Szerdán sporttörténelmet írtak Barcelonában. Századunk utolsó Bajnokok
Ligája-döntője igazi focidrámát hozott, az angol Manchester United ugyanis vert
helyzetből győzte le a német Bayern München együttesét.

Alex Ferguson csapatavál együtt ünnepel. Mellette Schmeichel kapus emeli a kupát,
akinek ez volt az utolsó idénye a Manchesternél. Méltó búcsú Fotó:
MTI
A két csapatból több sztár is hiányzott, a manchesteri középpályáról Paul
Scholes és Roy Keane sárgalapok miatt, a bajoroktól a francia Bixente Lizarazu hasonló
okból, míg a brazil Giovanni Elber sérülés miatt kényszerült kihagyásra.
A mérkőzést meglehetősen idegesen kezdte a brit gárda, míg a Bayern láthatóan
higgadt játékkal, de támadt. Az első gólra nem kellett sokat várni. Gary Neville
szabálytalankodott Christian Janckerrel szemben 18 méterre a kaputól. A rosszul
felállított sorfal és a későn vetődő Schmeichel mellett a labdát laposan ellövő
Mario Basler megszerezte a Bayern vezetését az 5. percben. A félidő hátralévő
részében a Manchester támadott, ám igazi helyzetekig nem jutott.
A félidőben egyik csapat sem cserélt. A 80. percben Basler 60 méteren keresztül
vezette a labdát, nagyszerűen váltott Scholl-lal, aki 16 méterről átemelte a labdát
Schmeichel felett, de a labda a kapufát találta el. A 84. percben Scholl fejesét
Jancker 5 méterről a felső lécre ollózta. Menet közben pályára lépett Sheringham
és Solksjaer az angoloknál, a németeknél lement a veterán Matthaus és a mezőny
legjobbja, Basler, azaz Super Mario. Az utolsó percekben aztán bekövetkezett a csoda.
Az addig veszélytelenül játszó Manchester felkelt a porból. A 92. percben egy kapu
előtti kavarodás után Sheringham elé került a labda, a cserecsatár 8 méterről a
rövidsarokba lőtt (1-1). Ezután a Bayern teljesen megroggyant.
Egy perccel később, Beckham szöglete után Sheringham a rövidsaroknál fejjel
megcsúsztatta a labdát, a berobbanó Solskjaer a tétovázó német védők között
három lépésről a kapuba tüzelt (1-2). A bajor futballisták annyira megdöbbentek a
villámgyorsan bekapott két gól után, hogy nem akarták folytatni a mérkőzést,
Collina játékvezető a középkezdés után véget is vetett a drámai találkozónak.
Ezzel a Manchester 31 év után hódította el ismét Európa legnevesebb kupáját.
A mérkőzés után a Manchester skót mestere, Alex Ferguson is elismerte: a mérkőzés
utolsó perceiben ő maga már feladta a reményt a triplázásra, azaz hogy együttese az
angol bajnoki cím és kupagyőzelem után a Bayern München legyőzésével az európai
bajnokcsapatok legjobbja legyen.
„Ők azonban soha nem adják fel. Fantasztikusat műveltek, nagyon büszke vagyok a
játékosaimra… hihetetlen emberi lények. Beszélhetünk akármilyen taktikáról, a
csapatszellem kellett ahhoz, hogy ezt elérjük - tette hozzá Fergie, aki realitását
sem vesztette el. - A jövőben nem elégszünk meg azzal, hogy babérjainkon
pihenjünk. Büszkén játszunk tovább, hiszen nagyon fiatalok még a játékosok.”

Stefen Effenberg, a Bayern München játékosa becsúszva próbálja szerelni az angol
Ryan Giggst. A németek a végén csúsztak el Fotók: MTI
A mérkőzés két hőse elsősorban a két csereember, Teddy Sheringham és Ole Gunnar
Solksjaer volt. „Élvezem, hogy újra jól megy a játék. Azért jöttem a
Manchesterbe, hogy különböző címeket nyerjek, és ez sikerült is” - mondta
Sheringham, akit Kevin Keegan szövetségi kapitány előreláthatólag újra meghív az
angol válogatottba, mivel nemcsak szerdán, hanem a pénteki FA-kupa döntőjében is ő
volt csapata legjobbja.
A győzelem külön nagy siker a dán hálóőrnek, Peter Schmeichelnek is, aki a
manchesterbeli utolsó mérkőzésén első ízben emelhette magasba a Bajnokok
Ligája-trófeát. A második gólnál úgy ugrált, mint egy kisgyerek.
„A világ tetején érzem magam! Hihetetlen, ami szerda este velünk történt. Ne
kérdezzék, hogy melyik csapatba fogok igazolni. A következő napok csak a Manchesteré,
na meg persze a pezsgőé” - örvendezett Schmeichel.
A páratlan angol triplázást az koronázta meg, hogy Sir Matt Busbynak, a United egykori
legendás edzőjének 90. születésnapján érte el a sikert a bajnokcsapat.
Amíg Angliában örömünnep a győzelem felett, addig Németországban szinte nemzeti
gyász lett úrrá a Bayern veresége miatt.
Az RTL német televízió barcelonai stúdiójában szerdán késő este mikrofonvégre
kapott Franz Beckenbauer szerint „ilyen brutális módon még nem veszített el senki
BL-döntőt”. A Bayern elnöke úgy fogalmazott, hogy a müncheniek rendkívül
szerencsétlen körülmények között veszítették el a finálét.
„Ilyen kegyetlen a futball, ezt kell szeretni. A vereség dacára büszke vagyok a
csapatomra. Ragyogó évad van mögöttünk, emelt fővel utazhatunk haza Münchenbe”
- nyilatkozta Ottmar Hitzfeld, a német bajnokcsapat vezető edzője.
A hosszabbításban történteket Hitzfeld úgy látta, hogy együttese már a 90 perc
letelte előtt bebiztosíthatta volna győzelmét, hiszen Scholl és Jancker is a kapufát
találta el. A vezető edző szerint az angol csapat egyenlítő gólja valósággal
sokkolta a Bayern játékosait, akik ezt nem bírták néhány perc alatt feldolgozni, s
ezalatt a manchesteriek még egyszer betaláltak Kahn kapujába, amely már a vereséget
jelentette.
Beckenbauer és Hitzfeld egyaránt úgy vélték, a Bayernnak további erősítésre van
szüksége. Ezért a vezetőség a 10 millió márkáért korábban szerződtetett
paraguayi tehetség, Roque Santa Cruz megszerzése után újabb játékosok vásárlását
tervezi.
Bajnokok Ligája döntő
2:1

Barcelona, 90 ezer néző, jv.: Collina (olasz)
gólok: Sheringham (92.), Solksjaer (93.), illetve Basler (6.)
Manchester United: Schmeichel - G. Neville, Johnsen, Stam, Irwin - Giggs, Beckham,
Butt, Blomqvist (Sheringham, 67.) - Yorke, Cole (Solskjaer, 81.)
Bayern München: Kahn - Matthäus (Fink, 80.) - Babbel, Linke, Kuffour, Tarnat -
Effenberg, Jeremies - Basler (Szalihamidzsics, 89.), Jancker, Zickler (Scholl, 71.)