Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy
bűnügyi nyomozást folytat a 2002-es, Salt Lake City-i téli olimpiai játékokkal
kapcsolatos megvesztegetési botrányban.
Eric Holder főügyész-helyettes elmondta, hogy a korrupciós botrányban széles körű
vizsgálatokat kell végezniük, mivel számos ügyvéd és vizsgáló érdekelt az ügyben.
Holder azt is hozzátette, hogy az információkat több forrásból kívánják
beszerezni, figyelembe véve a korábban kijelölt vizsgálóbizottságok munkáját is.
A nyomozók többek között foglalkoznak a készpénzes megvesztegetésekkel, különböző
ösztöndíjakkal - amiket a NOB-tagok hozzátartozói nyertek el -, valamint azokkal
az ajándékokkal, amiket a Salt Lake Citybe látogató olimpiai vezetők kaphattak.
A dél-koreai Kim Un Jong csütörtökön személye ellen irányuló összeesküvéssel
vádolta meg a kanadai Dick Poundot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnökét.
A 2002-es téli olimpia odaítélése körül kipattant korrupciós ügyben érintett dél-koreai
NOB-tag szerint Pound félre akarja állítani az útból, ugyanis Kim Un Jong az egyik
lehetséges utódja Juan Antonio Samaranch elnöknek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagsága 2001-ben, Moszkvában választ új elnököt.
„Az ellenem felhozott vádak megalapozatlanok, minden támadásra határozottan válaszolni
fogok a NOB márciusban tartandó közgyűlésén” - jelentette ki Kim Un Jong.