Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
A háború dollárjai

Annak ellenére, hogy az 1989-től elindult leszerelési hullám visszavetette az ágazat termelékenységét, a jövő évi megrendeléseket tekintve a fegyvergyártás fellendülésére lehet számítani. Clinton amerikai elnök a napokban bejelentette, hogy mintegy 160 millió dollárral megemelik az amerikai hadi kiadásokat, továbbá 10 darab F16-os vadászbombázóra adott
újabb megrendelést (egyenként 24 millió dollárba kerülnek). Ekkora többletet Reagan elnök óta nem fordítottak védelmi célokra.

Nehéz kikövetkeztetni egy-egy NATO-bevetés költségét. Az akciókhoz szükséges technikai, humán és anyagi eszközök ugyanis nem a szövetség évi közös kasszájából kerülnek ki, hanem azt a háborúban résztvevő államok ajánlják fel, amit éves költségvetési lehetőségeikhez szabnak. A NATO az egyes akciókhoz az összköltség egy százalékával járul csupán hozzá - mondta Iklódy Gábor, a külügyi tárca NATO-főosztályának vezetője. A jugoszláviai akcióban a repülőgépek és az infrastruktúra vonatkozásában az USA oroszlánrészt vállal: az összes eszköz kétharmadát adja, de a technikai személyzetnek csupán a felét ajánlotta fel, részben azért, mert a konfliktus Európában zajlik. A költségekhez hozzáadódnak még a megnövekedett kockázat miatt felemelt fizetések és a repülőgépek üzemóráinak rezsije, ami több tízezer dollárt is elérhet, hiszen az üzemanyag mellett az amortizációt is felszámolják.
A NATO légierejének egy részét vonultatta fel: körül-belül 190 repülőgép rombolja a jugoszláv célpontokat. A legújabb technikával felszerelt gépek mellett a korosabb, 20-30 évesek is repülnek. Az eddig szupertitkos B2-es bombázók darabja nem kevesebb, mint 2 milliárd dollárjába került az USA-nak, ezekből kettőt vetettek be most. A régebbi típusú vadászbombázók, például az F16-os 24 millió, a B52-es bombázó 74 millió dollárba, az F117-es lopakodó 43 millió dollárba kerül. Csupán a mentőkabin 2 millió dollárt, s egyetlen pilóta kiképzése 3 millió dollárt tesz ki.
A szerbek ezzel szemben elavult, főként orosz fegyverzettel rendelkeznek - mondta Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet munkatársa. Szerinte előfordulnak cseh, illetve román fegyverek is, amelyek főként illegálisan kerültek az országba, de Nyugat-Európából valók is vannak, amelyeket az embargó bevezetése előtt vásároltak. A jugoszláv hadsereg főként hagyományos fegyverzettel rendelkezik, vadászrepülőgép-arzenálját megtépázták a légicsapások.
A Koszovói Felszabadítási Szervezet (UCK) nem felfegyverzett hadsereg, hanem inkább gerillacsoportnak nevezhető. A szervezet Albánia összeomlásakor szerzett be sok kézifegyvert, gránátot, vállról indítható rakétát. Grigorij Rapota, az orosz állami fegyverexportőr cég vezérigazgatója elmondta, ha a kormány a jugoszláv fegyverszállítások mellett dönt, kész teljesíteni a kitűzött feladatokat. Oroszország tavaly csupán 2,3 milliárd dolláros fegyverexportot ért el, mert - mint Rapota elmondta - igen beszűkült a piac és nagyon megerősödött a konkurencia. Idén a tavalyi teljesítménnyel is elégedettek lennének, de készek a kivitel növelésére, mivel jelentős készletekkel rendelkeznek. A Time magazin szerint a Koszovói Felszabadítási Szervezet kétes pénzügyi forrásokból tartja fenn magát, beleértve a drogkereskedelemből származó bevételeket is.
A UCK pénzeinek nagy része ugyanakkor vélhetően legális forrásokból származik, amit a Koszovói Népmozgalom gyűjtött össze. Méghozzá úgy, hogy a körülbelül 500 ezer Nyugat-Európában élő koszovói albán rendszeresen pénzt küld haza az egészségügyi alap számára, hogy segítsék hozzátartozóikat. A pénzek egy részét leemeli a hadsereg. A svéd hatóságok az UCK kábítószer-kereskedelmi kapcsolatai után nyomoznak. „Bizonyos forrásokból arra következtetünk, hogy kapcsolat lehet a drogpénzek és az UCK között” - nyilatkozta Walter Kege, a svéd rendőrség kábítószerrel foglalkozó egységének vezetője. „Tapasztalataink szerint a kemény drogok kereskedelmi csatornáit használják a fegyverkereskedelemre” - mondta. Számos más forrás is működik. Dél-Németországban az UCK támogatására 200 koszovói által tartott egyetlen gyűjtés során 100 ezer német márka folyt be. A Berliner Zeitung állítása szerint az elmúlt háromnegyed évben - amióta a gerillaszervezet megkezdte akcióit - 900 millió német márka adomány folyt be Koszovóba, ezen összeg fele minden bizonnyal illegális drogpénzekből származik.