MÁRVÁNYI PÉTER, MAROSVÁSÁRHELY
Ismét magyarellenes hangulat Romániában

Constantinescu elnök fantomokkal harcol - hördült fel egy éppenséggel kormánypárti román politikus, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a román államfő olyasvalamitől kezdte félteni Romániát, amiről napokig azt se lehetett tudni, micsoda. Az államfő Marosvásárhelyen egy fórumon óva intette az értelmiséget egy dokumentumtól, amelyet úgy emlegetett, mint a Kolozsvári Nyilatkozat, amelynek alapja a tíz évvel ezelőtti Budapesti Nyilatkozat, és amely Románia föderalizálása mellett szól, de amíg ő - mármint az elnök - a helyén marad, senkinek nem engedi, hogy megkérdőjelezze az egységes, szuverén, román nemzetállamot.

Kezdjük a magyarázatot mindjárt ezzel: az egységes, szuverén román nemzetállam körülbelül olyan kötelező szöveg itt, mint mondjuk a szocialista világrendszer egysége volt nálunk az átkosban - azzal a különbséggel, hogy az átlag román a politikai elittel együtt mélységesen hisz is a nemzetállamban. Ezzel épp azt a kellemetlen és mégiscsak kitörölhetetlen tényt ellensúlyozza, hogy a nemzetállam fikció: valójában Romániában nemcsak románok élnek, hanem legalább másfél millióan magyarok, feltételezések szerint több mint kétmilliónyian cigányok, és így tovább. A nemzetállam Európában egyedül Franciaországban létezik mint alkotmányos formula, tehát a románság is a francia mintára hivatkozik: aki az ország határai között él, az román, csak más származású. Az RMDSZ akkor került ki (még az Iliescu-korszakban) a Demokrata Konvenció nevű, akkor ellenzéki pártformációból, amikor Románia új alkotmányának eme passzusát a Konvenció is megszavazta a parlamentben - egyébként akkor úgy hívták a Konvenció elnökét, hogy Emil Constantinescu.

„Elegem van Romániából”

Az államfő marosvásárhelyi szövege után kétségbeesett dokumentációs és memóriamunkába kezdtek az újságírók: mi az a Budapesti Nyilatkozat? Volt, akinek rémlett, hogy valamikor néhány furcsa egyén a magyar fővárosban állítólagos erdélyi kormányt alakított, amiről hamar kiderült, hogy szimpla provokáció. Erre gondolt az államfő? Vagy arra a nehéz körülmények között született nyilatkozatra, amikor román és magyar értelmiségiek márciusi találkozóját épp a sajnálatos marosvásárhelyi események zavarták meg? De hisz Constantinescu egy tíz évvel ezelőtti nyilatkozatról beszélt, az meg kilenc évvel ezelőtt volt, 1990-ben.
Mellesleg az is a rejtélyek rejtélye, hogy mi az a mostani dokumentum, amit olyan nagy vehemenciával támadott az elnök? Sokaknak azonnal Sabin Gherman, a fiatal tévés újságíró jutott az eszébe, aki körül tavaly támadt óriási vihar, amikor megjelent kétoldalas pamfletje, azzal az enyhén szólva meghökkentő címmel, hogy Elegem van Romániából. Az ifjú ebben a maga kissé heves stílusában hívja fel a figyelmet Erdély és a hegyeken túli Románia közti kulturális és civilizációs különbségekre, meg arra a széles körben ismert tényre, hogy Erdély adja Románia gazdaságának többségét, míg Bukarest Erdélynek jóval kevesebbet szolgáltat vissza a megtermelt értékből. Gherman gyakorlatilag azt írja le, Bukarest hogyan kolonializálta és próbálta - próbálja - a maga hasonlatosságára átformálni ezt a vidéket, amely sokkal könnyebben fejlődne, ha a maga útját járhatná.
Gherman azért robbantott óriási bombát, mert a transzszilvanizmus, az erdélyiség gondolatát Romániában eddig elsősorban a magyarokhoz kötötték, de most íme, van olyan román is, aki szerint Erdély más, Erdély jobb, sőt, Erdélynek autonómia kell! A fiatalembert természetesen feljelentették, alapítványa bejegyzése ellen a bíróságon adtak be pártok keresetet, és logikus volt, hogy azt gondolják, Constantinescu Gherman vagy szervezete, a Pro Transilvania valamely dokumentumára utal.

