Vissza a tartalomjegyzékhez

RUFF GABRIELLA
Korrekcióra volna szükség

Egymást érik a kritikák és magyarázkodások a magyar gazdaság első negyedéves teljesítményéről: az államháztartási deficitről és a külkereskedelmi mérleg egyenlegéről.


Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Szekeres Imre a parlament költségvetési bizottságának elnöke. Nem mutogatnak egymásra     Fotó MTI

Járai Zsigmond pénzügyminiszter az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának keddi meghallgatásán közölte, előzetes adatok szerint az államháztartás hiánya az év első három hónapjában 298 milliárd forintra rúg. Az öszszeg önmagában nem sokat jelent - mondta -, sőt talán még az sem, hogy ez az éves előirányzat 68 százaléka - az első negyedévre rendszerint magasabb kamatkiadások hárulnak.
Többet árul el a kincstár helyzetéről az, hogy a hiány a Pénzügyminisztérium február közepén felülvizsgált előrejelzését is meghaladja, mintegy 30 milliárd forinttal. A pénzügyi tárca ezt a vártnál alacsonyabb áfa-bevételekkel magyarázza, azonban Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke a Világgazdaságnak azt nyilatkozta: a túlságosan optimista tervezésnek tudható be a jelenleg tapasztalható kiesés. Hangsúlyozta, a gazdaság letért az egyensúlyi pályáról, és arra csak fiskális korrekcióval terelhető vissza. Békesi László volt pénzügyminiszter is egyetért a GKI Rt.-vel abban, hogy korrekcióra mindenképpen szükség van, és minél hamarabb faragja le a kormány a kiadásokat, annál kisebb árat kell majd fizetni a lépésekért.
Matolcsy György, a Növekedéskutató Intézet igazgatója és a Fidesz választások előtti gazdaságpolitikájának kidolgozója úgy látja, hogy az első negyedéves költségvetési és államháztartási adatokból korai még következtetéseket levonni az egész évi folyamatokra vonatkozóan, ugyanerre azonban a (kedvező) inflációra, munkanélküliségre és az ipari növekedésre vonatkozó adatok alkalmasak.
Csillag István, a Pénzügykutató Rt. igazgatója szerint a közel 300 milliárdos deficit arra vezethető vissza, hogy a kormány a reálisnál jóval magasabbra tervezte a bevételeket, miközben a kiadásokat alulbecsülte. De - mintha ez még nem volna elég - mindezt még megfejelték a rendkívüli ár- és belvízvédelmi kiadások, és az sem látszik még, hogy az elhúzódó balkáni válság mennyibe is kerül majd az országnak. A délszláv krízis közvetlen hatása a két ország gyér kereskedelme miatt nem jelentős, azonban közvetetten befolyást gyakorolhat az ország iránti bizalomra.
A vártnál kedvezőbben alakult viszont a külkereskedelmi deficit, valamint a külföldi működőtőke beáramlása. Amint azt a Pénzügyminisztérium közölte, a külkereskedelmi termékforgalom passzívuma mindössze 77 millió forinttal magasabb, mint 1998. január-februárban volt, így az egyenleg 471 millió USD. Kivitelünk nyugati orientációja tovább erősödött: immár 78 százaléka irányul az Európai Unió tagországaiba, ezzel szemben a CEFTA (Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény) országaiba kevesebbet exportálunk, mint korábban, elsősorban az agrártermékek (különösen lengyel részről történő) importkorlátozása miatt. A külkereskedelem alakulásában erőteljesen meglátszik az orosz piac öszszeomlása: a FÁK országaiba irányuló kivitel az előző év első két hónapjához képest 73 százalékkal csökkent. A mélypontról való kilábalást jelzi néhány bartermegállapodás megkötése, és a remények szerint a fellendülést a gyógyszeripar indíthatja meg.
A külföldi működőtőke-beáramlás mértéke az előző év átlagának 2,6-szorosa volt januárban, amely igen kedvező jelenség, azonban tőzsdei részvényvásárlásra új tőke gyakorlatilag nem jött az országba.