk a légkör. Ezután Jeszenszky engem hivatalosan megrótt, amiért - szerintük - nem viselkedtem diplomatikusan. Pedig az amerikai szellem azt követeli, hogy az ember őszintén kérdezze meg, amire valóban kíváncsi. Az ottani diplomáciában díjazzák az őszinteséget és a bátorságot. Ellentétben a hazaival. Utólag is úgy érzem, a külügy akkori vezetőinek fogalmuk sem volt arról, hogy Washingtonban hogyan kell forgolódni. Hiába hivatkoznak arra, hogy ők beszélnek angolul. Ez édeskevés. A szovjet tanácsos is beszélt angolul. Nehezen bocsátották meg nekem, hogy én nem a nagyköveti fizetésből éltem, velük ellentétben. Ők a párt érdekeit az ország érdekei fölé helyezték. Ez megbocsáthatatlan bűn, és ezt én megpróbáltam tudatni az ország közvéleményével. Diplomatáinknak magyar világpolgárnak kell lenniük, és nem világidegen magyaroknak.
- Mi az, amit hiányol, amit sajnál, hogy nincs meg - vagy ami nem működik - a magyar emberek, vállalkozók életében?
- Ami a legszembetűnőbb módon hiányzik, az a hit. Itt az emberek nagy része nem hisz. Az igazi hit alapja lehet rengeteg értéknek. Ezt nem látni sem a fiataloknál, sem az öregeknél. A másik, ami nagyon hiányzik, a fegyelem, az adott szó betartása. Rengeteg inkorrekt dolog történik, amit ráadásul, aki megteszi, nem is tartja inkorrektnek.
Fontos lenne az is, hogy az emberek személyes dolgaik, érdekeik elé tudják helyezni egy gyár, egy ország érdekeit. Az igazi siker, gazdagság csak így tud működni. Hiánycikknek tartom a nyíltságot, az egyszerűséget, a közvetlenséget a kommunikációban. Ha például engem meghívnak az angol királynőhöz egy fogadásra, én ugyanolyan őszintén, kedvesen beszélgetek és megtalálom a hangot vele, is mint Budapesten egy bányász gyerekével.
- Több évtizedes tapasztalatai alapján mit tanácsolna azoknak, akik vezetni, vállalkozni akarnak? Ha van kedve, mondja el nekem pontokba szedve, távirati stílusban.
1. A haszon nem bűnös, csúnya szó. A haszon nem más, mint a munkád gyümölcse.
2. Ne törekedj gyors profit megszerzésére, hosszú távon tervezz. A céged jövője és az ország jövője összefügg.
3. Minden elsősorban rajtad múlik, nem másokon.
4. Hidd el, hogy téged nem lehet legyőzni.
5. Az irigységtől nem leszel gazdagabb, a gyűlölet viszont beteggé tehet.
6. Fontosabb szó az, hogy „te”, mint az, hogy „én”.
7. Ha igazi sikert akarsz, az alkalmazottaid családtagjaival is törődj. Ez majd arra indítja az alkalmazottakat, hogy lojálisak legyenek a céghez. Többek között ebben különbözik a felelősségteljes kapitalizmus a kommunizmustól.
8. Helyi szinten vegyél részt a politikai életben, és szavazz, hogy közvetlenül is beleszólhass az ország gazdaságának alakulásába. Ne félj a hangodat hallatni. Érted van a kormány, és nem te vagy a kormányért.
9. Mindannyian eladni szándékozunk - ki terméket, ki eszmét, ki politikát -, mindannyian félünk az első kudarctól. Túl kell esni rajta. Mellesleg szerintem az a kudarc, ha valaki meg sem próbálja megvalósítani azt, amiben hisz.
10. Sose kérdezd a vevőt, szüksége van-e a termékedre. A válasz úgyis „nem” lesz. Kérdezd azt például: „Délelőtt vagy délután szállítsam?” Ne hagyd, hogy a félelem megváltoztassa terveidet.
11. Sose felejtsd el, hogy Magyarország közel 10 millió lakosú ország, és ebből körülbelül 7 millió ember szeretné az állásodat, úgyhogy sose ülj háttal az irodád ajtajának, mindig csak szembe.
- Ön gazdag ember. Mit jelent az ön számára a pénz, minek látja, hogyan kezeli? Egyáltalán, miért tartja fontosnak a gazdagságot?
- Nézze, nekem az a tapasztalatom, hogy szegény embernek ritkán van szerencséje és ritkán van igaza. Azt hiszem, a sikert akarni kell. Nem maga a pénz az, ami boldogít, hiszen a pénz nem más, mint a normális emberi élethez szükséges anyagi javak szimbóluma. Higgye el, engem a pénz egyáltalán nem érdekel. Persze könnyű ezt nekem mondani, hiszen sok van belőle. Viszont érdekel mindaz, amit a pénz nyújt. Pénzért veszek ennivalót, ruhát, benzint az autóba, ágyneműt, gyógyszert stb. A pénztelenség okozta „sérülések” azok, amik sokszor eltorzítják, az emberi méltóság szintje alá viszik az életet. S ez a dolog lényege.
- Hogyan jellemezné és mutatná be önmagát? Csak akkor válaszoljon erre, ha ezt őszintén meg meri tenni.
- Nyílt, kedves, barátságos vagyok az emberekhez, de úgy érzem, ez sokszor csak álarc, egyfajta önvédelem. Azt kell mondjam magának: annak ellenére, hogy körül vagyok véve egy csodálatos, szerető családdal, rengeteg baráttal, ismerőssel szerte a világon, alapjában véve rettentő magányos vagyok. Valami állandóan hiányzik. Ez részint az egoizmusom miatt is van, tudniillik nem szeretem megosztani nagyon sem az örömömet, sem a bajaimat másokkal. Ez aztán gyakran problémát okoz, mert nekem is szükségem van tanácsra, és nem tudok kihez fordulni.
Az egyetlen dolog, ami engem ebben az életben igazán megfog és meghat: az egyszerű emberek szenvedése. A véletlenekben nem nagyon hiszek. Nagy szerencsém volt, hogy úgy születtem, hogy mindenem megvolt. Előnnyel indultam, ami szerintem jogtalan. E miatt azonban nincsenek komplexusaim, vagyis nem szégyellem, hogy jó helyre születtem. Nagyon tisztelem, és nagyra tartom például Somody Imrét, tudja, a Pharmavit Rt. vezérigazgatóját.
- Igen, ismerem őt.
- Ő a semmiből hozta létre azt, amit én úgy kaptam. Nekem annyi az érdemem, hogy az államosított céget, amelyik 1948-ban tulajdonképpen „meghalt”, sikerült újra naggyá tennem. Mit mondjak még… Úgy érzem, hogy bennem megvannak azok a különleges tulajdonságok, amelyekkel tömegeket tudnék irányítani. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az élet húsz, ötven, száz év múlva. Lesz-e autó? Szétszedhető lesz-e az emberi test? Aki tudja, mondja meg. Örülnék, ha a fiaim, akik valószínűleg követnek a Zwack-cégben, legalulról indulnának majd a vállalati ranglétrán, tehát a hordómosással kezdenék, ahogy annak idején én is. Szeretem a hazámat… Akkor is szerettem, mikor rossz volt hozzám. Hiszem, hogy még tehetek érte.