Egy tízéves dokumentum

Ezt a hitet néhány napig maga Gherman is ügyesen ébren tartotta: nem cáfolt elég hevesen ahhoz, hogy ne lehessen azt hinni, az ő munkájáról van szó. Egyes dühödt laptámadások természetesen mögötte is a magyarokat sejtették. Végül is az ő szervezete és egy dokumentuma ellen keletkezett egy ellennyilatkozat a nemzetállamhoz hű erdélyi és bánsági románok aláírásával. De hogy az egész hullám elsősorban merrefelé tart, azt annak az újságnak az eljárása jelezte, amely az egyszerűség kedvéért leszögezte, hogy a titokzatos dokumentum, amelyről Constantinescu beszélt, valójában nem is egy, hanem két iromány, egy-egy RMDSZ-politikus tervezete: Csapó Józsefé a Székelyföld és Katona Ádámé a Partium autonómiájáról. A hosszú napokig tartó találgatást, illetve az ebből kinövő botrányt leginkább az államfő homályos beszéde éltette: mindenki azt helyettesített bele céltáblaként, akit és amit akart.
Az Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítója végül nekiszegezte a kérdést az elnök szóvivőjének: miről volt szó tehát valójában? Ekkor erősítette meg az államfő azt, amit egyébként a magyarországi tudósítók már tudtak, hiszen ők emlékezhettek arra a Budapesti Nyilatkozatra, amit keletkezésekor, 1989 júniusában, még nem volt épp tanácsos ismerni Romániában. A dokumentum aláírói javarészt nyugaton élő románok voltak - köztük I. Mihály exkirály. A magyar értelmiségiek között ott volt Antall József éppúgy, mint Göncz Árpád, írók, szociológusok, későbbi politikusok.
Egyvalami nem volt ebben a dokumentumban: föderalizmus. Még csak elő sem fordult benne ez a szó, nem is volt erre való utalás. Emlékezhetünk: Európának eme fertályában a rendszerváltás előtt még egyáltalán nem ilyen fogalmakban gondolkodtak. A nyilatkozat aláírói mindkét oldalon
elsősorban a többpártrendszert, a demokráciát remélték, javasolták. Ha úgy tetszik, abban az idealizmusban éltek, hogy a társadalmi-politikai
érdekek mentén szerveződő nyitott rendszer önmagában is megoldja az etnikai-kisebbségi problémákat.
Napok teltek el, míg kiderült, hogy mi az a bizonyos Budapesti Nyilatkozat - és akkor lett világos, mi is az a Kolozsvári Nyilatkozat, illetve kiderült, hogy ilyen nem is létezik. Molnár Gusztáv, a tíz évvel ezelőtti találkozó egyik fő szervezője, Magyarországon élő politológus mondta el egy román lapnak, hogy a szöveg: tervezet, annak a konferenciának lehetséges dokumentuma, amit a budapesti találkozó évfordulójára szerveztek. Nem biztos, hogy Kolozsváron lesz, és nem biztos, hogy ez lesz a nyilatkozat végleges szövege. A tervezetben sem föderalizmus szerepel, hanem közigazgatási autonómia - az a fogalom, amelyre a parlament által nemrég elfogadott közigazgatási törvény alapul, és amelynek maga a köztársasági elnök volt az egyik szorgalmazója.
Szokás szerint azonban mindez egyáltalán nem zavarta a román sajtót és a politikai közvéleményt abban, hogy tovább görgesse a botrányt. A köztársasági elnök sem állította le az elharapódzó tüzeket, mert csak a magyarországi médiáknak pontosított, a hazaiaknak nem. Egyes román pártok most már ott tartanak, hogy - természetesen a szuverén nemzetállam védelmében - a hatóságok erőteljes fellépését sürgetik a Kolozsvári Nyilatkozat ellen.

