A 2000-es sydneyi nyári olimpián huszonnyolc sportág háromszáz versenyszámában
avatnak bajnokot. Ez harmincöttel több eredményhirdetést jelent majd, mint amennyire a
legutóbbi, atlantai olimpián került sor.
A sydneyi olimpia szervező bizottságának (SOCOG) hivatalos műsorában két új sportág,
a takewon-doo és a triatlon is szerepel, továbbá győztest hirdetnek néhány, a nők
számára új olimpiai számban: rúdugrásban, kalapácsvetésben és öttusában. A
szigorúbb kvalifikációk eredményeképpen a SOCOG 10 ezer 321 versenyzőre számít,
szemben az atlantai 10 ezer 744 indulóval. A nők száma emelkedni fog: míg 1996-ban a résztvevők
harmincnégy százaléka volt a gyengébb nem tagja, addig ez a szám Sydneyben várhatóan
négy százalékkal nő.
A legtöbb indulóval az atlétika rendelkezik, amelyben kétezer résztvevőre számítanak,
míg az úszásban 744-en, az evezésben pedig 550-en állnak majd rajthoz. Az előzetes
jelentkezések alapján kétszáz nemzet képviselteti magát Sydneyben, vagyis hárommal
több, mint Atlantában.
Újabb tisztségből menesztették hazájában Phil Colest, a Nemzetközi Olimpiai
Bizottság (NOB) ausztrál tagját, akit a Salt Lake City-beli téli olimpia körül
kialakult vesztegetési ügy kivizsgálása után a NOB szigorú megrovásban részesített.
Miután Colesnak távoznia kellett a 2000-es sydneyi olimpia szervezőbizottságából,
most fel kellett adnia az olimpiai láng váltójának szervezésében elfoglalt vezető
pozícióját is. Az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) azért váltotta le Colest, mert
a sportvezető neve két vesztegetési ügyben is szóba került a NOB-nál.
Bár a Salt Lake City-i olimpia vizsgálata lezárult, Coles korrupció gyanújába
keveredett az 1996-os athéni pályázat kapcsán. Mint ismert: a sportvezető volt felesége
azt állította, hogy 1990-ben drága ékszereket kaptak ajándékba a görög pályázóktól.
Az olimpiai láng váltójának szervezésével az AOC Anna Bootht bízta meg, ugyanakkor
Michael Knight, a SOCOG elnöke elmondta: Coles közölte vele, hogy szeretné folytatni
bizottságbeli munkáját, ha tisztázta magát a NOB előtt.
Nem jelenik meg az amerikai szenátus gazdasági bizottsága előtt Juan Antonio
Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
A szenátus április 14-re idézte be a NOB elnökét, hogy a Salt Lake City-beli téli
olimpiával kapcsolatban kirobbant vesztegetési botrány ügyében kihallgassa. A testület
azt remélte, hogy a sportvezető vallomása elősegítheti az ügy gyorsabb lezárását.
Samaranch azonban a testületnek írt levelében jelezte, hogy a témához semmit sem kíván
hozzáfűzni.