Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Több százmilliós kár

Közvetlenül nincs jelentős hatása hatása a jugoszláviai háborúnak a magyar árufrgalomra, ugyanis Jugoszlávia részaránya a magyar kivitelben csekély - nyilatkozta a Pénzügyminisztérium munkatársa. Pontos adatokat a gazdasági hatásokról még nem lehet tudni, hiszen a befektetők kivárják, amíg elmúlik a háború kiterjedésének veszélye. Rövid távon egyelőre nincsenek komoly károk, noha szinte minden magyar szállítócég leállította a szomszédos országba tartó forgalmát, ami számukra jelentős bevételkieséssel járt. A válság okozta károk több százmillió forintra rúghatnak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárhelyettese szerint Jugoszlávia a magyar külkereskedelemben a 19. helyen áll. Závocki Péter, a Gazdasági Minisztérium magyar-jugoszláv kapcsolatok szakértője lapunknak elmondta, hogy az élénk kereskedelem eredményeképpen a tavalyi év folyamán a magyar export 143 millió dollár volt, a jugoszláv export Magyarországra pedig 61 millió dollár. A legfontosabb kiviteli áruk a különböző élelmiszerek, a papíripari termékek, az olajtermékek, a kohászati termékek, illetve számottevő a Magyarországon található külföldi illetékességű személyautógyárak exportja is. Egyelőre formálisan ugyan nincs leállítva az áruforgalom a határon keresztül, az mindenesetre tény, hogy a határforgalom nagyon gyér, és határátlépés mindkét oldalról alig-alig történik.
A háborús állapot elsősorban a szállítmányozó cégeket érinti. Többnyire a biztonság kedvéért nem lépik át a határt, vállalva ezzel akár a veszteséget is. A NATO-csapások elhúzódásától függően jelent majd a cégeknek mindez költségtöbbletet, nyereségcsökkenést vagy a partnerek elvesztését, legroszszabb esetben csődöt.
A Mahart Rt.-nek naponta mintegy 2 millió forint bevételkiesése keletkezett akkor, mivel a társaság nem engedte hajóit a Duna szerbiai szakaszára, és miután a Duna-híd a háború áldozata lett, a hajózás lehetősége sem áll fenn.
Szakolics Attila, a Hungarocamion Rt. fuvarozási vezetője elmondta, addig, amíg a háborús konfliktus tart, Jugoszlávia gyakorlatilag „elveszett” a térképükről, és a háborús terület megkerülésével Románián és Bulgárián keresztül szállít. Ez a kényszerművelet azonban nemcsak a szállítások egy-másfél nappal való meghosszabbodását okozza, hanem jelentős üzemanyag többletkiadást, és bevételcsökkenést is jelent.
Más a helyzet a MÁV-nál, amelyet szintén érzékenyen érintene a bevételkiesés. A vállalat ezért nem állította le az áruszállítást Jugoszlávia felé - mondta Fekete Júlia, a MÁV áruforgalmazási főmunkatársa. Továbbra is szállít tehát a NATO bombázása alatt lévő országba, hiszen ezt eddig sem minisztériumi rendelet nem tiltotta be, sem Jugoszláviától nem érkezett még erre felkérés. A jelenleg érvényben lévő jogi szabályok szerint ugyanis két esetben kellene a MÁV-nak áruforgalmi korlátozást kiadnia: először akkor, ha a közlekedési tárca vagy a kormány a háborús veszély miatt ezt elrendelné, illetve akkor, ha ezt az illetékes ország kérné - vasútvonalának vagy állomásainak károsodása miatt. A szállítások száma azonban mégis folyamatosan csökken, főleg a magyarországi feladók körében, mivel annyira tartanak a háborús veszélyektől (bombatalálat, eltűnt áru stb.), hogy míg a Magyarországon tranzitban forgalmazó, főleg osztrák szállítók esetében többször előfordult a háborús zóna megkerülése Bulgárián és Románián keresztül, addig a magyarok inkább visszavonják a megrendeléseket.
A MALÉV illetékese szerint a veszteségek több tízmillió forintra rúghatnak a Dél-Európába, Közel-Keletre és Észak-Afrikába irányuló járatok elterelése következtében.