Új erődemonstráció

Az államfő homályos szavai a jelek szerint tehát nem egyszerűen a nyilatkozattal kapcsolatos kritikákat szabadították rá az országra: újabb magyarellenes kampány előtt húzták fel a sorompót. Egy az elnöki hivatalhoz közel álló napilap váratlanul azzal állt elő, hogy a koszovói válság igazi nyertese Magyarország, amely sosem adta fel Erdély visszaszerzését, és most a NATO-val a háta mögött az új erődemonstráció helyszínévé Erdélyt teszi. Két lap egymással gyanús összhangban vesz elő különféle RMDSZ-dokumentumokat, kongresszuson elhangzott beszédrészleteket, és ezeket összeollózva jut arra, hogy a szövetség addig akarja lépésről lépésre kiépíteni az autonómiát, amíg már csak egy éjszaka kell ahhoz, hogy a zónában átvegye a hatalmat. Politikai nyilatkozatok hangzanak el a parlamentben: megint kezd fő téma lenni a magyar veszély.
Úgy látszik, a román politikai elit számára a szomszédságban zajló bombázások lezártával megszűnt egy fontos tényező: nem érződik már olyan intenzíven az erő, a
NATO hatalmának nyomasztó jelenléte. Tehát csökkenőben az autoriter személyiségekre olyannyira jellemző tisztelet azok iránt, akik az erő részei. Bizony a NATO-tag Magyarországról a háború hónapjaiban alig-alig hangzott el rossz szó, még a romániai magyarokat is inkább békén hagyták; jellemző, hogy épp most, csak most vették elő az egy hónappal ezelőtti RMDSZ-kongresszust.
Koszovóval összefüggő tényező, hogy a nyugati hatalmak, nyilván annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra kikapcsolják a kontinenst délkeletről érő állandó fenyegetést, olyan átfogó balkáni rendezést szorgalmaznak, amely általában a térségben megoldást nyújt a kisebbségi problémákra. Általában a térségben, nem csupán Jugoszláviában - a jelek szerint ez önmagában elég feszültséget okoz a román politikai elit köreiben.
Aztán azt is látni kell, hogy Romániában kezd elszabadulni a választási kampány. Az ellenzéki pártok tehát nem egyszerűen fantommal harcolnak, amikor a nem létező Kolozsvári Nyilatkozatot támadják, hanem pozícióikat erősítik a jövő évi megmérettetésre - a jelek szerint az eddig megszokott módon.
És sajnos ez lehet a köztársasági elnök fantomharcainak is a magyarázata. Feltehetően a Constantinescuval kapcsolatos illúziók már Magyarországon sem túl erősek. A román államfő a nyilvánosság előtt általában azt mondja, amit várnak tőle, így van ez, ha Magyarországon beszél, vagy ha magyar politikussal találkozik, de eddigi elnöksége alatt nemigen állt és áll ki határozottan és egyértelműen a magyar kisebbség mellett. A romániai magyarok szavazatai nélkül nem győzött volna 96-ban, ehhez képest nem csillapítja az újra és újra fellángoló magyarellenes kampányokat. A nyilvánosság előtt nem támogatja azokat a kisebbségi követeléseket, amelyek pedig részei a koalíciós programnak. A megoldott kisebbségi kérdések mintaállamaként mutatja be a külföldnek Romániát, miközben három éve húzódik a kisebbségi jogok törvényi garanciáinak megteremtése. Nemcsak a magyar, hanem egyes román kommentárok is úgy értékelik az elnök marosvásárhelyi szavait, hogy Constantinescu egyre csökkenő népszerűsége után fut - és legnagyobb ellenfele, a közvélemény-kutatásokban már ismét vezető Iliescu után: alig egy héttel követte az egykori államfőt Marosvásárhelyen.
Az viszont nem túl jó előjel a jövő évre esedékes választásokra, és általában Románia jövőjére, ha az ország első embere úgy döntött, hogy magyarellenes érzelmek keltésével vagy legalábbis az ilyen érzelmek meglovagolásával próbálja növelni népszerűségét.