Korunk ránk tukmált nőideáljai manapság a divat és filmvilág fellegváraiba
egyaránt csak hópehelysúllyal juthatnak be. Csupán ezután lehet figyelemreméltó a
tehetség, a művészi alakítás. Előbb tehát másfajta alakításon kell átszenvedniük
magukat, míg végül elérik a „csenevészség” Audrey Hepburnt rég túlszárnyaló
„ideál-állapotát”. A 47-49 kilogramm feletti súly eddig tragikusnak számított,
mivel öregít. Az éhezés egyébként Amerikában már sok halálos áldozatot követelt.
A táplálkozástudósok szerint hatalmas nyomás nehezedik a nőkre, hogy vékonyak
maradjanak. Most azonban ez a nyomás enyhülni látszik, legalábbis Spanyolországban.
Új kihívás elé néznek azok a modellek, akik jövőre a barcelonai divatbemutatókon
szerepelni kívánnak: vagy meghíznak, vagy elveszítik állásukat. Spanyolország egyik
legrangosabb divatbemutatója, a barcelonai Gaudi Szalon bejelentette, hogy a következő
évben nem fog olyan hölgyeket alkalmazni, akik karcsúbbak, mint a 40-es ruhaméret. E döntéssel
azt az előítéletet szeretnék cáfolni, mely szerint csak a sovány nők szépek. Paco
Flaque, a Gaudi Szalon igazgatója így érvelt: „Tisztában vagyok azzal, hogy amikor a
soványságot mint ideált állítjuk a fiatalok elé, kárt okozunk nekik, s ezért
ellenzem ezt.” Tíz évvel ezelőtt a modellek átlagos ruhamérete még a 40-42-es
volt, ami a fogyókúra-divat hatására 34-36-osra csökkent.
A Gaudi lépése egyből felbolydulást okozott. Az Egészségügyi Minisztérium nehezményezte
a sovány emberek ilyenfajta „diszkriminációját”. A Gaudi Szalon versenytársa
pedig, a madridi Paserela Cibeles az Europa Press hírügynökséghez eljuttatott közleményében
azt hangsúlyozta, hogy ők nem fogják limitálni modelljeik méretnagyságát, akik között
vannak teltkarcsúak is. (Reuters-Hetek)