Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
A magyar oktatási kormányzat és KOMÁ-ja

A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány, röviden KOMA február 26-27-én tartotta kiállítással egybekötött konferenciáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen „Művészeti nevelés” címmel.

Az előző kormány által létrehozott, és immár 1995 óta folyamatosan működő alapítvány több pályázatot írt ki tanítási programok, a közoktatás információs rendszere, neveléstudományi kutatások, pedagógiai módszerek, az iskola és társadalmi környezet fejlesztésének témaköreiben. „Alapítványunk célja azon értékek támogatása, melyek gyökerei az ezeréves magyar oktatási hagyományokhoz nyúlnak vissza…” „Koma-tálat hoztam, meg is aranyoztam” - olvashatjuk információs kiadványuk-
ban, a KOMA-lapban. S valóban arany is akad a KOMA-tálhoz, hiszen évente 300 millió forintot kap az alapítvány a költségvetésből az ezeréves magyar oktatási hagyományok modernizációjára.
A Művészeti nevelés című pályázatot megfogalmazó közalapítvány „annak idején (2 éve) segítséget kívánt nyújtani a Nemzeti Alaptanterv tradicionális hátterével rendelkező szakágak fejlesztőinek…” Azóta persze Pokorni Zoltán közoktatási miniszter több nyilatkoztában hangsúlyozta: „…a csaknem 300 millió forint elosztásáról döntő alapítvány működése ez idáig túlságosan NAT-centrikus volt. A jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására, illetve az iskolában folyó minőségi munka mérésének megszervezésére.” (Népszava 1998. szept. 17. - idézetek a KOMA-lap I. évfolyam 1. számú kiadványból)
A konferenciát az oktatási miniszter nyitotta meg, majd a művészeti nevelés legjobb szakemberei is megtartották nyitóbeszédeiket: Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora, dr. Gereben Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, Jelenits István, a budapesti Piarista Gimnázium tanára.
Kérdésünkre, hogy miért éppen őket hívták meg előadónak e témában, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja, Csirke Ernő elmondta, hogy természetesen azért, mert ők a téma legjobb szakemberei. Személyválogatás nem történt, ha bármilyen diszkrimináció esett volna, arról tudnának. Hozzátette, hogy ha az izraelita gimnáziumban lennének a legjobb szakemberek, őket hívták volna.