Ronald Reagan levele

1991. február 14.

Tisztelt Zwack Nagykövet Úr!

Kérem, fogadja szívből jövő köszönetemet, amiért megemlékezett „39. születésnapom 41. évfordulójáról.”
Táviratát nagyon bájosnak találtam, kedvességét köszönöm. Barátsága többet jelent nekem, mint hinné.
A születésnapi ünnepség pompás volt, és ehhez az Ön figyelmessége is hozzájárult.
Nancy forró jókívánságait és nagyrabecsülését is tolmácsolom.
Isten áldja:
Híve:
Ronald Reagan

George Bush levele

1994. november 28.

Kedves Péter!

Köszönöm november 15-ei szép levelét. Nagyon örülök, hogy újra hírt kaptam Öntől, amely szerint jól van, és élvezi képviselői munkáját.
Barbarával együtt ízlelgetjük a magánélet boldogságát. Rengeteget utazunk előadói körutainkra, de még így is több időt tudunk a családunknak szentelni, mint korábban. Isten áldásának tartjuk, hogy ilyen szép az életünk, Péter.
Nagyon büszkék vagyunk George-ra és kormányzójelölt fiunkra, Jebre, aki ugyan vesztett, de nagyon jó benyomást keltett Floridában.
Köszönöm, hogy jelentkezett, Péter.
Barbara velem együtt melegen üdvözli, s jókívánságait küldi Önnek.
Üdvözlettel:
George Bush