HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
Humanitárius segély és a berlini nyilatkozat

Az izraeli kormány elsőként sietett a koszovói menekültek megsegítésére. Az elsősegélyt Siloan Salom tudományügyi miniszter vitte a helyszínre. A szállítmányt - amint azt a miniszter elbeszéléséből tudjuk - óriási lelkesedés fogadta. Salom szerint az országban tapasztalt szegénység és elmaradottság magyarázza,hogy Albánia miért is nem nyitotta meg teljesen kapuit a menekültek számára.

Időközben az izraeli kormány újabb segélyszállítmány elindításáról határozott. Az akciót Jehosua Matza egészségügy-miniszter vezette, amelynek során Izrael három repülőgépen egy 5 millió sékel (250 millió Ft) értékű kórházat szállított a menekültek ellátására, nyolc orvossal és 80 tagú személyzettel, valamint egy izraeli katonai egységgel a kórház védelmére. A műtővel és röntgenkészülékkel felszerelt 100 ágyas kórházat 15 km-re a macedón-koszovói határtól, Titovó városában állították fel. A cionista mozgalmak és az izraeli beduinok további szakembereket küldenek a helyszínre, hogy az adományokat szakszerű módon osszák szét.
A humanitárius segély mellett a koszovói válságnak van még egy szereplője, s ez az Izrael által gyártott pilóta nélküli felderítő repülőgép. Nyolc ilyen gépet rendeltek a NATO kötelékéből Jugoszlávia légterébe, hogy felvételeikkel segítsék a NATO pontos találatait. A gépek, amelyek 12 órás repülésre alkalmasak, 200 km-es körzetben készítenek és továbbítanak felvételeket közvetlenül a földi központnak.
A kormány baloldali ellenzéke azonban ezt kevésnek találta. A baloldali Merec párt elnöke, Josszi Szarid azt követelte, hogy Izrael nyissa meg kapuit egy tömeges bevándorlás előtt. „Mi mindig az ártatlan áldozatok oldalán állunk, mivel most albánok az áldozatok, így most az ő pártjukon” - jelentette ki Szarid. A Netanjahu vezette szűkebb kabinet - bár elutasította a tömeges bevándorlás lehetőségét - 100 koszovóit jelképesen befogad fél évre, akik utána maguk dönthetik el, hogy az országban maradnak vagy sem.
A humanitárius kérdésekre érzékenyen reagált az izraeli tömegkommunikáció. Az elmúlt héten fejeződött be a peszach, az Egyiptomból való kivonulás ünnepe, s ebben a hónapban emlékeznek meg a holocaustról is. A menekülőkről érkezett televíziós felvételek az idősebb emberekben saját tragédiájukat idézik fel. Az arab lakosság is meglehetősen érzékeny a menekültek képeire,s megpróbál párhuzamot vonni a szerbek és Izrael között, annak ellenére, hogy a két eset lényegileg különbözik egymástól. 1947-ben hat arab állam intervenciós hadserege támadt Izraelre, és az arab falvak többsége fegyvert is fogott, hogy zsidó szomszédait elűzze. A saját maguk indította háborúban azonban vereséget szenvedtek, és félve Izrael bosszújától a lakosság egy jelentős része elmenekült otthonaikból.
