Elveszítheti-e világgazdasági elsőbbségét az Egyesült Államok? A gazdasági, pénzügyi,
politikai egységesülés útján haladó Európa, Németország gazdasági dominanciájával
képes lesz-e átvenni a gazdasági vezető szerepet az USA-tól? A The Economist című
gazdasági lapban megjelent elemzés ezekre a kérdésekre keresi a választ.
1992 óta töretlen az amerikai gazdaság növekedése, átlagosan évi 3,1 százalék,
miközben a világgazdaságot egyre-másra érik a megrázkódtatások. Vajon az USA által
követett gazdasági modell, amely a szabad áru- és munkaerőpiac és a „részvényes-kapitalizmus”
elveit követi, nem tűnik megrendíthetőnek? A The Economist a főbb gazdasági mutatók
összevetése kap-csán már nem ilyen optimista. Németország, Japán és az USA növekedési
ütemét, gazdaságossági mutatóit, munkaerő-piaci adatait vizsgálva kiderül, a német
és a japán gazdaság több ponton is erősebb az amerikainál.
1992 és 1998 között az USA GDP-növekedése átlagosan meghaladta a 3 százalékot évente,
míg Németország 1,7 százalék, Japán pedig csak 0,8 százalékos növekedést tud
felmutatni. Az 1989-1998-as időszakot tekintve azonban mind a német, mind az amerikai
gazdaság átlagban 2,5 százalékos éves növekedési ütemet mutat. Az egy főre jutó
GDP-növekedést tekintve pedig az USA növekedése (1,6 százalék) elmarad a német
gazdaság mögött (2,5 százalék). A gazdaságosság növekedésének (egy munkásra eső
GDP) tekintetében is hasonló megállapítást tehetünk: Németországban kétszer olyan
gyorsan növekedett ez a mutató mint az USA-ban, sőt Japán is megelőzi az USA-t.
A munkaerő-piacot tekintve azonban szembetűnő, hogy az elmúlt 7 éves növekedési
periódus nem járt a munkanélküliség növekedésével az USA-ban, sőt sikerült 4,2
százalékra szorítani, míg Németországban a munkanélküliségi ráta meghaladja a 10
százalékot, komoly társadalmi feszültséget okozva. Japánban ez a mutató 4,6 százalék.
Figyelemre méltó, hogy a Clinton-kormányzat úgy tudott stabil növekedési pályát
biztosítani a gazdaság számára, hogy munkahelyeket teremtett: ezzel is magyarázható
talán, hogy Clinton elnök népszerűségét a sorozatos botrányok sem tudták
kikezdeni. Gyengéje az amerikai gazdaságnak ugyanakkor, hogy nagy a jövedelmek közötti
egyenlőtlenség, a legszegényebbek és a leggazdagabbak között tátongó szakadék. Míg
Japánban négyszer, Németországban hatszor, addig az USA-ban kilencszer többet keres a
leggazdagabb réteg a legszegényebb réteggel összevetve.
Vajon a kiváló képzésre és oktatásra, a magas jóléti ellátásokra, a beruházásbarát
banki rendszerre épülő szociális piaci német modell, vagy a szabad munka- és árupiacra,
alacsony adókra, erős versenyre és a részvényesek által kikövetelt profitmaximumra
építő amerikai modell kerül-e ki győztesen ebből a versenyből?
Az utóbbi hónapokban egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy a felülértékelt
amerikai gazdaságban is szétpukkanhat a luftballon a növekedés lassulását vagy
recessziót eredményezve. A nagy jövedelem-egyenlőtlenségek, alacsony szintű jóléti
ellátások, gyenge közoktatási színvonal, alacsony befektetési szint és igen
alacsony megtakarítási ráta az amerikai rendszer gyenge pontjai. Gazdasági reformok nélkül
ugyanakkor a német és japán gazdaság lemaradhat az amerikaitól, ha a túl szigorú
monetáris politikán nem enyhítenek és nem támasztanak keresletet. A japán gazdaság
konszolidálása elkezdődött, de kérdés, hogy az évek óta recesszió szélén álló
gazdaság mikor tud kitörni ebből a helyzetből. Németországnak is szembe kell néznie
a növekedést akadályozó magas adóterhekkel, a rugalmatlan és túlszabályozott
munkaerőpiaccal, a magas munkanélküliséggel, valamint azzal, hogy a szakszervezetek is
gyakran hallatják a hangjukat.