Az NBA hírhedt játékosa, Dennis Rodman, aki a Chicago Bulls elhagyásakor pályafutásának
befejezését jelentette be, újra visszatért a kosarasok világába. Egy évre szóló
szerződést írt alá a Los Angeles Lakersszel, egymillió dollárért. Persze a pénzzel
szokásához híven most sem elégedett, hiszen az ígért összeg felét veheti majd csak
kézbe a csonka idény miatt. A megállapodás természetesen meghosszabbítható,
amennyiben elégedettek lesznek a már veteránnak számító, 37 éves játékos teljesítményével.

Dennis Rodman: „Engem sohasem fognak elfogadni” Fotó: MTI
Rodman főként látványos, néha már kissé visszataszító szerepléseivel hívta
fel leginkább a közönség figyelmét, elég csak visszaemlékeznünk a tavalyi idényben
elkövetett néhány húzására, amikor például kellemetlen tájékon rúgott egy
operatőrt, mivel az túl közelről szemlélte a mérkőzés eseményeit, ezen-kívül több
ízben lefejelte a játékot irányító bírókat, illetve a játékosok közti összecsapásokból
sem maradt ki. Persze gyakran megesett, hogy puszta megjelenése is nagy feltűnést
keltett.
Azért eredményeiről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ötször nyert bajnokságot,
kettőt a Detroit Pistonsszal, hármat pedig a Chicago Bullsszal, és hétszer választották
a lepattanószedők legjobbjának. Eredetileg Rodman Hollywoodban akarta színészként
folytatni karrierjét; hogy mégis mi késztette a visszatérésre, nem tudni.
A nagy kosaras - saját bevallása szerint - célja az, hogy az embereket szórakoztassa
és boldoggá tegye. Nagyon érzékenyen érintette a hét elején tartott sajtótájékoztatón
az újságírók viselkedése, akik pénzsóvárnak és önzőnek nevezték, amiért
hetekig halogatta a szerződések megkötését. Rodman erre elsírta magát, és kitört
belőle az önsajnálat. „Engem sohasem fognak elfogadni, tegyek bármit is ezért a ligáért,
a kosárlabdáért. Nézzék, tíz alapítvány számára jótékonykodom itt, most utalok
át tízezer dollárt. És még így sem fogadnak el, erre is azt mondják, hogy önzőség.”
Ezután pedig ismét elhangzik, hogy Rodmannak nincs pénze. Azért ő csak reménykedve
tekint a jövő felé: „Remélem, a héten már bemutatkozhatok a Lakers szurkolóinak
(a Los Angeles Clippers ellen - a szerk.), és a kaliforniai közönség elfogad
olyannak, amilyen vagyok. Jó formában érzem magam, ezért akár már az első mérkőzésen
is 30-35 percet tudnék játszani. Bízhatnak bennem
a csapattársaim, és ígérem, hogy minden edzésen részt fogok venni.” Ez utóbbi
kijelentése nagy szó, mivel előző csapatánál elég lazán vette a felkészítéseket.
A csapatnál egyébként elég jól fogadták az új tagot, még egykori verekedőtársa,
Shaquille O’Neal is, aki abban reménykedik, hogy így jobban koncentrálhat a pontszerzésre.
A Lakersben más csillagok
is megtalálhatóak, mint például Eddie Jones, vagy Kobe Bryant. A team hetedik helyet
foglal el, és sztárjai ellenére sem felel meg az elvárásoknak. A vezetés elégedetlen,
a Denver Nuggets és a Vancouver Grizzlies ellen elszenvedett vereséggel betelt a pohár.
Del Harrist, az edzőt csütörtökön menesztették, és helyére - ideiglenesen -
asszisztensét, Bill Bertkát nevezték ki.
Hosszú távú edzősködésre két név merült fel: Kurt Rambis és Larry Drew, de erről
még nem született döntés. Harris, a néhai edző, ötödik szezonját töltötte a
csapattal, és 13 idényt edzősködött az NBA-ben. 1995-ben az év NBA-edzőjének választották.
Jerry Westnek, a csapat elnökének szándéka az, hogy olyan embereket működtessenek,
akiknek van jövőjük.
Rodmannal kapcsolatban nincsenek kétségei afelől, hogy erősíteni fogja a csapat tüzességét,
és feldobja a játékot. Hogy mennyire, azt majd meglátjuk. Mindenesetre elég egyedi
elképzelései alakultak ki saját jövőjét illetően. Életét úgy tervezi befejezni,
hogy drogos állapotban a szakadékba veti magát, utolsó meccsére pedig ruha nélkül készül
befutni. Rodman saját életéről, gondolatairól már könyvet is írt, Féreg címmel.
(K. É.)