Vissza a tartalomjegyzékhez


Zöld ötletek

Egy német újság szerint Gerhard Schröder kancellár koalíciós partnere, a német Zöldek Pártja azt követeli, hogy hivatalosan is követelmény legyen a férfiak számára a házimunkában való egyenlő részvétel. A környezetvédő zöldek egy létező törvény reformját tűzték ki célul, mely egyértelművé tenné, hogy a férfiaknak kötelességük főzni, mosogatni és takarítani az otthonukban, és nem szabad „régóta szenvedő feleségeikre” hagyni a mindennapi házimunkát - írta a Bild című napilap. Az újság szerint a zöldek módosítani akarják Németország Polgári Törvényének egyik cikkelyét, miszerint: „Az otthoni felelősségeket meg kell osztani a felek között. Ha mindkét fél dolgozik, akkor az 50-50 százalékos alapelvet a házimunkára is igaznak kell tekintenünk” - nyilatkozta Irmingard Schewe-Gerigk, a zöldek női érdekekkel foglalkozó szóvivője. A politikusnő egy nőnapi beszédében már elmondta a Bildnek, hogy a dolgozó nők a férjeikhez viszonyítva plusz három órát dolgoznak naponta az otthonaikban. „Ez a felvetés arról szól, hogy a férfiak is használhatják a sütőt” - jegyezte meg Christian Simmert, a zöldek képviselője. A párt egy másik szóvivőnője ugyan megerősítette a párt követeléseit, de tagadta, hogy hivatalos javaslat lenne.
A boldog házasságban élő nők közül sokan kifejezetten élvezik a háziasszonyi szerepet. Természetesen mindenki, egy háziasszony is elfárad, s ha a helyzet megköveteli és megengedi, egy jó férj ilyenkor kész besegíteni. Azonban képzeljük csak el, milyen világ lenne, ha a férjek, akik általában később érnek haza a munkából, nekiállnának vacsorát főzni, amíg a „régóta szenvedő” feleségek kinyújtózkodnának a kanapén és olvasnák a napi sajtót, hiszen egyenjogúság van; épp itt az ideje, hogy a férjek ne csak egyenek, hanem dolgozzanak is meg érte! Őseink nem voltak ostobák, amikor a természet rendjét követve elfogadták szerepüket a házasság intézményében. A manapság oly ritka „kölcsönös szeretet és tisztelet” légkörében öröm a háziasszony számára az otthonteremtés megtisztelő feladata, természetesen ha a férj nem kezeli feleségét háztartási alkalmazottként. A feleség tudja, ha kikapcsolódásra van szüksége, a férj leveszi róla sok nehéz döntés terhét. A német törvényhozás modernnek tűnő, de természetellenes javaslata nem enyhítené, inkább mélyítené az amúgy is válságban lévő családok problémáit. (Reuters-Hetek)