Dino Radja, a görög Panathinaikosz csapatának horvát kosárlabdázója együttesének
győzelme ellenére elvesztette a fejét az Olympiakosz elleni találkozó után és megütötte
az egyik szitkozódó hazai nézőt, aki történetesen a Panathinaikosz elnökének fia
volt.
A 32 éves center a görög kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó találkozója
után, az ősi rivális Olympiakosz elleni mérkőzés (59:56) végén azért ütötte meg
Pavlosz Jannakopulosz klubelnök fiát, mert az pofon vágta a csapat edzőjét.
„Sajnálom ami történt, de nem bírtam elviselni, hogy egy győztes összecsapás után
a nézők szidtak minket” - mondta az egykor a Boston Celtics együttesében is
szereplő játékos.
A szurkolók azért voltak idegesek, mert bár csapatuk nyert, a három ponttal legyőzött
rivális azonos pontszámmal, az egymás elleni eredmény összesítésével első helyen
végzett az alapszakaszban a Panathinaikosz előtt. Radja nem kapott büntetést tettéért,
mert amint azt a klub egyik szóvivője elmondta: a kosárlabdázó bocsánatot kért, ráadásul
fogalma sem volt „áldozatának” kilétéről. (AP)