Vissza a tartalomjegyzékhez


Kódex hiányában

Nincs olyan kódex, ami szabályozná, hogy egy közalkalmazott hogyan nyilatkozhat. Szokásjog van, de az íratlan - derült ki Zölei Sándor, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége ügyvezető elnökének lapunknak adott nyilatkozatából.

Mint ismeretes, miután Mátyás László, a Gazdasági Minisztérium által működtetett Gazdaságelemző Intézet (GeI) igazgatója egy napilapnak adott nyilatkozatában elítélően szólt a kormány gazdaságpolitikájáról, Chikán Attila gazdasági miniszter menesztette a szakembert, sőt az általa vezetett intézetet is megszüntette. Chikán a történtekről szólva a minap megjegyezte: kormányzati funkciót vállaló személy nem nyilatkozhat olyan stílusban, ahogyan azt Mátyás László tette. A miniszter sajnálatát fejezte ki a vezető távozása miatt, de hozzátette, hogy a kormány joggal kifogásolhatta az egy hete megjelent interjú stílusát. Chikán Attila keddi sajtótájékoztatóján ellenben részben elismerte azt, amit beosztottja állított: a költségvetés helyzete nem a tervezettnek megfelelően alakult. Azt azonban hozzátette: nincs szükség csomagszerű kiigazításra, és olyan beavatkozásra sem, amelyet a lakosság megérezne. Az ügy kapcsán Dániel Anna, a Gazdasági Minisztérium szóvivője a Heteknek elmondta, hogy a GeI-t beolvasztották a Fejlesztéspolitikai Főosztályba és az intézet dolgozói mind megmaradtak a minisztérium alkalmazásában.
„Tudomásom szerint a köztisztviselői törvény kötelezi a szakembert az általa biztosan tudott információ demokratikus nyilvánosságra hozásáról” - mondta a Heteknek az ügyre reagálva Zölei Sándor, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke. Zölei szerint Mátyás nem a szokásjognak megfelelően viselkedett - vagyis nyilatkozata előtt nem egyeztetett a minisztérium vezetőivel -, ezért „került lapátra”. Mátyás részéről hiba volt a Chikán Attila által vezetett Gazdasági Minisztériumban uralkodó szokásjogot megtörni - folytatta Zölei, aki szerint ugyanis mással nemigen lehet magyarázni, hogy a szakember egy napilapnak adott nyilatkozata miatt nem csak őt menesztették, de magát - a néhány fideszes politikus által „a bolsevizmus melegágyának” tartott - intézetet is megszüntették. (Hetek)