Hetek - III. évfolyam, 17. szám, 1999. május 01

A II. világháború után Nyugat-Európában a multinacionális cégek korszaka kezdődött el. A multik létrejötte az 50-es, 60-as években zajlott, amikor a már meglévő nemzeti vállalatok világméretű hálózataikat a folyamatosan egységesülő nyugati világban lépésről lépésre kiépítették. Az Európai Unió elődjének, az Európai Gazdasági Közösségnek a gazdaságilag egységesülő Európa létrejöttében jelentős része volt. Az amerikai tőkének mindig is nagy szerepe volt ebben a folyamatban, hiszen Nyugat-Európa újjáépülése a Marshall-segélyből indult meg. Napjainkra a globalizáció olyan szintű lett, hogy a multinacionális vállalatok egyesülése által mamutvállalatok jönnek létre a gazdaság legtöbb szektorában, és ezek a fuzionált vállalatok abszolút piaci vezető pozícióra törnek. Európa pénzpiacait az utóbbi idők megaegyesülései tartják izzásban, és a tőzsdei árfolyamok folyamatos növekedését is ezek okozzák. Még a koszovói válság gazdaságra gyakorolt negatív hatásai sem tudták ellensúlyozni a gazdasági fúziók által generált piaci növekedést. Ha ágazatonként áttekintjük az európai palettát, látni fogjuk, milyen folyamatok zajlanak napjainkban, és ezeknek milyen hatásai vannak Európán belül illetve az európai multik USA-val való kapcsolatában és versenyében.
Az Európai Unió gazdasági ragasztóanyagaként idén forgalomba került közös pénz, az euró leginkább a multinacionális cégek pénzügyi hátterét biztosító európai bankrendszer állóvizét kavarta fel. Rövid időn belül Spanyolországban, Franciaországban és legutóbb Olaszországban mentek végbe banki koncentrációk, amelyeknek eredményeképpen Olaszország, ahol hajdan az első bankok létrejöttek, újra Európa vezető banknemzetévé vált. Március végén Olaszországban az elmúlt ötven év legnagyobb pénzügyi egyesülései zajlottak le. Egy izgatott olasz bankár kommentárja szerint az olasz pénzügyi rendszer kilépett a középkorból, és most kapcsolódhat igazán az európai monetáris unió modern világához, valamint a világban zajló általános ipari és pénzügyi globalizációhoz.
Az olaszok sohasem végeznek félmunkát. A pénzügyi rendszer modernizációja hosszú évtizedek ígérgetései, huzavonái után megvalósulni látszik, melynek során Olaszország nemcsak felzárkózott az európai élbolyhoz, de bizonyos mértékben egy csapásra meg is előzte szomszédait. Az UniCredito-BCI fúzió egy 500 ezer milliárd líra értékű banki tömörülést eredményez. Még többet mond az az adat, miszerint a bankcsoport tőzsdei értéke 38 milliárd euró, ami nagyobb, mint a Deutsche Banké (a Bankers Trust nélkül). A Sao Paolo-IMI és a Banca di Roma egyesülése egy 550 ezer milliárd líra értékű fúziót jelent. Az olasz események egyik kiváltó oka a néhány hónappal azelőtt végbement spanyol és francia megabanki egyesülések voltak. A francia Société Générale és Paribas bankok fúzióját az illetékes vezetők az euró létrejöttével indokolták. A Deutsche Bank vezérigazgatója elmondta, hogy a jelenleg zajló bankkonszolidációs folyamatosság eredményeképpen Európának rövid időn belül 5-10 nagybankja lesz.
A következő érdekes terület a telekommunikáció, ahol az eddig is jelentős Deutsche Telekom a Telecom Italia felvásárlásával a British Telecomot megelőzve Európa legnagyobb telekommunikációs vállalatává válik.
Az Európában igen jelentős gyógyszeripari cégek között is fúziók mennek végbe, és piaci pozícióikban az egyébként világhírű svájci és brit gyógyszergyárak megerősödtek.
