Bár a makrogazdaságról megjelent adatok továbbra sem nyújtanak kedvező képet a
budapesti börzén, kétségtelen, hogy a koszovói fronton „kitört” béke, valamint
a kedvező amerikai inflációs számok pozitív irányba befolyásolták a piaci
hangulatot. A BUX index hétnapi folyamatos emelkedés után, majd a Járai Zsigmond
lemondásáról szóló pletykák által kiváltott kisebb korrekció után 6530 ponton,
az előző hetinél 1,06 százalékkal magasabb szinten zárt.
Az amerikai Dow Jones a várható kamatemelés miatt igen bizonytalan hetet tudhat maga
mögött. Heti szintű másfél százalékos emelkedése a szerdán közreadott - elemzői
várakozásoknál kedvezőbb - inflációs adat megjelenésének köszönhető, ami
egyben csökkentette a kamatemelési félelmeket. Az európai tőzsdék óvatos emelkedéssel
reagáltak a béke hírére: a londoni tőzsde 1,5, a frankfurti közel 3,5 százalékot
emelkedett egy hét alatt. Az euró átmeneti emelkedés után újra mélypontja közelébe
került, jegyzése 1,0305-ön zárta a hetet.
A budapesti börzén szárnyaltak a gyógyszeripari részvények, a Richter 2,75, az Egis
0,92 százalékot emelkedett egy hét alatt. A Matáv árfolyamának jót tett a Westel
900 maradék részvénypakettjének megvásárlására vonatkozó bejelentés, és
folytatta jó szereplését a Danubius részvénye is, melynek kifejezetten előnyös a béke
híre, mert így várhatóan nem úszik el teljesen az idegenforgalmi szezon.
A pénteki jegybanki kamatcsökkentés következtében a rövid lejáratú állampapírok
hozamai valamelyest csökkentek, a hosszabb futamidejű papírok árfolyamai azonban stagnáltak.
A forint jegyzése némi gyengülést mutatott a kamatcsökkentés bejelentése után, a hét
második felére azonban visszatért a sáv aljára.