Vissza a tartalomjegyzékhez


Az SZDSZ lemondatná Ádert és Salamont

Az SZDSZ képviselőcsoportja lemondásra szólítja fel Áder János házelnököt és Salamon Lászlót, az ügyrendi bizottság fideszes elnökét, jelentette be Hack Péter. A frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy értékelésük szerint a két politikus „kifordítja” az Alkotmánybíróságnak a parlament ülésezésével kapcsolatos döntését. Áder János és Salamon László az országgyűlési munka szétzilálásán fáradozik - jelentette ki Hack Péter és közölte: amennyiben az Országgyűlés nem tér vissza a hetenkénti ülésezéshez, a szabaddemokraták rendkívüli ülés öszszehívását kezdeményezik április 19-ére. Ezen ülésen fogják a parlament elé terjeszteni politikai nyilatkozattervezetüket Áder János és Salamon László lemondatásáról. Áder János, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülésén nyomatékosan leszögezte: a Ház jelenlegi ülésezési rendje nem változik. Áder jogértelmezése szerint ugyanis az Alkotmánybíróság nem mondta ki a háromhetes munkarend alkotmány- vagy házszabály-ellenességét. Közölte: nem foglalkozik az SZDSZ azon javaslatával, amely az ő lemondatását veti fel. - Az én dolgom az, hogy a parlament törvényes működésének feltételeit biztosítsam - jelentette ki. (Hetek-hírösszefoglaló)