KAPSZA ÁGNES
Prágai hölgyek a századfordulón

Jugendstil, Art Nouveau, szecesszió… Ezek a fogalmak mind egyet jelentenek. A századforduló Titanic című filmből is ismert stílusa, amely szakított a múlt iránti nosztalgiával, a maga korában forradalmian újnak számított. Azonban kanyargó indáit, álmodozó nőalakjait, növényi motívumait sokáig - csaknem fél évszázadon keresztül - megvetették, sőt becsmérelték is. Úgy egy-két évtizede ismét értékelik, napjainkban is egyre növekszik azok tábora, akik kedvelik, sőt szeretik. Az Iparművészeti Múzeumban megrendezett Szecesszió a XX. század hajnalán című kiállítás hétköznapi tárgyakon keresztül mutatja be a századelő művészeti irányzatát. Sokszínű, gazdag anyagával valószínűleg tovább növeli a stílus rajongóinak táborát.

A ruhák sok mindenről mesélnek

A kiállítást országok, területek szerint tagolták, így meg lehet figyelni a hasonlóságokat és különbségeket is - például abban, ahogyan a bútorokat kialakították. Minden nemzet valami különlegeset adott hozzá az egyébként viszonylag egységes stílushoz. Így az angolok, a hollandok a textilek (függönyök, bútorszövetek) tervezésében jeleskedtek elsősorban, a franciák pedig az üvegtárgyak készítéséhez dolgoztak ki különleges technikát (E. Gallé). A magyarok specialitása az a bevonat, ami különleges, zöldesen-szivárványosan fénylő felületet képez a kerámia vázákon, tálakon. Ezt az úgynevezett eozinmázat a pécsi Zsolnai-gyárban alkalmazták először.
A szecessziót bemutató kiállítást egészíti ki a június 6-ig megtekinthető Prágai hölgyek a századfordulón című tárlat, melyet a Prágai Iparművészeti Múzeum anyagából rendeztek. A gyűjtemény egy olyan korba ad betekintést, amikor az öltözködésben lezajlott egy, a hatását máig éreztető reform. A bemutatott ruhákon követhető, ahogy lassan eltűnik a fűző, a buggyosított sonkaujjak kisebbek lesznek, majd simává, keskennyé válnak. Az uszályban folytatódó, szűk szoknyák a századelő tipikus „S”-vonalát adják, míg a blúzszerű pruszlikok, mellénykék „libanyak”-sziluettet képeznek. A reformtörekvések ellenére a XX. század elején az etikett még mindig szigorúan meghatározta a napszakhoz, alkalomhoz illő ruhák szabását, anyagát. Így például színházi és operaelőadásokra komolyabb öltözéket ajánlottak, kivágott ruhát tilos volt viselni. A párizsi és bécsi divatáramlatokra érzékeny cseh öltözködési szokásokat - a japán kimonónak és Gyagilev orosz balettjének múló hatásán kívül - a nők egyenjogúsági törekvései és az előtérbe kerülő egészségügyi szempontok befolyásolták. A női öltözködés reformjáért szállt síkra Dr. Jan Kvét cseh orvos is, aki a lazább öltözéket ajánlotta. A fűző használatának tulajdonította többek közt a századvég generációjának legyengülését (a „gúzsba kötött” anyák gyenge gyermekeket szülnek). Az öltözködés reformját az orvosi vélemények mellett a hölgyek életmódváltozása is sürgette. Az angolszász feminista mozgalom eszméi nyomán hamarosan a politikában, a filozófiai és orvosdoktorok között is megjelentek a szebbik nem képviselői, a szegényebb és középrétegekből származó lányok közül pedig keresőképes pedagógusok, banktisztviselők kerültek ki. Az életmód megváltozása jelentős módosulásokat hozott magával az öltözködés területén; így erre az időszakra datálódik a férfiöltözékből eredeztethető kosztüm, és a szoknya-blúz párosítás elterjedése. Ekkortájt jelenik meg az eleinte nagy viharokat kavaró nadrágszoknya is - a nők sportokban való aktív részvételének következményeként.
A kiállításokon nézelődő látogatót a tárgyak első pillanatban ugyan dédanyáink korára emlékeztetik, azonban meglepődve fedezhetünk fel a mai napig továbbélő formákat - egy fogast, vagy egy hegyes orrú, szélesedő sarkú cipőt. A szecesszió, úgy tűnik, nem múlt el nyomtalanul, lenyomata ott él a hétköznapjainkban.