A nyolcaddöntőkkel kezdődik pénteken a férfi teniszezők legnagyobb hagyományokkal
ren-delkező versenysorozata, a Davis-kupa (DK) világcsoportjában az 1999-es sorozat.
A DK 99 éves történetének első összecsapását 1900 augusztusában Bostonban játszották,
s az Egyesült Államok 3-0-ra diadalmaskodott a brit együttes felett. Ez a siker egyben
kupagyőzelmet is jelentett, s az amerikaiak a folytatásban további 30 alkalommal
szerezték meg az elsőséget. A nyitó mérkőzés két résztvevője 1907-ig egymás között
osztotta el a Davis-kupa elsőségeket, míg 92 évvel ezelőtt Ausztrália megszakította
uralmukat. Az említett három ország 1927-ig nem is engedte át a trófeát másnak,
ekkor Franciaország 3-2-re legyőzte az amerikaiakat. A franciáknál ekkor játszott a
sportág legendás „négy muskétása”: René La-coste, Henri Cochet, Jean Bo-rotra és
Jacques Brugnon, akik 1932-ig veretlenek is maradtak. A II. világháborúig már nem is
avattak győztessé új országot. Az azóta eltelt több mint ötven évben viszont
alaposan megváltoztak a korábbi erőviszonyok, főleg a ’70-es évek közepétől.
1974-ben a Dél-Afrikai Köztársaság - a DK történetének ötödik győztes országaként
- még játék nélkül győzött India ellen, de egy évvel később Svédország már
valóban a pályán verte meg Csehszlovákiát. A skandinávok a tavalyi győzelemmel együtt
hét bajnoki címmel rendelkeznek.
A pénteken kezdődő nyolcaddöntők legnagyobb múltra visszatekintő összecsapását
Birminghamben játsszák: Nagy-Britannia az eddig harmincegyszeres győztes Egyesült Államok
válogatottját fogadja. A két csapat korábbi tizenhét egymás elleni mérkőzésén az
amerikaiak tízszer bizonyultak jobbnak. A vendégcsapat a világelső Pete Sampras és a
korábbi éllovas Andre Agassi távollétében is erős. Tim Gullikson csapatát a Todd
Martin, Jim Courier, Jean-Michel Gambill, Alex O’Brien négyes alkotja.
„Természetesen szerettük volna, ha Sampras és Agassi is pályára lép, de nem igazán
vagyok csalódott, mert nem akarjuk, hogy bárki is akarata ellenére szerepeljen. Gambill
idén már Agassit és Samprast is legyőzte, míg Martin is ott van az első tízben a
világranglistán” - mondta egy amerikai szakember. A britek elsősorban a hazai pálya
előnyében, valamint éljátékosaik, Tim Henman és a kanadai származású Greg
Rusedski jó formájában bízhatnak. A vendéglátók arra számítanak, hogy a hétvégén
megszakítják az amerikaiak ellen 1935 óta tartó nyeretlenségi sorozatukat.