Thomas Fink és Yong Mao, a Cambridge-i Egyetem professzorai egyenletek felírásával
rangsorolták a nyakkendőkötés négy legelterjedtebb változatát, és hat új, „esztétikus”
csomót mutattak be. Egy hagyományos nyakkendőt 85-féleképpen lehet megkötni, de általában
csak négyet szoktak használni: az ún. lapos-széles, a Windsor-, a fél-Windsor- és a
Pratt-kötést. Fink és Mao az alak és a méret alapján osztályozta a csomókat. Egy
egymást átmetsző vonalakból álló háromszögű rácshálón ábrázolták a különböző
kötési műveletek sorrendjeit. A rács útvonalain „véletlenszerű sétákat”
tettek, s így dolgozták ki a csomókhoz a matematikai formulákat. A lapos-széles kötés
a 19. század végi Angliából származik. A Windsor-kötést annak a windsori hercegnek
tulajdonítják, aki 1936-ban lemondott a trónról egy elvált amerikai nő, Wallis
Simpson miatt. A fél-Windsor-kötés pedig elődjének egyszerűbb változata. Az eddig
legújabbnak számító Pratt-kötés 1989-ben tűnt fel. A csomó alakja azon múlik,
hogy a kötési művelet során hány mozdulatot teszünk jobbra, középre és balra. Az
arányos csomót feszesre kötik, így megtartja alakját. A fizikusok ugyan sok csomót készítettek,
de ezekből sok nem arányos és szimmetrikus. (Reuters)