A legnagyobb mozgás mégis az autóiparban van, ahol a németek dominanciája tovább folytatódik. Ezzel szemben Nagy-Britannia gyakorlatilag elveszítette saját autóiparát, hiszen valamennyi brit autógyár külföldi kézbe került. A Jaguar a Fordé, a Rover a BMW-é, a Rolls Royce hosszú huzavona után a Volkswagen csoporté lett. Külön érdekesség, hogy a Rolls Royce-ért két német konszern, a BMW és a VW versengett, a győztes végül a VW lett a biztos befutónak hitt BMW előtt. A VW-BMW párharc jól mutatja, hogy a multinacionális cégeknél a nemzeti jelleg másodlagos szerepet játszik. Az ügy kapcsán a szakma rotweilereként emlegetett VW-elnök, Ferdinand Piech úgy nyilatkozott, hogy az az autógyár, amelyik nem állít elő minden kategóriában személy- és haszongépjárműveket, belátható időn belül tönkremegy. A Daimler-Chrysler fúzió ennél is nagyobb jelentőségű, hiszen a németek szeme fénye, a Mercedes-Benz egyesült az USA harmadik legnagyobb autógyárával. A 40 milliárd dollár értékű fúziót Jürgen Schrempp, a Daimler-Benz elnöke úgy kommentálta, hogy lépésük egy olyan hullámot fog elindítani, amelynek eredményeképpen a világ autógyártóinak száma le fog csökkenni hét konszernre. Jelenleg 17 jelentős vállalat termeli a világ autóinak zömét. A Ford, az Egyesült Államok második legnagyobb autókonszernje, a Daimler-Chrysler fúzión felbuzdulva idén februárban a Fiat orra elől vásárolta meg a svéd Volvót, amelynek külföldi eladásai zömmel az USA-ban realizálódtak. Látható, hogy az autógyártásban az észak-amerikai és az európai tőke nagyban koncentrálódik, ennek fő oka, hogy a japán konkurenciával szemben szeretnének eredményesen versenyben maradni.
Emiatt újabb cégegyesülések várhatók, a Fiat-konszern a Volvo-kudarc után is terjeszkedni akar, a Renault pedig a Nissan megvásárlására tett ajánlatot.
Az olajiparban szintén az amerikai és az európai tőke fúziója játszotta a főszerepet az elmúlt időszakban. A British Petroleum (BP) előbb az amerikai Amocóval hozott tető alá egy 57,6 milliárd dollár értékű fúziót, ami egy lavinát indított el. Az Exxon amerikai riválisát, a Mobil Oilt vásárolta meg, a francia Total pedig a belga Petrofinát. A BP-Amoco azonban nem állt meg itt, és a kaliforniai Atlantic Richfielddel létrehozott közös vállalatával - amelynek piaci értéke 190 milliárd dollár - Európa legnagyobbja lett, megelőzve ezzel a tavaly még vezető Royal Dutch Shell társaságot. A BP-Amocót világméretekben is csak az Exxon-Mobil 240 milliárd dollár értékű közös vállalata előzi meg.
Az olajfúzióknál is érdekesebb a védelmi és hadiipar felerősödése Európában, és egyúttal függetlenedése az eddigi abszolút piacvezetô Egyesült Államoktól. A British Aerospace és a Daimler-Benz Aerospace az önálló európai védelmi és hadiipar megteremtésének fő zászlóvivői. A British Aerospace a közelmúltban az iparág legnagyobb egyesülését hajtotta végre, amikor a General Electric tulajdonában levő Marconi elektronikai céggel egyesült. Ezáltal a British Aerospace Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb hadi- és védelmi gyára lett. Ezen a területen jól látható, hogy az európai tőke inkább függetlenedni és versenyezni kíván az Egyesült Államokkal, ezáltal megtörve az USA eddigi vezető szerepét a csúcstechnológiában (űrhajózás, űrkutatás).