Az izraeli kormány álláspontját a NATO-beavatkozással kapcsolatban beárnyékolja az Európai Unió berlini nyilatkozata, amelyben egyértelmű támogatásáról biztosította a palesztinok államalapítási törekvéseit. A nyilatkozat szerint Izraelnek egy éven belül be kell fejeznie a végső státusról szóló tárgyalásokat, de a palesztin önálló állam nem „vethető vétó alá”. Ez azt jelenti, hogy ha Izrael nem egyezik bele a palesztin önrendelkezésbe, az Európai Unió akkor is elismeri az egyoldalúan kikiáltott palesztin államot, annak ellenére, hogy az oslói egyezmények jogi alapját jelentő 1967-es ENSZ-határozat nem szól a palesztin államról, s így Izrael nem köteles azt jóváhagyni. Izraeli vélemények szerint az európai nyilatkozat egyértelmű semmibe vevése az oslói egyezményeknek, s így a nemzetközi jognak. Ezen felül közös palesztin-európai kampány folyik az ENSZ 1947. évi 181. számú határozatának újjáélesztésére is, amelyben a nemzetközi szervezet két, egy arab és egy zsidó állam megalakítására tett javaslatot. Joschka Fischer német külügyminiszter levélben fordult Ariel Saron külügyminiszterhez, amelyben közölte, hogy Izraelnek nincsen joghatósága Jeruzsálem fölött, mert az - a 47-es határozat értelmében - nem tartozik Izraelhez. Nasszer el-Kidwa, a PFSZ ENSZ megfigyelője pedig Kofi Annant „gyúrta”, hogy szólítsa fel Izraelt: adjon magyarázatot, miért annektálta „jogellenesen” azokat a részeket, amelyeket a határozat a „leendő palesztin állam területébe utalt”. A „felosztási határozat” azonban eleve nem kötelező, mert ajánlás formájában látott napvilágot. Szerződéssé akkor válhatott volna, ha az Arab Liga elfogadta volna Ben Gurion kinyújtott békejobbját. Ezt azonban akkor nem tették meg, abban bízva, hogy sikerül az egész területen megalapítani a független Palesztinát, s ezzel a nemzetközi jogi normák szerint véglegesen érvénytelenítették az ENSZ ajánlatát.
A berlini nyilatkozat rossz érzéseket kelt Izraelben. Saron összehívta az unióhoz tartozó országok nagyköveteit, és előadást tartott számukra: miért elfogadhatatlan Izrael számára a független palesztin állam megvalósítása. A jelenlévő olasz nagykövet ekkor hipotetikus kérdést tett fel Saronnak: „Hogyan viselkedne Izrael, ha a palesztinokkal való összeütközés során Arafat a nemzetközi közösséghez fordulna segítségért, úgy, mint most az albánok?” A berlini nyilatkozat erre megadta az alapot, a felosztási javaslat pedig nemzetközi jogalapként szolgálna a NATO-beavatkozásra a Közel-Keleten.
Ez a kérdés megfogalmazta az izraeli aggodalmakat. Mi történik, ha Izrael nem engedelmeskedik az európaiak ultimátummal is felérő berlini nyilatkozatának? Márpedig - ez az oslói folyamatból világosan kitűnik - Izrael nem adhatja beleegyezését egy független palesztin állam felállításába, mert az a puszta létét veszélyeztetné. A kérdés izraeli megfogalmazásban tehát így hangzik: Vajon Európa miért vesz semmibe egy hatályos és kötelező erejű nemzetközi jogi szerződést, az oslói egyezményt? Vajon miért tekint egy eleve nem kötelező erejű ajánlást, az 1947-est, jogilag hatályosnak? Vajon hogyan lehetséges, hogy utólag igazolja az arab államok jogellenes agresszióját Izraellel szemben? Vajon lehetséges lenne, hogy a NATO - koszovói minta szerint - a saját jogellenes álláspontját hadi eszközökkel kényszeríti majd ki?
Saron udvarias választ adott az olasz nagykövet hipotetikus kérdésére, mondván, reméli, hogy a kérdés az is marad, s nem szükséges megválaszolni. Saron a közeljövőben ismét New Yorkba látogat, ahol ezúttal találkozik kollegájával, Madelaine Albrighttal is, aki legutóbb - a diplomáciai és udvariassági konvenciókat megsértve - nem mutatott hajlandóságot, hogy fogadja. A megbeszélésen a külügyminiszter asszony is kifejezheti rosszallását Saron legutóbbi nyilatkozata miatt. Az izraeli diplomácia vezetője ugyanis óvott attól, hogy Koszovó függetlenné váljék, mert az a szélsőséges iszlám terrorizmus fellegvárává válhat, bizonytalanságot teremtve Európában. Az izraeli hírszerzés szerint az albán lázadókat Irán és a libanoni terrorszervezet, a Hezbollah is támogatja.
Netanjahu szintén elutasította a berlini nyilatkozatot az európai országok erkölcsi felelősségét hangsúlyozva. „Európában, ahol a zsidó nép harmadát megsemmisítették, most olyan nyilatkozatot fogadtak el, amely Izrael létezését fenyegeti.” Az Európai Közösség, úgy tűnik, máris elvesztegeti azt az erkölcsi tőkét, amelyet az albán menekültek megsegítése révén szerzett.