Május 20-a és 24-e között zajlott le immár tizedik alkalommal a Zalaegerszegi
Tavaszi Vásár, egybekötve a BAU-MAX Építőipari Szakkiállítással. A rendezvény különösen
hétvégén örvendett óriási látogatottságnak, hiszen ekkor nemcsak a szűkebb
szakmai, hanem a szélesebb nagyközönség is szép számban ellátogatott a Városi
Sportcsarnokba. A siker egyrészt a színvonalas szakmai - elsősorban építőipari és
lakásfelszerelési - kiállítóknak, illetve programjaiknak volt köszönhető: a számos
elméleti és gyakorlati előadás között sor került például egy igen látványos és
korszerű tűzoltó-bemutatóra is. Újdonság volt idén a Média-sziget, ahol az országos
és helyi sajtó egyes képviselőivel találkozhattak az érdeklődők, valamint
figyelemreméltó esemény volt a magyar és bosnyák üzletemberek találkozója is. A
nagy érdeklődés másrészt az igen gazdag szabadtéri programoknak is szólt: a
sportcsarnok környékén vásári vidámpark és sörsátor várta non-stop programokkal
az odalátogatókat. A közönség itt olyan vendégekkel találkozhatott, mint Balázs
Fecó vagy Friderika, továbbá felléptek a vásár idején bábjátékosok és humoristák
is - hogy csak néhányat említsünk a számos előadó közül.
Legközelebb október 21-e és 25-e között a Zalaegerszegi Őszi Vásárra és az
AGRO-MIX Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításra látogathatnak el az érdeklődők.