FABINI PIROSKA
Jóízű műételek

Az ipari forradalomtól kezdve Európa-szerte megindult az élelmiszerek tömegtermelése, és ez nem feltétlenül vált az emberiség hasznára. Miközben korunkban a világ egyik részén az éhínség a gond, a másikon a túltápláltság, az ételek kemizálása és a növényi génmanipulációk jelentenek veszélyt.

Napjainkra a táplálkozási szokások és a tápanyagok is módosultak. Az emberek jelentős része alig vagy semmit sem reggelizik, pedig kimutatták, hogy azok a gyerekek, akik nagyobb energiaértékű reggelit esznek, az iskolában is jobban teljesítenek, mint kevesebbet reggeliző társaik. Feltehetően ez a felnőttekkel is így van, csak ott a teljesítményt nehezebb mérni. Az ebéd nem ritkán el is marad, hiszen napközben elfoglaltak vagyunk, nincs idő leülni és nyugodt körülmények között egy egészséges ebédet elfogyasztani. Maradnak hát a gyorsan bekapható ennivalók: hamburger, péksütemények, illetve a folyamatos rágcsálás: chips-ek, pattogatott kukorica, hozzá kóla vagy valami hasonló cukros lé.
Az estig tartó alibievések következtében bőséges vacsorát kívánunk, hiszen a szervezetnek mindent egyszerre kell bepótolnia. Ezzel hosszabb távon - különösen az arra hajlamosaknál - biztosan végbemegy az elhízás, mivel az este elfogyasztott ételeket már nem feldolgozza, hanem (zsír formájában) raktározza a szervezet.
Az egészséges ételhez-italhoz való szoktatást csecsemőkortól kell elkezdeni. Nem mindegy, hogy a cumisüvegben állandóan cukros lé van, ami elveszi az étvágyat, és a fogaknak sem tesz jót, vagy pedig megszerettetjük vele a legcsodálatosabb szomjoltót - a tiszta ivóvizet. Szervezetünknek naponta nagyjából két liter folyadékra van szüksége. Ezt a mennyiséget cukros lével nem lehet kielégíteni, hiszen a cukor vízelvonó hatása miatt testünknek végül is alig jut a nedvességből. Ezért van az, hogy ha a szomjunkat szörppel próbáljuk oltani, rövid időn belül újra kívánunk majd valamit inni. Ezt az üdítőital-gyártó cégek is nagyon jól tudják, hiszen ez az ő zsebükbe hajtja a hasznot. A túlzott sófogyasztásnak egyébként hasonló a hatása. Az ilyen viszonylagos szomjazástól gyorsabban elfáradunk, munkabírásunk csökken.
A fogyasztói társadalom - élén a reklámokkal - persze azt diktálja, hogy új meg új termékeket töltsünk a hasunkba, mert ez az ipar és a kereskedelem közvetlen anyagi érdeke. Ugyan ki fog a víz reklámjára pénzt költeni? Sajnos a friss, piacon vásárolható élelmiszerek fogyasztására buzdító reklámot sem nagyon láthatunk, pedig ezekből nagyobb valószínűséggel tudunk adalékanyag-mentes vacsorát készíteni a családnak, igaz, talán ez hosszabb időt vesz igénybe, mint egy előrecsomagolt készétel felmelegítése.
Ma már a hazai környezetvédő mozgalmak - például a Zöld Pók Hálózat - is igyekeznek felhívni a figyelmet az egyes problémás adalékok - a hivatalos vélemények szerint nem létező - egészségügyi kockázataira.
Az élelmiszeripari termékekben lévő sokféle ízesítő anyag, színezék, állományjavító, ízfokozó és tartósítószer mind azt szolgálja, hogy a termék számunkra vonzó, kívánatos legyen, magas élvezeti értékkel, korszerűen tartósítva. Bárki tapasztalhatja, hogy a házilag készített gyümölcsjoghurtnak egészen más íze van, mint a boltinak, és a frissen készített gyümölcslé sem őrzi meg sokáig sem színét, sem ízét. Ha ilyen állott ízű lé lenne a dobozos gyümölcslevekben, ugyan ki vásárolná meg? Aki próbált már otthon emeletes tejszínhabos süteményt készíteni gusztusos ételfotók hatására, tapasztalhatta, hogy az eredmény nem valami tartós, rövid időn belül szétfolyik. Talán azon is elgondolkodott, hogy a cukrászdában miért nem folyik le a tejszínhab a krémes tetejéről: szilárdságát a hozzáadott állományjavítónak köszönheti. Ezek az adalékok tehát nem kifejezetten az egészségünk rombolására kerülnek bele az élelmiszerekbe, hanem az ipari technológia és a piac igényei kívánják ezt meg.
Természetesen hatóságilag engedélyezett adalékokról van szó, felhasználás előtt szigorú vizsgálatokkal és (állat)kísérletekkel bizonyították veszélytelenségüket. Az engedélyezettség azonban nem jelenti azt, hogy az adott adalékanyag fogyasztása senki számára nem jelent egészségi kockázatot. Az újabb tudományos kutatások, orvosi megfigyelések nyomán már sok ártalmatlannak gondolt adalék került mellőzésre vagy tiltólistára (csakhogy országa válogatja!).
Az ízfokozók például természetes ízvilágunkat oly mértékben becsaphatják, hogy előfordulhat: kifejezetten a házilag létre nem hozható „műízt” kedveljük bizonyos ételekben, italokban, ezért sem tudunk otthon a boltihoz hasonlót készíteni sem ízben, sem formában.
Ha el akarjuk kerülni a lehetséges kockázatokat, jó, ha tekintettel vagyunk a következő alapszabályra: az adalékanyagok annál nagyobb valószínűséggel és növekvő mennyiségben fordulhatnak elő az egyes élelmiszerekben, minél távolabbról érkezik, minél több feldolgozási fázison megy keresztül, illetve minél hosszabb az eltarthatósági ideje. Ennek alapján a félkész és készételek, a konzervek, a leves- és egyéb ételporok, „zacskós” élelmiszerek zöme, és sok mélyhűtött termék is adalékanyagokkal terhelt.
Ennek ellenére minden lelkiismeret-furdalás nélkül megehetünk egy Túró Rudit, biztosan nem betegszünk meg tőle. A lényeg az, hogy ne a szintetikus anyagokat is tartalmazó élelmiszerek képezzék táplálkozásunk gerincét, elfogyasztásukkor jusson eszünkbe, hogy hosszú távon az egészségünket nem ezek a termékek biztosítják. Kedvenc üdítőnkről sem kell feltétlenül lemondanunk, csak kerüljön helyére étkezési szokásaink között.