Kelet-Európa, így hazánk is egészen a kilencvenes évekig elzárt terület volt a multinacionális cégek előtt. A rendszerváltás után azonban megnyíltak a kapuk, és napjainkra gyakorlatilag az összes jelentős multinacionális cég képviseletet, illetve leányvállalatot alapított Közép-Kelet-Európában (Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban). Az ezen a héten megrendezésre került INFO ’99 számítástechnikai szakkiállításon az informatika vezető cégei (Microsoft, IBM, Hewlett Packard, Nokia, Ericsson, Kapsch stb.) hazai kiállítóként vettek részt. Rendkívül szembetűnő a nyugat-európai bevásárló üzletláncok kiépülése hazánkban (Tesco, Cora, Auchan stb.). Az áruházláncok terjeszkedésének fő oka az a tapasztalat, hogy az unióhoz csatlakozott államokban a csatlakozást követően szinte mindenütt vásárlási láz tört ki. Ezt a vásárlási lázat az generálja, hogy az uniós tagság egyúttal a fogyasztói árak csökkenését eredményezi. Ennek következtében az emberek a kedvező árakat kihasználva jelentősen többet költenek az addigi kiadásaiknál (Finnország és Ausztria példája).
Sajnálatos módon azt kell megállapítanunk, hogy Kelet-Európának nem sikerült multinacionális vállalatokat létrehoznia, ehelyett az Egyesült Államok és Nyugat-Európa mamutvállalataival való együttműködés lehetősége maradt. Ennek fő oka, hogy a kilencvenes évekre a multinacionális cégek már stabilizálódtak, és a közöttük lezajló cégegyesülési hullám napjainkra olyan mértékű tőkekoncentrációkat eredményezett, amelyek mellett a nemzeti szinten működő vállalatoknak csak a beolvadás vagy az együttműködés lehetősége maradt fenn.

Az elmúlt év nagy változásokat hozott a Financial Times 500 legnagyobb európai céget tartalmazó rangsorában. Az elektronikai ipar, az életbiztosítás és az energetika számítottak a legsikeresebb iparágaknak, ugyanakkor a bankok vesztettek legtöbbet értékükből. A fúziók és a cégeladások kombinációjaként az 1998-as európai 500-ak céglistáján az eddiginél sokkal nagyobb változások következtek be. Ennek egyik oka az, hogy a globális gazdasági verseny kiéleződése és az eurózóna megszületése miatt az európai cégek sora olvadt össze más, nemegyszer amerikai cégekkel. A legnagyobb jelentőségű összeolvadások között tartják számon a svájci Union Bank of Switzerland és a Swiss Bank Corporation összeolvadását, valamint a Zürich Insurance biztosító és a BAT biztosító részlegének fúzióját a pénzügyi szektorban. Az autóipar eddigi legfélelmetesebb fúziójának eredményeként jött létre tavaly a Daimler-Chrysler német-amerikai autóipari óriás, amely már a következő évezred kihívásainak próbál eleget tenni, kijelölve ezzel az utat az autóipar többi cége számára is. A cég értéke több mint 100 milliárd dollár, aminek nagyságát könnyebb felmérni, ha tudjuk, hogy a jelenlegi balkáni válság okozta károk teljes helyreállítására ma elemzők szerint mintegy 30 milliárd dollárra lenne szükség.
Eközben az európai kormányok tovább folytatják az állami tulajdonú cégek privatizálását. A nemrég privatizált társaságok közé tartozik például a francia távközlési óriás, a France Telecom, és Európa legnagyobb műhold-üzemeltetője, a Société Européenne des Satellites. Az orosz gazdasági válság eredményeként az ottani vállalatok közül csupán egy tudott bent maradni Európa legnagyobb 500 cége között, az olajiparban kulcspozíciót elfoglaló Lukoil. A 500-ak listájának országonkénti reprezentáltságát tekintve továbbra is a fejlett tőkepiaccal rendelkező Nagy-Britannia adja a legtöbb meghatározó céget (152) Európában, jóllehet részaránya csökkent tavaly óta. A második helyen álló Németországot számarányukban a francia és az olasz cégek követik, Olaszország könyvelhette el azonban a legnagyobb növekedést az elmúlt egy évben az 500-ak listáján.