Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vihar a Cox-jelentés nyomán

Az Egyesült Államokban napvilágra került Cox-jelentés azt állítja: Kína évtizedek óta kémkedik amerikai nukleáris fegyverek után. A CNN amerikai televíziós hírcsatorna szerint az ázsiai ország tevékenységének eredményeképpen a közelmúltban még elavultnak minősülő haditechnikáját a Nyugat számára is komoly veszélyeket jelentő nukleáris fegyverarzenállá tudta átalakítani.


Christopher Cox republikánus képviselő. Jelentett     Fotó: MTI

Kína a következő évtizedben minden további nélkül képes lesz fejlett technológiájú termonukleáris fegyverek előállítására azon információk alapján, amelyekre az Egyesült Államokban folytatott kémkedése révén sikerült szert tennie - állítja a Christopher Cox republikánus képviselő vezette vizsgálóbizottság jelentése, amelynek bizonyos részletei kedden kerültek nyilvánosságra.
Jóllehet a Cox-jelentés teljes tartalmát a Clinton-adminisztráció titokban tartja, annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a kísérleti laboratóriumokból megszerzett adatok alapján Kína gyakorlatilag egyszerűen lemásolta az amerikai hadsereg birtokában levő neutronbombát, illetve a nukleáris arzenáljában található összes rakétafejet.
Amint erről korábban a Hetek is beszámolt (Peking, a porszívó: 1999. február 6.), a kínai vezetés anyagi és titkosszolgálati kapacitását teljes mértékben annak szolgálatába igyekszik állítani, hogy a lehető leggyorsabban katonai szuperhatalmi státuszt szerezhessen magának. A kínai „porszívó” ennek megfelelően olyan alapossággal szippantott fel mindenfajta információt, hogy segítségével kezdetleges felszereltségét pár éven belül az amerikai nukleáris arzenállal is versenyképes, csúcsminőségű fegyverzetté tudta fejleszteni. „Hamarosan fel kell készülnünk arra, hogy megvédjük magunkat azzal az ellenünk használt amerikai technológiával szemben, amit mi magunk fejlesztettünk ki” - nyilatkozta Cox. Jelenleg huszonhárom olyan rakéta irányul az Egyesült Államokra, amelyek amerikai minta alapján készültek.
A mintegy 700 oldalas jelentés hangsúlyozza: az Egyesült Államok védelmi rendszere minden idők legsúlyosabb mulasztását követte el azáltal, hogy negyven éven keresztül figyelmen kívül hagyta Kína titkos tevékenységét. A Cox vezette vizsgálóbizottság ugyanis egészen az ötvenes évekig viszszamenőleg tár fel egy sor - a Carter-, Reagan-, Bush-, sőt a Clinton-adminisztráció ideje alatt is tartó - kémkedési ügyet. A felelősség kérdésében a jelentés ugyan név szerint nem említ egyetlen kormányzati tisztviselőt sem, azt azonban megjegyzi, hogy a kielégíthetetlen információéhségű Kína a legnagyobb „falatokra” az utóbbi négy évben tett szert. Ugyancsak az exportkorlátozások 1996-os, a Clinton-kormányzat által engedélyezett enyhítése következtében vált lehetővé Kína számára annak a hatszáz csúcsminőségű számítógépnek a megvásárlása, amelyekkel tesztelni tudja nukleáris fegyvertechnológiáját.
Az ázsiai ország illegális tevékenysége azért is veszélyes, mert a birtokában levő nukleáris hadititkok és rakétatechnológia megfelelő juttatás ellenében többek között olyan országok tulajdonába is átvándoroltak, mint Irán, Líbia, Pakisztán és Szaúd-Arábia.
A jelentésre utalva Peking alaptalannak minősítette a vádakat. A kínai vezetés úgy véli: a belgrádi kínai nagykövetség épületét ért bombatalálat mellett a Cox-bizottság által megfogalmazott állítások csupán az Egyesült Államok Kína-ellenes viszonyulásának újabb bizonyítékai.
Annak ellenére, hogy a Cox-jelentés ismertetése után nem sokkal a Pentagon bejelentette: elmarad William Cohen védelmi miniszter júniusra tervezett kínai látogatása - melynek előzetes időzítését sokan eddig sem tartották túl ideálisnak a Tienanmen téri vérfürdő napokon belül esedékessé váló 10. évfordulója miatt -, elemzők valószínűtlennek tartják, hogy kifejezetten ellenséges, hidegháborús viszony alakulna ki Peking és Washington között.