Vissza a tartalomjegyzékhez


Kedvező infláció

Februárban 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárhoz képest, az éves áremelkedés mértéke pedig 9,4 százalék volt - adta közre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH számításai szerint a februári 1,3 százalékos áremelkedésből 0,7 százalék volt a központi, illetve az önkormányzati intézkedések hatása.
László Csaba pénzügyminisztériumi államtitkár szerint „egy kicsivel” még a minisztérium havi prognózisa alatt is volt az 1,3 százalékos februári fogyasztóiár-emelkedés. Az államtitkár kiemelte, hogy az idén nincs tervbe véve olyan jelentősebb hatású évközi intézkedés, amely a fogyasztói árakat
befolyásolná. Így az év eddig eltelt időszakának folyamataiból is az tűnik ki, hogy tartható lesz az áremelkedés éves ütemére prognosztizált 9 százalék.
Belyó Pál, a KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézet (Ecostat) igazgatója elmondta, hogy intézetük továbbra is 10 százalék körüli éves átlagos inflációt vár. Az igazgató szerint a kedvező adatok ellenére még korántsem múlt el a veszélye annak, hogy a folyó fizetési mérleg deficitje nagyobb lesz a vártnál. Oblath Gábor, a Kopint-Datorg Rt. kutatási igazgatója szintén úgy vélte, hogy az év közepéig folyamatosan lassul az infláció. Megemlítette, hogy az árak alakulása a várakozásoknak megfelelő, illetve egy kicsit jobb annál. Oblath hozzátette: az év közepén azért sem csökken majd a mostanihoz hasonló ütemben az infláció, mert a tavalyi bázisadatok nagyon alacsonyak, s ezeket aligha lehet túlszárnyalni. (MTI)