Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Minisztert buktatott a Terminátor

Március első hétvégéjén a japán igazságügyi miniszter, Shozaburo Nakamura lemondásától voltak hangosak a japán napilapok. A rákövetkező hétfőn pedig már fel is esküdött az új igazságügyi miniszter, Takao Jinnouchi az Építési- és Közmunkaügyi Minisztérium volt bürokratája.

Ez nem az első alkalom, hogy Nakamura körül ilyen jellegű botrány robbant ki. A politikus ballépései között szerepel az, hogy tavaly ősszel engedélyezte a hollywoodi filmsztár, Arnold Schwarzenegger útlevél nélkül történő beutazását Japánba. Továbbá az is, hogy ez év januárjában bírálta a japán pacifista alkotmányt és az amerikai gazdasági politikát. A vezető politikus hírnevére nem vetett jó fényt egy ingatlanügyi botrányban való állítólagos részvétele sem.
Ellenzéki politikusok azt állították, hogy Nakamura, aki állítólag él-hal Schwarzeneggerért, szuvenírként olyan dokumentumokat őrzött, amelyek a hajdani bodybuilder-sztárt feljogosították arra, hogy magánrepülőgépével útlevél nélkül leszálljon az osakai repülőtéren. A színész, aki azt állítja, hogy útlevelét még az Egyesült Államokban ellopták, tanácstalanul áll az eset előtt. „Nem értem miért kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Az elmúlt évek során sokszor voltam Japánban, és a jövőben is örömmel megyek majd oda.”