Vissza a tartalomjegyzékhez


A Nyugat szívessége az iszlám világnak

A kilencnapos bombázás után a NATO távolabb van eredeti célja elérésétől, mint valaha - állította a Hetek kérdésére egy angol biztonságpolitikai szakértő, aki szerint további destabilizáció várható Albánián belül a menekültek nagy száma miatt.

Jack Andrews szerint az észak-atlanti szervezet a támadás előtt nem csupán a térség szempontjait mérlegelte: „Nem lehetetlen, hogy az amerikaiak azért avatkoztak be, hogy valamiféle szívességet tegyenek az arab világnak. Nem mondanám, hogy kifejezetten ezért tették, de ez pozitív szempontként eshetett latba a döntésnél. Véleményem szerint ebben tévednek. Nem hiszem, hogy az iszlám megjutalmazná a Nyugatot azért, hogy beavatkozik a muzulmán Albánia oldalán. Ez már látható: az irániak már kifejezték ellenérzésüket, és természetesen Irak is ellene van az akciónak, az arab sajtó pedig egyöntetűen ellenzi az egész támadást” - mondta az angol szakember, aki szerint az egész vállalkozás sokkal kockázatosabb, mint azt Brüsszelben gondolják.
Az Öböl-háború utáni új világrend egy olyan világot jelentett, amelyben a nemzetközi jog uralkodik, az ENSZ a végső bíró, és az államok közötti minden fegyveres akciót a törvényesség kontrollál. Ez ebben az esetben nem történt meg. Most, amint az a múltban is történt, a nagyhatalmak érvényesítik saját érdekeiket, a nemzetközi jog figyelembe vétele nélkül. George Bush új világrendjének vége, de nem megyünk vissza a hidegháború rendjébe sem, amikor két szuperhatalom állt egymással szemben - véli Jack Andrews. (P.M.)